ADATLAP
A koronahercegnő
35 UDVARLÓ. 1 HERCEGNŐ. KEZDETÉT VESZI EGY ÚJ PÁRVÁLASZTÓ.

Eadlyn hercegnő kislánykora óta hallhatta a véget nem érő történeteket arról, hogyan ismerkedett meg édesanyja az édesapjával. Húsz éve történt, hogy America Singer benevezett a Párválasztóba, és elnyerte Maxon herceg szívét, akivel azóta is boldogan éltek. Eadlyn mindig is igen romantikusnak találta szülei tündérmesébe illő történetét, habár soha eszébe nem jutott volna a nyomdokaikba lépni. Ha rajta múlik, a házasságot addig halogatja, amíg csak lehetséges.
Csakhogy egy hercegnő sosem rendelkezhet maradéktalanul az élete felett, így bármennyire hevesen tiltakozik is, Eadlyn sem kerülheti el a saját Párválasztóját.
Eadlyn egyáltalán nem számít arra, hogy saját története a szülei meséjéhez hasonlóan boldogan végződik. Amikor azonban megkezdődik a versengés, talán mégis mutatkozik arra némi esély, hogy az egyik udvarló elnyerje a szívét, felfedje az összes előtte álló lehetőséget, és ezzel azt is bebizonyítsa, hogy Eadlyn számára korántsem olyan lehetetlen rátalálni a saját boldogságára, mint azt képzelte.

HÚSZ ÉVVEL EZELŐTT ÉDESANYJA NYERTE EL A KORONÁT.
ELJÖTT VAJON AZ IDEJE ANNAK, HOGY EADLYN HERCEGNŐ IS RÁTALÁLJON AZ IGAZ SZERELEMRE?

KIERA CASS a New York Times listavezető bestsellerírója, a Párválasztó-sorozat és a The Siren szerzője. A Radford University diákja volt, jelenleg családjával a virginiai Christiansburgben él. Kiera életében megközelítőleg tizennégy fiút csókolt meg. Egyikük sem volt herceg. Könyveiről, videóiról és sütiszeretetéről az olvasók a www.kieracass.com oldalon tudhatnak meg többet....
Somodiné Sándor Anikó véleménye:
Két évvel ezelőtt olvastam el az első három kötetet, amiket nagyon szerettem. Ezt a részt kevésbé találtam lebilincselőnek, mint Eadlyn szüleinek történetét.
A főhősnő kicsit beképzelt, sokszor hajtja, hogy neki van aa legnagyobb hatalom a kezében, emiatt kissé távolságtartó. Népe érdekében neki is részt kell vennie egy párválasztón, de nem úgy alakulnak a dolgok, mint azt várta. Nem akar szerelmes lenni, de ő sem kerülheti el, hogy Ámor nyila eltalálja. Azt viszont nem tudni, ki lesz az ő szívkirálya. Kiderül az ötödik könyvből.
Kovácsné Szabó Lilla véleménye:
Először nem akartam elolvasni, pedig az első három nagy kedvencem volt. De örülök, hogy elolvastam. Visszacsöppentem abba az elvarázsolt világba, ami kicsit más mint a hétköznapi élet, mégis a hétköznapi érzésekkel, érzelmekkel teli.
Trisz Tamara véleménye:
A Párválasztó trilógia után ezt is el kellett olvasnom, és nem okozott csalódást. Érdekes volt, hogy most hercegnő választ 35 fiú közül. Jó volt megtudni, milyen élete lett Americának a király mellett, milyen gyerekeket neveltek fel. Nekem a hercegnő is szimpatikus volt, főleg, amikor már kezdte közelebb engedni magához a versenyben maradt fiúkat. Feltétlenül olvasom tovább a történetet!
Ignácz Panni véleménye:
Másodjára olvastam el, "A korona" megjelenése előtt történet felelevenítésképp.
