ADATLAP
A szél árnyéka
Barcelona csendes óvárosának szívében hatalmas épület áll. A kivénhedt palota falai különös labirintust rejtenek: ez az Elfeledett Könyvek Temetője. 1945 egyik ködös júniusi hajnalán egy megözvegyült könyvkereskedő kézen fogja kisfiát, és miután megesketi, hogy mindarról, amit látni fognak, soha senkinek nem beszél, magával viszi a titokzatos épületbe. Azt azonban egyikük sem sejti, hogy a látogatás az akkor tízéves Daniel Sampere egész életét gyökeresen megváltoztatja majd....
Buzás Judit véleménye:
Ezzel a könyvel két évvel ezelőtt az irodalom éjszakáján találkoztam, és már akkor elhatároztam, hogy valamikor elolvasom, de a könyvesboltokban nem lehetett akkor kapni. Most végre év elején sikerült beszereznem egy példányt, amit nem bántam meg. Nagyon izgalmas a történet és jók a karakterek, bár számomra kicsit a végén túl gyorsan derül ki minden és áll össze a kép az azt megelőző párszáz oldal lassú építkezése után.
Somogyiné Kovács Márta véleménye:
Az a spanyol író nemhiába nagyon népszerű,remek könyvet írt,izgalmas, mozgalmas.Az alakjai kimondottan érdekesek,a történet pedig szomorú ugyan,de lebilincselő.Az emberek nagyon különböznek,de azért 4-5 fiú barát közül senkinek nem jött be az élet.Tulajdonképpen nagyon elszomorított az emberek galádsága,mert a jóságnak csak épp morzsái vannak a könyvben,de az ő jutalmuk is elnmarad.
Somogyi Andrea véleménye:
Egy letehetetlen könyv. A szeretet összes számomra fontos megjelenési formája megtalálható benne. A szülők, illetve gyerek iránti szeretet, a szerelem, a barátság és a könyvek szeretete. A története lehetne akár valós is, teljesen magával ragad. Régen olvastam már olyan könyvet, amit ennyire a szívembe zártam.
Vass Antónia véleménye:
Fantasztikus könyv, minden sorát imádtam, és alig várom, hogy kézbe vehessem Zafón többi művét is. Talán nem véletlen, hogy nemrég újból kiadták, megérdemli, hogy még nagyon sokáig köztudatban legyen. Fontos lenne, hogy mások is ismerjék a szerzőt és a művet.
Bolla Sára véleménye:
Zseniális a történet, teljesen magával ragadott. Nagyon izgalmas volt, korábban nemigen olvastam ilyen jellegű könyvet. Lenyűgöző volt a megszerkesztettsége, semmilyen kérdésem nem maradt megválaszolatlan a történet végére. Viszonylag sok szereplő van benne, kicsit nehéz volt megszoknom a spanyol nevek miatt, de így is teljes mértékben követhető és élvezhető volt, tényleg mindenkinek ajánlom! Nekem nagy kedvencemmé vált.
Tóth Ani véleménye:
Véletlen találtam erre a könyvre, de csodás találkozás volt. Az író minden szava zene volt füleimnek. Mesés mondatok, mesés karakterek, mesés történet. Kicsit emlékeztett két könyvre: Szerb Antal: A Pendragon legenda, Bulgakov: A Mester és Margarita
J Csilla véleménye:
Röviden összefoglalva: nagyon tetszett. Iszonyat jó a hangulata, kicsit rémisztő, kicsit misztikus, de teljesen elképzelhető, Barcelona varázslatos utcáit szinte magam előtt láttam, az ódon könyvesbolttal, és az Elfeledett Könyvek Temetőjével... Nagyon tetszett az író stílusa, Fermin szövegeit nagyon eltalálta, ha tudnék spanyolul, szívesen elolvasnám eredeti nyelven is, úgy biztos ütősebb. A befejezést is jól eltalálta az író... egyszóval, nagyon jó kis misztikus krimi, mindenkinek ajánlom, én már beszereztem a folytatást:)
Sárközy Kitti véleménye:
Érdekes kis könnyed olvasmány, ha képletesen kéne leírni azt mondanám olyan mint a hullámvasút, lassan indul, aztán tekereg-kavarog, egyre jobban beszippant, végletesen felgyorsul, majd hiányérzet nélkül lezár és nem hagy kérdést maga után. Ugyanakkor pont emiatt is nyomasztó kicsit, mert a spirális vonalvezetés miatt nem tud kilépni senki a saját "áldozat szerepéből". Még az ún. "megoldást" sem éreztem igazán megoldásnak. Mindamellett egy kellemes élménnyel gazdagodtam általa.
Szerletics Róbert véleménye:
Éppen a folytatását/előzményét olvasom ("Angyali játszma"), s mivel sok közös szereplő/helyszín szerepel bennük (Sempere család, Don Barceló, Barcelona, Elfeledett Könyvek Temetője), kicsit keverednek már az események.
Nagyon jó könyv, titokzatos és fordulatos, mégsem csak kriminek sorolható be. A háttér a spanyol Franco-diktatúra, melyről a főszereplő is véleményt alkot, ahogy a háborúkról, a könyvekről és a szerelemről is. Van benne egy pici "Nyomorultak" (főleg az ördögi nyomozók hasonlósága), egy pici "Száz év magány" (főleg a megismétlődő események miatt) és egy kicsi "Az operaház fantomja" is (a titokzatos, torz külsejű idegen miatt). Az eltérő motívumokból egy igazán jó történetet épített fel az író, a nehezen letehető művek közé valót.
Steinerné Huszár Valéria véleménye:
Egy könyv, amely igazán alkalmas arra, hogy magával ragadjon bennünket olvasás közben. A történet Barcelonában játszódik, főhőse Daniel, akit édesapja beavat egy titokba, megmutatja neki az Elfeledett könyvek temetőjét. Ezen a helyen mindenki megtalálhatja a neki szóló könyvet, de inkább a könyv választja ki gazdáját. Igazán érdekes, izgalmas történet.
Gergely Ancsi véleménye:
Néhány éve olvastam először, emlékszem, akkor le sem tudtam tenni, ezért is esett erre a választásom a kihívás vége felé, mert gondoltam hamar elolvasom majd. De meglepetésemre nem így lett, olyan döcögősen haladtam vele, ahogy maga a történet is indul. Nagyjából az egyharmadáig úgy éreztem, mintha a szerző nem is "ágyazásul" írt volna ennyire nehézkesen, hogy az olvasó agyát húzza, hanem mert nem volt mivel kitölteni a lapokat. Aztán amikor nagy nehezen beindult már egész jól haladtam vele, de a végével cseppet sem vagyok kibékülve.
Veress Krisztina véleménye:
Az eleje nem igazán fogott meg. Nem is nagyon szerettem volna elolvasni, de ha már elkezdtem akkor csak rászánom magam. Teljesen megérte. A feléig nekem olyan vontatottnak tűnt, de utána mintha elkezdtek volna pörögni az események és már alig vártam , hogy megtudjam mi lesz a vége
Jakabné Rácz Ildikó véleménye:
Az első olyan könyv, ami eleinte nem tetszett, többször félre is tettem...de izgatta a fantáziámat, hogy a szereplőkkel mi fog még történni és újra, meg újra kézbe vettem! Nagyon sok mellékszereplője van, fontos kapcsolatokat jelentenek benne bizonyos tárgyak, nevek...
Izgalmas, érdekes, cselekmény-dús, félelmetes, kalandos könyv!
Csak azoknak ajánlom, akik nem adják fel az 500-ik oldalig! :) Tényleg megéri elolvasni...


