ADATLAP
A szent és a profán
A vallási lényegről

Mircea Eliade a vallást, ezt a szimbolikus létgyakorlatot tekinti a különböző kultúrák közötti közvetítő elemnek. Kutatásai mindenekelőtt azokra a nyelvi fordulatokra, illetve magatartásmintákra irányulnak, melyek egy valahai, illetve jövőbeni kulturális egyneműséget idéznek-ígérnek.

Számára a vallásban az emberi lényeg mutatkozik meg, amely antropológiai sajátja minden halandónak, s úgy véli, az istenhit elegyítő vonzereje képes megszüntetni a kultúrfokok egyenetlenségeit. Eliade szerint a kultúra az egyén lelki jelenléte a mindenségben; az 'örök visszatérés' hitéből az egzisztenciális egység visszaszerzésének reményét merítheti az individuum. Vallástörténeti kutatásaiban a lét egyneműségének mitikus hagyományát akarja újjáteremteni....
Rentka László véleménye:
Még egyetemi éveim alatt találkoztam a könyvvel, amiből később előadást is tartottam építészeti szemszögből, azóta is egyfajta "füves könyvként" tekintek rá, ha szakrális építészetről van szó. Eliade román vallástörténész a 20. század egy érdekes figurája: bukaresti, majd a kalkuttai egyetemen tanult, majd a véres Antonescu-rezsim alatt diplomata volt a II. világháborúban, ezután a Sorbonne-on, majd Chicago-ban oktatott az egyetemen, élete itt is fejeződött be. Nyolc nyelven beszélt folyékonyan ill. olvasott, többek között héberül, perzsául és szanszkritül. Mintha maga Waldheim professzor ugrana ki Szerb Antal Utas és holdvilágának lapjai közül...
Maga a könyv a vallást, ezt a szimbolikus létgyakorlatot vizsgálja, mint a különböző kultúrák közötti közvetítő elemet. A nyelvi tradíciók, illetve magatartásminták kutatásain keresztül egy valaha létezett, avagy létező kulturális egyneműségre akarja felhívni a figyelmet a biológiai evolúció és az - egyébként argumentatív ateista - freudizmus elméleti hátterével. Négy aspektusban vizsgálja a szakralitást: tér, idő, természet, ember. A vallást nem - a normális emberi tapasztalás szempontjából – irracionális mivoltában vizsgálja, hanem egészében akarja ismertetni a „szentség” mibenlétét, így jön létre Eliade frappáns szent-meghatározása (antitézise): a „profán ellentéte”. Primitív hitvilágok, mítoszok és világvallások szent szövegei alapján ismerhetjük meg az író által preferált "ősvallás" általános jellemzőit a laikusok számára is élvezhető stílusban. Bárkinek szívesen ajánlom ezt a könyvet, aki a világról és benne az emberről alkotott képét szélesíteni vagy finomítani akarja!

„A szent idő lényegénél fogva visszafordítható; voltaképpen mitikus ősidő, amelyet újból jelenvalóvá tesznek.”
Ratkai Mária véleménye:
Még a nyár elején olvastam el, egy vizsgára készültem belőle. Csodálkoztam, amikor rátaláltam itt, nem éppen könnyű olvasmány, viszont meglepően érdekes és olvasmányos, egyáltalán nem volt unalmas olvasni.