Éééés újra ugyanúgy élveztem, mint első alkalommal. Kiera zseniális... Bámulatos, ahogy megragadja Eadlyn érzelmi világát. Ami a legmegragadóbb számomra, hogy Eadlyn közel sem tökéletes, nem egy túlidealizált szereplő. Sőt! Szeretjük, mert ő a főszereplő, de ha jobban megvizsgáljuk... egy tökéletlen kisliba. Valljuk be. Nem ilyenek várnánk egy hercegnőt! Nem egy átlagos történet! Köszi Kiera!
Kovács Szilvia véleménye:
Bajban vagyok ezzel a konyvvel. Egesz jol indult, de aztan szamomra nagyon ellaposodott, es nagyob lassan haladtam a konyvvel. Egyszeruen nem volg kedvem tovabb olvasni. Lehet, hogy az a baj hogy egy hasonloan jo es izgalmas konyvet vartam mint az elozo reszek, de nagyon nem azt kaptam.
Eadlyn kifejezetten idegesito volt szamomra. A viselkedese, az egesz szemelyisege. Kimondhatatlanul onzo es bekepzelt. Persze ez biztos abbol adodik hogy o a tronorokos es baromi sok elvarasnak kell megfelelnie, de akkor is… Neha fel tudtam voln pofozni, hogy terjen mar magahoz! Ezt igy nem lehet, igy csak ellensegeket es rosszakarokat fog szerezni.
Ahren sokkal szimpatikusabb szemelyiseg es nagyon jo meglatasai vannak.
Erdekesen lett vege az „elso” resznek, igy a fentiektol fuggetlenul kivancsi vagyok a folytatasra.
Szabó Barbara véleménye:
A sorozat korábbi köteteihez képest kevésbé izgalmas... (legalábbis számomra), egy-egy meglepő fordulatot tartalmaz, azonban kevésnek bizonyult, ráadásul befejezetlen marad a történet, így célszerű nagyon hamar beszerezni a következő részt. Az olvasmány könnyed, bájos... igazi agykikapcsolós regény.
Mile Annamária véleménye:
Javasolnám, hogy aki megveszi a Párválasztónak ezt a kötetét, a következővel együtt vegye meg. Ugyanis a lényeg nem derül ki, de az olvasó alig várja, hogy kiderüljön a jelöltek közül ki a legszimpatikusabb a hercegnőnek, ez valószínűleg a sorozat következő részében derül ki (még nem olvastam,de nagyon várom, hogy folytatódjon). Remélem megfilmesítik :). Én szeretném. Romantikus, vicces, könnyed olvasmány. Egy hét alatt bárki a végére ér, mert legszívesebben le sem tenné az ember. Jó szórakozást hozzá!
Pencz Bernadett véleménye:
Korábban olvastam a Párválasztó előző részéit és tetszettek. Kíváncsian vártam ezt is, ami kicsit a másik oldal, hiszen itt a férfiak versengenek. Mármint azt gondoltam, tényleg versengenek, de ezen a téren kicsit talán gyengébb lett ez a kötet. Túl sok minden nem derült ki a sok oldalon, leszámítva, hogy a koronahercegnő nem lett túl szimpatikus - ellenben a testvérével-.

Egyelőre nálam Kile és Erik tűnik befutónak, de sajnos ennek a könyvnek is úgy lett vége, hogy nincs vége, tehát kénytelen leszek elolvasni a többi részt is, ami még meg sem jelent, mert most már nem hagyom abba, most már érdekel, hogy mi a lesz a vége. :)
Bakos Dominika véleménye:
Imádom a sorozat könyveit... Érdekes volt fordított szemszögből elolvasni a párválasztót, bár Eadlyn elég elkényeztetetten viselkedik pedig ezzel csak álcázza magát... ha kicsit elöbb gondolkodna néha mint ahogy kinyitja a száját sokkal kevesebb konfliktus alakulna ki körülötte... de néhol már az is segítene ha csak a mondandója szavait változtatná meg... összességében tetszett a könyv és nagyon várom a fojtatást :)
Fekete Gréta véleménye:
Nagyon tetszett! Persze nyilván nem volt már akkora újdonság, mint az előző három, de örülök, hogy most Eadlyn szemszögéből élhetjük át újra a Párválasztó ceremóniát. Először mérges voltam rá, amiért ennyire el akarta taszítani magától a fiúkat, de mostanra megbékéltem vele. A vége meg hát... várom a folytatást!
