ADATLAP
A fekete macska és más történetek
"Nem törődöm azzal, hogy mások is elhiszik-e ezt az eszeveszett és számomra mégis természetes történetet, amelyet most papírra akarok vetni. Bolond is lennék, ha elvárnám, hiszen még a saját érzékeim se hittek a maguk tanúbizonyságának. Pedig nem vagyok őrült, és holtbiztos, hogy nem is álmodom. De holnap meghalok, és ma könnyíteni akarok a lelkemen. (...)" ...
László Klaudia véleménye:
Poe egy beteges, morbid alak volt, borzasztó sötét gondolatokkal, de éppen ezért imádjuk, nem?
Egy rendkívüli elme novelláit olvashattam és kifejezetten tetszett ez a gótikus, zord világ, amit elénk tárt.
Kolop Vanda véleménye:
Az első történetek, amelyeket Edgar Allan Poe-tól olvastam, de egy jó ideig nem is fogok. Túl komorak. A Fekete macskától pedig egyenesen kirázott a hideg. A többi egészen tűrhető volt, Az ellopott levél c. történetben pedig már nem is történik haláleset. Talán ez utóbbi volt a legkevésbé szórakoztató, túl soknak találta a mellébeszélést, de a történet vége pedig nem meglepő
Horváth Lajosné véleménye:
Egy postán találtam ezt a kis könyvecskét, és aznap ki is olvastam. Nagy élvezetet jelentett, hiszen csak a Morgue utcai kettős gyilkosság volt előtte régi ismerősöm. Poe ma is szórakoztató, bájosan hátborzongató és igazán szellemes. Keresek tőle más történeteket is, mert egy hibája van ennek a kiadványnak: túl rövid.
Dózsai Évi véleménye:
A fekete macskához már volt szerencsém, a szomszéd tanárnő adta kölcsön képregényben, nagyon megfogott a történet és a grafika is, fontos tudni erről a könyvről, hogy újrahasznosított papírból készült, nekem fontos a környezetvédelem. Összesen öt történetet foglal magába a könyv, és abból kettőnek azonosak a főszereplői, mind nagyon elgondolkodtató volt, bár néha nem értettem a túlzott logikát, elvesztettem a fonalat, még is csak ajánlani tudom Poet.