ADATLAP
Apokalipszis bébi
Lucie, a harmincas, mogorva magánnyomozónő már hetek óta követi Valentine-t, a jó családból való, titokzatos és nehéz természetű kamaszlányt. Amikor azonban egy váratlan pillanatban szem elől veszíti a párizsi metróban, úgy érzi, egyedül soha nem fogja megtalálni. Kényszerűségből egy olyan társat választ maga mellé, akivel ha tehetné, talán soha nem állna szóba: a Hiénát. Bár a munkájuk és a közös megbízás összeköti őket, a Hiéna szinte mindenben Lucie ellentéte gyönyörű, határozott, leszbikus és nagyon veszélyes. Együtt indulnak Valentine keresésére először Párizsban, majd Barcelonában, ahová azért utazott a lány, hogy megtalálja az anyját, akit soha nem ismert, és aki egy éves korában elhagyta – közben pedig egyre nagyobb és nagyobb bajba kerül, míg végül egy szélsőséges katolikus terroristacsoport karmai közt végzi. A Renaudot-díjas író és filmrendező Virginie Despentes regénye modern thriller és maró társadalmi szatíra egyszerre, amelyben egyedülálló módon keveredik a könyörtelen szókimondás és a gyengédség, miközben széles panorámát rajzol napjaink világáról. A legjobb road-movie-k hagyományát követve ragadja magával az olvasót egy szédületes hajsza közepébe, mely a szürke nyomozónő, a leszbikus démon és a különös kamaszlány életét is örökre megváltoztatja....
Rep Alexa véleménye:
Ezt a konyvet ugy vettem meg, hogy hàààt èpp nincs semmit olvasnom ès amugy is olcsò, a hàtszoveg alapjàn pedig jònak tunik.
Mekkoràt tèvedtem.
Nagyon kinkeservesen ràgtam àt magam rajta. Alapvetoen szeretem a krimiket, de nem èrtek azza egyet, hogy attòl lesz egy tortènet felnotteknek szòlò, hogy a fohos vègigkàromkodja az egèszet.
A vàltakozò szemszogben valò leiràs mèg nem is annyira zavart, de valahogy nekem az egèsz tortènet tul sotèt ès a vège is olyan semmilyen.
Szalai Renáta véleménye:
Hát, mit is mondjak... Lelkesen vágtam bele a könyvbe, de ennek sajnos hamar vége szakadt. Ez a történet egyszerűen demoralizáló. Minden karakter tele van negatív érzelmekkel, vagy magát, vagy a világot utálja, vagy mindkettőt egyszerre. A sokszemszögű elbeszélésből számomra egyedül a Hiéna történetvonala és figurája volt érdekes, olyan, ami - hogy úgy mondjam - regényt ér. Az ábrázolt világ is egy csalástól, bizalmatlanságtól, számítástól, érdekelvűségtől, hatalomvágytól és minden hasonlótól átitatott világ, amiben értem és érzem a valóság "tükrét", de mindez túl tömény volt. Itt senkiben és semmiben nem lehet hinni, nincs semmilyen igazság, és a világ egy érthetetlen zűrzavar. Valentine végzete lehetett volna ütős, ha jobban fel van építve az egész, ha sziklaszilárd vonala van az események miértjének. Nyilván az volt a cél, hogy találgassunk, és gondolkozzunk el, de ehhez is kellett volna adni valami erős kapaszkodót. A kiábrándultság egy olyan tetthez, amibe végül a regény fut, ezzel a tálalással/felvezetéssel nekem kevés. Persze a végén megkapjuk a nagy igazságot is, hogy próbáljuk meg értékelni azt, amink van, hozzuk ki a legtöbbet a lehetőségeinkből, és figyeljünk a körülöttünk élő emberekre is, de valahogy nem állt össze a könyv. Mozaikos, be-bedob dolgokat, de nem ad reményt.