P. Nilla véleménye:
Végül a Párválasztó mellett döntöttem, ami a trilógiát illeti. Annak a második részét igencsak megkedveltem. De valahol örültem, hogy vége lett. Aztán, mikor megláttam, hogy ez idei termés, gondoltam, jó is lesz a kihíváshoz. Mivel ennek nem olya egyértelmű a vége, bár, azért lehet sejteni... kifejezetten érdekes történet.
Vajda Kitti véleménye:
Félve álltam neki a regénynek, hiszen rengeteg negatív hangvételű véleményt, kritikát olvastam róla, főleg a főszereplőre panaszkodtak. Be kell valljam, nekem is meggyűlt a bajom Eadlynnel. Sok közös vonásunk van, így sok esetben hamarabb megértettem a döntéseit, a tetteit, mint mások. Az elkényeztetettsége viszont zavart, az pedig, hogy csak magával törődött és kezdetben még a szobalányával is keményebben bánt a vártnál, szkeptikussá teszi az embert az egész könyvvel kapcsolatban.
Ennek ellenére a történet végére megkedveltem őt, főleg azért, mert belátta, hogy mégsem játszhatja minimum három hónapig a jégkirálynő szerepét, miközben folyamatosan ejti ki a fiúkat.
Rasztik Réka véleménye:
Kiera Cass-ról ódákat lehetne zengeni. Hihetetlen, hogy már a Párválasztó sorozatot megírta egyszer és még mindig tud ebben a témában alkotni és még nem akárhogyan. Egyszerűen fenomenális. Mondjuk még meg kell szokni, hogy nőért harcolnak és már nem America-Maxon szerelméért kell drukkolni. Ugyanolyan izgalmasra számítok, mint az előzőekben. Remélem, soha nem hagyja abba az írást.
Fekete Flóra véleménye:
Az eredeti trilógiát napok alatt elolvastam. Mondhatni beleszerettem a történetbe. Sokat vártam ettől a könyvtől is. Nem volt rossz, de nem sikerült az első három rész színvonalát hoznia. Ennek ellenére ha megjelenik a következő része, azt is el fogom olvasni, mert kíváncsi vagyok, mi lesz Eadlynnel és a kérőkkel. A borító viszont 5*, ahogy az összes többi is!
Györfi Éva véleménye:
Az előző három kötet jobban tetszett, és nem hittem hogy az író ki tud még hozni belőle többet, de sikerült neki. Könnyed, olvasható, érdekes. Izgalommal várom az ötödik esetleg hatodik kötetet hogy kiderüljön kit is választ vagy ki is lesz az igazi párja Eadlyn-nek.
Ignácz Eszter véleménye:
Egy nap alatt elolvastam, mert le sem bírtam tenni. Nem vártam, hogy ugyanolyan legyen, mint az első három rész, és nagyon szerettem, hogy most a párválasztó ceremóniáját a másik oldalról figyelhetjük. Így sokkal izgalmasabb, hogy vajon ki lesz az igazi.
Ludvig Zsuzsanna véleménye:
A Párválasztó trilógia után egy ugyanolyan habos-babos történetre számítottam, de pozitívan csalódtam. A főszereplő már annyira feminista, hogy szinte fáj, de jó végigkövetni a botlásait, ahogy az udvarlói közül választ. Várom a folytatást!
