ADATLAP
A leghosszabb út
Áprilisban, amikor az óceán felől fújó szél orgonaillattól édes, Landon Carternek mindig eszébe jut a Baufortban töltött utolsó év. Annak idején, 1958-ban a nők még finoman öltözködtek, és a férfiak kalapot viseltek. Az akkor tizenhét éves Landon már randevúzott egy-két lánnyal, és azt hitte, tudja, mi a szerelem. Azt azonban álmában sem gondolta volna, hogy éppenséggel a városka baptista lelkészének lányába, Jamie Sullivanbe szeret bele úgy istenigazából. Jamie-t, akinél mindig ott volt a Biblia az iskolatáskában, egy világ választotta el a többi tizenévesestől. Ő viselte gondját özvegy apjának, megsebzett állatokat gyógyított, és besegített az árvaház munkájába. Nem akadt fiú, aki randevút mert volna kérni tőle. Landonnak sem jutott volna eszébe, ám a véletlen a lányt szemelte ki partneréül az iskolai előadásban, és abban a pillanatban megváltozott az élete. Mert együttlétük feltárta előtte az emberi szív legmélyebb titkait, és olyan döntésre ösztönözte, amely meghatározta férfivá válását.
A könyvből készült filmet idén mutatják be....
Takács Aliz véleménye:
Egy újabb romantikus könyv. Előbb láttam a filmet és a könyvben sok minden máshogy van. Szerintem így jobb, mélyebb és részletesebb érzelmi leírásokat tartalmaz. Különleges történet , kivételesen férfi szemszögből. Nehéz témákat feszeget - a betegség, élet, szerelem, mely mindig egyénfüggő, hogy hogyan értelmeződik az olvasóban. Ad egy kis házi feladatot, mely a továbbgondolást illeti.
Gy.né T. Anikó véleménye:
Megint egy romantikus, sírós Sparks könyv… ahogy az írótól megszokhattuk. Középiskola utolsó éve, a végzős osztály karácsonyi színielőadásra készült...ekkor változott meg Landon élete. Csodálatos, hogy a fiú milyen átalakuláson ment át a lány hatására, mire képes a szeretet. és önzetlenség. Hiányoltam, hogy nem derült ki, mi lett később Landon sorsa. Mi történt a következő 40 évben, aminek a végén megírta a történetét.
Kemendi Tímea véleménye:
Csodálatos történet, az eddig olvasott könyvei közül talán ez a legszomorúbb. És mégis tele van boldogsággal. Őszintén szólva reménykedtem egy kis csodában a végén, de így lett kerek a történet. Filmben még nem láttam, de ezt biztosan meg fogom nézni.
Tóth Ani véleménye:
Sokkal jobb írásra számítottam. Az hagyján, hogy rendkívül kiszámítható volt, de a nagy tanulság is igencsak felszínes. Nem éreztem hitelesnek a karaktereket, és azok jellemfejlődését sem. Hatásvadász mű, ami elszomorító.
Eszter Bako véleménye:
Nagyon megható történet, sok tanulságot hordozz magában, mindenki számára példaértékű az a változás amin Landon átmegy. Sokszor vagyunk olyanok mint Landon és a többi iskolatársa: lenézzük és elítéljük a jókat, anélkül, hogy igazán ismernénk. A könyv felhívta a figyelmem arra, hogy jobban odafigyeljek másokra és még a tudatallatimban is kerüljem az ítélkezést.
Bali Mária véleménye:
Több, mint 10 éve minden évben elolvasom ezt a történetet. Még most is ugyanúgy mosolygok, meghatódok és könnyezek, mint mikor megismertem a történetet.
Szerintem a könyv sokkal jobb hangulatú a maga 1950-es évekbeli világával, mint a filmfeldolgozás.
Mihók Kinga véleménye:
Kb 10 éve olvastam először,akkor is nagy hatással volt rám,és ez azóta sem változott.Mikor Jamie bevallja,hogy haldoklik,onnantól végigsírtam az egészet.Megható könyv,és a belőle készült film is hűen visszaadja a történetet.
Szász Brigitta véleménye:
Egy igazi megható, romantikus történet. Eddig életemben 3 könyvtől szorult el a torkom, ezek közül kettőt Nicholas Sparks írt. Egy dolgot jól megtanultam a Vissza hozzád című könyve olvasása után: Nicholas Sparks könyveinél készüljek fel a legszomorúbb befejezésre! És ennél a könyvnél nagyon is jól jött, hogy számítottam az elejétől fogva a szomorú végre, de azért ez mégis igazságtalan befejezés volt...Jamie és Landon annyira megérdemelték volna a csodát!