Szabó Gabriella véleménye:
Barátnői ajánlásra olvastam el a könyvet. A döcögős kezdet után elkezdett tetszenni a mű, utána már nem is tudtam nagyon letenni. Megfogott a regèny hangulata, varázsa. Èrdekes világ a könyvek vilàga...
Kis Lilla véleménye:
kedves könyv, kedves jellemekkel. izgalmas, néhol egy kicsit szívszorító, de nekem sajnos már kb. a közepétől nyilvánvaló, hogy mi lesz vége. ennek ellenére a szépen kidolgozott részletek miatt, az apróbb események izgalmával érdemes volt végigolvasni.
Csillag Mónika véleménye:
Az első Zafón- könyv, amit elolvastam... és biztos, hogy nem az utolsó. Izgalmas, fordulatos, helyenként borzongató, máskor megdöbbentő- de az első betűtől az utolsóig letehetetlen. Az olvasás minden percét élveztem!
Ungvári Ágnes véleménye:
Sosem szoktam borító alapján könyvet választani. Mondhatnám, de ez nem lenne igaz. Általában ami igazán megszokott fogni az a cím, elolvasom a fülszöveget, és ha tetszik, akkor jöhet . A borító nem igazán szokott elrettenteni, de néha igazán magával ragad. Ezzel a könyvvel pont így történt. Érdekes cím, még érdekesebb fülszöveg, és a borító csodaszép, rám talált a „Fülig Szerelem”. És ebből a kis fellángolásból a könyv elolvasása után igazi lángoló szenvedély alakult ki. Teljesen magával ragadott a történet. Izgalmas volt, vicces, romantikus, kalandos, könnyed, ugyanakkor nem ponyva, letehetetlen, tele csupa szerethető karakterrel. Imádtam, imádtam. Biztos, hogy elolvasom következő két részt is. Ugyanakkor egyszerűen fájdalmas volt, hogy mennyire sok elírás volt benne, valahol még összekevertek két nevet is, és a végső leszámolás sem volt túl egyértelmű, valószínűleg fordítási hiba miatt. Szóval nem is tudom, mintha ezt a könyvet senki nem olvasta volna a kiadóból (Ulpius), mielőtt el kezdték terjeszteni. Igénytelenség.
Székely Ildi véleménye:
Csupa misztikum, rejtély, labirintus. Fordulatos, izgalmas, bizarr. Szerethető, megdöbbentő. kiszámíthatatlan. Vicces, kalandos, félelmetes. Lendületes, titokzatos, szenvedélyes. Káprázatos, furfangos, letehetetlen.

Zafón nagyon tud mesélni, hangulatot teremteni, kedélyeket borzolni, megnevettetni.

Kihagyhatatlan!