Eszter Bako véleménye:
Az első három kötet után, ahogy megkaptam a könyvet, rögtön elkezdtem olvasni, és nagyon örültem, hogy tovább élvezhetem America és Maxon történetét, bár most egy kicsit ők háttérbe szorulnak, mivel gyerekeik már felnőttek és Eadlyn már 20 éves, párt keress. Most a fiúk küzdenek meg a hercegnő kegyeiért, más gondok jelentkeznek, de a történet ugyanolyan elragadó.
Wolf Amy véleménye:
Ezúttal nem hölgyek versengenek a herceg szívéért, hanem 35 ifjú kiválasztott érkezik a palotába, hogy a 18 éves Eadlyn - akié lesz a korona - férjet válasszon magának. Eadlyn egyáltalán nincs oda ezért a versenyért, hiszen esze ágában nincs függetlenségét feladni, s idegenek előtt nem szívesen nyílik meg. Az egyetlen ok, ami miatt beleegyezett a Párválasztóba, hogy az elégedetlenkedő nép figyelmét eltereljék vele.
Kevesebb izgalom van ebben a részben, mint az előzőeknek, sok a kérdőjel, melyre a következő részekben fogunk válaszokat kapni.
K. Anna véleménye:
Az egész sorozatot nagyon imádom, így nem volt kérdés, hogy ezt is elolvasom.
A borító valami eszméletlenül csodaszép, talán a legszebb a sorozatból.
A legelején nagyon furcsa volt, hogy America és Maxon szülőként szerepelnek, amit még valahogy most sem tudok megszokni… Imádtam a közös részeket a királyi családdal.
Az új szereplők között akadnak kedvencek, főleg a fiúkból. Most nagyon nem tudnám megmondani, hogy ki lesz a befutó és még magam sem tudom eldönteni, hogy kinek szurkolok.
Henrit imádtam, nagyon cuki és aranyos, meg minden, de nem hiszem, hogy ő lesz a befutó.
A két nagy kedvencem viszont Kile és Erik. Még nem tudom, melyiket szeretem jobban, majd a következő részekben eldöntöm, ami remélem hamarosan megjelenik.
Eadlyn sokak számára elkényeztetett, amit én teljesen megértek, de végül is milyen lenne, ha egy palotában nevelkedett és ő a második legfontosabb ember az országban? Amúgy nekem szimpatikus volt. A legjobban az tetszett benne, ahogy az ikertestvérét és a többi családtagját szereti.
Ja, igen! Ahren. Engem nagyon emlékeztetett Maxonra, mármint az ifjú Maxonra. A végén viszont vérzett a szívem miatta.
Na igen. A vége…
ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚRISTEEEEEEN.
Kiera Cass, te kegyetlen, ó Istenem, mondd, miééért??? Miéééért kelett???? Nem. Bírom. Felfogni.
Arcul csapott az utolsó pár oldal, olyannyira, hogy a könnyeim is lejöttek.
Nem hazudok, ha azt mondom, hogy kegyetlen és brutális függővéget kaptunk.
És akkor most várjak a következő részre. Aha.
Miklián Marietta véleménye:
Nagyon vártam ezt a könyvet, ezért is féltem olyan nagyon. Nekem valahogy az előző részek jobban tetszettek. Valahogy ez a történet nem ragadott magával. Bár bízom benne, hogy a folytatást (hiszen nyilvánvaló, hogy lesz, ugye?) már nem fogom tudni letenni, hiszen lássuk be, most jönnek majd igazán az izgalmak.
Kéri Dóra véleménye:
Tegnap este tízkor neki kezdtem, mert már régóta elakartam olvasni. Vá, annyira jó volt újra olvasni Americáról és Maxonról, bár egy kissé hiányoltam a játékosságukat. Iszonyú döbbenet volt számomra America szívrohama valamint Ahren elszökése Franciaországba. De kifejezett módon várom a folytatást, hiszen annyi ember van, akit Eadlyn választhat!!