Korcsek Beatrix véleménye:
Nicholas Sparks-tól eddig csak a Szerelmünk lapjait olvastam, de az nagyon tetszett könyvben is és filmben is.
Ebben a könyvben sem kellett csalódnom, nagyon szép és megható történet kerekedett ki. Tetszettek a karakterek, az emberi kapcsolatok, és a kor, az ötvenes-hatvanas évek Amerikája, amikor a történet játszódik. Biztos, hogy nem ez volt az utolsó könyv, amit Sparkstól olvastam.
Szaniszló-Bosznai Sára véleménye:
A legszebb szerelmi történet, amit valaha olvastam. Ez volt az írólól az elsô könyvem és azóta szinte mindet elolvastam. A legnagyobb hatást a mai napig ez a könyv gyakorolta rám. Tegnap újraolvastam (meg se tudnám számolni hanyadszor) és ugyanúgy megsiratott, mint a legelsô alkalommmal.
Szaniszló-Bosznai Sára véleménye:
A legszebb szerelmi történet, amit valaha olvastam. Ez volt az írólól az elsô könyvem és azóta szinte mindet elolvastam. A legnagyobb hatást a mai napig ez a könyv gyakorolta rám. Tegnap újraolvastam (meg se tudnám számolni hanyadszor) és ugyanúgy megsiratott, mint a legelsô alkalommmal.
Szalai Szabina véleménye:
Igaz, középiskolás történetről van szó, nem gondoltam volna, hogy ilyen komoly témája lesz ennek a történetnek - nagyon meglepett. Tökéletes példa arra, hogy egy nehéz esemény hatására hogyan válhat egy kamaszból igazi felnőtt. Ismét egy csodás Sparks-történet, csak ajánlani tudom.
Priegl Ágnes véleménye:
Eleinte nem tetszett, de úgy voltam vele ha már elkezdtem végig olvasom és egyáltalán nem bántam meg. Bár megint csak nem happy endel végződött a történet, szívbemarkoló volt hogy mi mindenre képes a szerelem. Szemem most sem maradt szárazon.
Kovács Rebeka véleménye:
Tetszett,de lehetett volna hosszabb. így nekem kicsit összecsapottnak tűnt. nem volt annyira valósághű nekem,de jó volt látni ahogy Landon megváltozik,felnő. a Bibliás rész tetszett,de a vége nekem kicsit túl gyorsan le lett zárva..
Éci Bábos-Kozó véleménye:
A könyv,ami nem volt olyan nagyon hosszú,de erre szokták azt mondani,hogy a kevesebb néha sokkal,de sokkal több!! :) :) :) Én már nem egy Nicholas Sparks könyvet olvastam,de az egyik legszebb könyv a Szerelmünk lapjai után ez a könyv volt!!Nagyon jó a stílusa,a karakterek szerethetők,a szerelem nem egy hagyományos,szokványos módon alakul ki a két fiatal között,a jellemépülések csodálatosak benne!!Bemutatja,mi igazán értékes az életben,és hogyan lehet feldolgozni mindkét oldalról az elmúlást,a másik elvesztését!!Igazi,könnyeket kicsaló könyv,bár szomorú a könyv vége,mégis bárkinek ajánlani tudom!
Kovács Brigitta Zsófia véleménye:
Imádom. Nicholas Sparks a kedvencem. A filmjeit is szeretem és ez a könyv valami csodálatos. Ahogy szép lassan felkészít a szomorú igazságra. Mivel előbb láttam a filmet, ezért tudtam mi lesz benne, így végig úgy olvastam a könyvet, hogy tudtam mi fog történni. Szeretem benne, ahogy Landon megváltozik és ahogy Jamie küzd a szerelem ellen.
Dekany Dora véleménye:
Őszintén szólva azért ezt a Sparks könyvet választottam, mert olvastam róla, hogy film készül belőle idén. Maga a könyv a kategóriáján belül jó, kedves a történet, de a legkevésbé sem nevezném szórakoztató irodalomnak. Kifejezetten szomorú, és még a vége sem tudja oldani azt a gyomorgörcsöt, amit az író szép lassal felépít a történet folyamán... Sajnos nem lesz a kedvenc szerzőm.