ADATLAP
A vegyész
Letehetetlenül izgalmas regény egy okos és elszánt nőről, aki valaha titkos ügynök volt, de most folyamatos életveszélyben, korábbi megbízói elől bujkál. Az amerikai kormánynak dolgozott, de ezt nagyon kevesen tudják róla. A szakmája egyik legkiválóbb tehetsége volt, egy olyan részleg legféltettebb titka, amelynek még neve sincs. Amikor pedig kockázati tényezővé vált, figyelmeztetés nélkül törtek az életére. Azóta ritkán marad egy helyen, és állandóan megváltoztatja a nevét. Megölték az egyetlen embert, akiben bízott, de ő még mindig fenyegetést jelent volt megbízóinak, mert tud valamit, amit nem kellene. Holtan akarják látni. Méghozzá hamar. Amikor a korábbi felettese felajánlja a kiutat, ő belátja, hogy nincs más választása. El kell vállalnia egy utolsó ügyet. De az információ, amelynek birtokába jut, csak még veszélyesebb helyzetbe sodorja. Élete legkeményebb harcára készül. Késlekedés nélkül veti bele magát a dolgok közepébe, ám hamar beleszeret egy férfiba, aki jelentősen rontja a túlélési esélyeit. Amint a lehetőségei elfogynak, kénytelen lesz úgy használni a különleges képességeit, ahogy a legszörnyűbb álmaiban sem képzelte volna. Stephenie Meyer a Twilight Saga és A burok óriási nemzetközi sikerei után most egy kemény, de annál elragadóbb főhősnővel tér vissza. Feszesen megírt, váratlan fordulatokban gazdag regényével ismét megmutatja, hogy miért ő ma a világ egyik legnépszerűbb írója. ...
Pintér Gabriella véleménye:
Stephenie Meyer vámpíros könyveit egytől-egyig kiolvastam a legrövidebb időn belül. A burok című könyvét még nem sikerült, ezt a könyvet pedig egyik barátnőmnek vettem ajándékba és úgy voltam vele, hogy a leírás alapján érdekes lehet. Nos, nem csalódtam, nekem nagyon bejött a csaj szakértelme és tetszett a civakodás is Kevin és Julia között, bár kiszámítható lett a vége. Pár helyen olvastam, hogy a szerelmi szál kár volt bele, én nem bántam, az a vonal is bejött, sőt még a Kevin "extrém jónő" ismerősét is megkedveltem. Szerintem egyben van ez a könyv.
Feraji Anikó véleménye:
Nagyon kíváncsi voltam a könyvre az író miatt. Nem volt rossz. Izgalmas, jól olvasható, érdekes téma. Semmit nem tudok a titkos ügynökök, főleg a hivatásos vallatók munkájáról. Alapos betekintést nyújt a könyv. A kutyák "dicséretét" is igazán értékelem. Tényleg elképesztő okosak, ha foglalkoznak velük. Örülök, hogy elolvastam a könyvet, de nem hagy maradandó nyomot bennem. Az írónőtől még mindig a Burok viszi a prímet, az alapötlete miatt.
Baloghné Henn Anett véleménye:
Nagyon izgalmas, magával ragadó történet, nehéz letenni. A főhősnek menekülnie kell, évekig bújkál a korábbi munkatársai elől, de végül kénytelen szembenézni üldözőivel. Közben szerelmes lesz ami megnehezíti a helyzetét. Hirtelen véget ér a történet, de megtudjuk belőle, hogy sikerül maguk mögött hagyni a múltat, és új életet kezdeniük.
Katona Anna véleménye:
Ez egy olyan könyv volt számomra, hogy nem olvastam utána, nem néztem meg a borító hátulját. Csak belekedtem.... Elöször is a borító: rideg, megijeszt, de fel kelti az olvasó figyelmét és természetesen a címet is tükrözi.
Nagyon szeretem Stephenie Meyer könyveit, De ez a történet teljesen mas mint a többi.
Engem ez a könyv teljesen elvarázsolt akönyvben éltem 3napig még olvastam. Sosem tudtam mi fog történni. A karakterek jól felépítettek, vicces szituációk és néha gyomrot kiforgat,
Ha valaki egy olyan történetet keres ami kiszakit a mindennapokból és elszeretne térni a valóságtól akkor az ezt a könyvet olvassa el.
Stephenie egy zseni!
Király Ildikó véleménye:
Ez az első könyvem Stephenie Meyer-től, de azonnal a kedvencem lett. Izgalmas, tudományos ismeretekben bővelkedő krimi. A befejezés kicsit gyors, de valóban egy letehetetlenül izgalmas regény. Különösen tetszik, hogy a főszereplő nem egy szuperman, hanem egy törékeny nő. Csak ajánlani tudom minden krimi rajongónak.
Forgó Krisztina véleménye:
Nagyon szeretem az írónő könyveit. Az alkonyat sorozat után meglepetésként írt a Burok könyve. Nagyon jó volt, hogy nem csak egy történetes lesz az író. A többi könyvhöz hasonlóan ez is letehetetlen, bár a történet kiszámítható, a megvalósítás mégis lenyűgöző.
Lajos Aliz véleménye:
Egyszerűen olvasható könyv, kiszámítható eseményekkel, de mégis izgalmas. A könyvet egy barátnőmtől kaptam, azzal a címszóval hogy olvassuk most ugyanazt a könyvet. Az alkonyat sorozatot is elolvastam, úgyhogy nem tudtam mit várjak a könyvtől. Az elején zavaros volt, annyira nem fogott meg a könyv, de ahogy haladtam vele izgalmas lett. Hihetetlen hogy ennyi mindent túl él a főszereplő, de mégis ez a jó benne. Ajánlani tudom mindenkinek mert egyszer megéri elolvasni.