Balázs Dóra véleménye:
Végig tetszett a könyv és izgalmas volt, viszont nem erre a lezárásra számítottam. Remélem azért lett ilyen, mert jön a folytatás. Furcsa volt, hogy a szereplők akik nemrég még fiatalok voltak, hogy megkomolyodtak és megfontoltabbak lettek. Tetszett, hogy Eadlyn hercegnő karaktere nem olyan, mint a szüleié. Ha nem lenne folytatás, akkor én Erikre tippelnék, aki nem is a Párválasztó tagja, de szerintem őt választaná.
Horváth Zsófia véleménye:
Kissé félve álltam neki a könyvnek, mert imádtam a sorozat első három részét, és féltem hogy ez a könyv csalódás lesz, elrontja a sorozat élményét. Alapvetően nem szeretem amikor egy író a sikeren felbuzdulva túl sokáig húz egy könyvet, például megírja másik szereplő szempontjából, vagy húsz évvel később, vagy hasonlók. Éppen ezért nem kevés elvárással álltam neki ennek a regénynek. Az elején borzasztóan kiakadtam, mert nem tetszett az indítás, és a főszereplőtől egyenesen falra másztam. Eadlyn egy elkényeztetett, nyafka, öntelt, hiú lány, és teljesen elkeseredtem, de aztán a történet előrehaladtával egyre jobban megkedveltem, ahogyan lassan lehullott a szeméről a hályog. Na nem mondom, hogy a kedvenc főhősnőm lett, de mindent összevetve egész jól megbarátkoztunk. A könyv vége felé a párválasztóban résztvevő fiatalemberek szerepe is jelentősebb lett, és kezdett érdekessé válni ez a szál, ahogyan megismertük a fiúk jellemét, és Eadlyn hozzájuk való viszonyát. A kiinduláshoz képest kellemes csalódás volt a könyv, de közel sem olyan jó, mint az előző három kötet.
Németh Enikő véleménye:
Őszintén szólva, fenntartásaim voltak a könyvvel kapcsolatban. Az írónő többször is tételesen kijelentette, hogy a trilógiának nem lesz folytatása, és amikor befejezi a történetet, akkor ott annak vége lesz, aztán meg mégis úgy dönt, hogy ír nem is egy, hanem két plusz könyvet a történethez, ami nekem már nagyon a "húzzunk le róla annyi pénzt, amennyit csak lehet" érzést keltette, és ez a vélemény a könyv olvasása során sem változott meg sajnos.
Nem mondom azt, hogy nem élveztem a könyvet, mert úgy végigszaladtam rajta, mint a sicc - jó volt újra olvasni Americáról, Maxonról és a többi karakterről, akik felbukkantak a korábbi kötetekből, bár ők sajnos alig kaptak igazi szerepet, inkább csak háttérnek szolgáltak és azért voltak ott, hogy megmutassa az írónő, hogy még élnek. (Kivétel természetesen America és Maxon, akik azért több szerepet is kaptak.) Érdekes volt a másik oldalról olvasni a párválasztóról és én a fiúkra is nagyon kíváncsi voltam és jó volt róluk olvasni.
Viszont azt kell mondjam, hogy nem kaptunk belőlük túl sokat, még azokból sem, akik azért nagyobb szerepet kapnak és akiket úgymond "közelebbről" is megismer a hercegnő. Én úgy éreztem, hogy az alapján, hogy egy további kötet lesz csak, ez nagyon kevés ahhoz, hogy jól megismerjük őket.
De igazából még ezzel is kibékültem volna, ha maga a főszereplő el lett volna találva. De sajnos ez nem így történt. Értem, hogy az író mire akart kilyukadni - egy önálló, saját véleménnyel rendelkező, nem túl könnyen betörhető személyiségre, aki a másik oldalon álló America lehet, de míg ezeket a tulajdonságokat Americánál jó tulajdonságokkal is megtoldotta és elfogadhatóan oldotta meg, addig ez Eadlynnél nagyon nem sikerült. Ez a lány nem csinál semmi mást, csak panaszkodik, siránkozik, gonosz és elzárkózott mindenkitől és