ADATLAP
Az ötös számú vágóhíd
A könyv részben az író személyes emlékén alapul; amerikai hadifogolyként Drezdában élte meg a hírhedt 1945. februári bombázást, amelynek során a város nagy része és 150 000 ember elpusztult. Az író sajátos technikája: az idő felbontása és a háromsíkú cselekménybonyolítás magasabb művészi egységbe foglalja a szerteágazó eseményeket.
...
Benkő Ella véleménye:
Ez a második könyv a szerzőtől, és jól sejtettem ez sem lesz valami szimpla olvasmány. Kicsit messziről idndult a történet, és elég bizarr dolgok történtek benne, de aztán megszoktam és élveztem. Sok háborús történetet olvastam ebben az évben és mind más és más megközelítésben írt a borzalmakról, ez rendhagyó volt a többihez képest. Szerintem még egy olvasás és jobban megértem majd a rejtett tartalmakat.
Németh Luca véleménye:
Nekem ez kevésbé tetszett, mint a többi Vonnegut-mű. A stílus persze adott, ebben nem tud hibázni, a szokásos rövid és visszatérő mondatok kellemes tagolást adnak a gondolatoknak. De azokról a szörnyű eseményekről, amikről a könyv szól, talán nem is lehet szerethetően írni.
Sipos Angéla véleménye:
Furcsa, groteszk, őrült káosz. A végén csak ültem és az kérdeztem magamtól:
„mi van?” Nem mondom, hogy mindent értettem, de sok mindent éreztem. Az élethez hasonlóan szerintem nem is kell mindent értenünk vagy megmagyaráznunk, elég ha átérezzük. Sajnos sok olyan történés van a jelen világunkban is, amit nem érthetünk és ép ésszel fel nem foghatunk. A háború is éppen ilyen…furcsa, groteszk, őrült káosz. A könyvet letenni nem tudtam, megmagyarázhatatlanul vonzott Vonnegut egyedi látásmódja és szürreális világa.
Semegi Ágnes véleménye:
Nem igazán tudtam, mire számítsak, és azt kell, hogy mondjam, furcsa volt. Nagyon furcsa, de ez egy jóféle furcsaság, ami onnantól, hogy az ember rá tudott hangolódni, egészen elképesztő. Nem való mindenkinek, pedig szívem szerinte kezébe adnám bárkinek, hogy olvassa, és gondolkodjon el rajta.
Az egész könyvet áthatja egy fajta beletörődés abba, ami tudjuk, megtörtént, megtörténik, meg fog történni. A pillanat állandó, és megváltoztathatatlan.
Én azt gondolom, hogy Billy élete nem volt különleges. A nézőpont különleges, az a mód, ahogy Vonnegut elénk tárja a történetet, ahogy ide-oda siklunk Billy életében, folyamatosan váltva, a háború, a gyerekkora, a háború, a házassága, a háború, a Tralfamador és a háború között, és megállíthatatlanul haladunk a drezdai bombázás felé.
Kicsit tripes volt a könyv, és nagyon furcsa, de egy valamit mindenképpen meg kéne tanulnia belőle mindenkinek: a a szép pillanatokra figyeljetek, ne csak panaszkodjatok!
Kovics Renáta véleménye:
Ez volt az első könyvem a szerzőtől (bár már rég fentem rá a fogam), de nem az utolsó. Nagyon sok minden kavargott bennem utána, nem is fogom tudni összefoglalni teljesen. Nem egészen ilyen háború ellenes könyvet vártam, de mégsem tudtam letenni.( Annak ellenére, hogy én nem igazán szeretem az időutazás témáját.) Itt sem tetszett, de nem is tette olvashatatlanná a regényt. Vonnegut stílusa érdekes, humora fanyar. Nem tudok róla túl sok pozitívumot mondani, de valamivel mégis megfogott. Így megy ez. :)
Sári Csaba véleménye:
Első könyvem az írótól, és nagyon nem tudom, hogy fogok-e még tőle olvasni. Talán az én hibám is, mivel nem kellő módon olvastam el a fülszöveget, így háborúsregényt vártam, közben kaptam egy fekete humorral megkent sci-fit. És ez egyben volt nagyon zavaró és lenyűgöző is. Hisz ahogy az író írta, sehogy se tudta a drezdai bombázást leírni. Csak így sikerült egy groteszk regény segítségével.
Fehér Beáta véleménye:
Ez volt az első könyv, amit az írótól olvastam és teljesen másra számítottam. Az elején nehezen haladtam vele és igencsak megleptek a sci-fi betétek, de mire a végére értem a könyvnek lassan megkedveltem. Kell egy kis időt hagyni, amíg leülepszik és egy idő után újra olvasni.
Hegedüs András véleménye:
Nagyon különleges hangulatú mű, abszolút hozta a Vonnegutra jellemző szürreális, néhol groteszkbe hajló stílust, amelynek hátterében egy mély, bánatos humanizmus húzódik meg.
Az író saját második világháborús élményeit tárja elénk könyvében, folyamatosan utalva a drezdai terrorbombázásra, amit átélt, de maga az esemény csak a legvégén jelenik meg, sokkolva az olvasót.
A "főszólamban" Billy Pilgrim történetét követhetjük végig, aki előre-hátra ugrál az időben - saját életeseményei között, kontrollálhatatlanul. Egyszer (mindig, hisz az idő csak egy kép, egy film, aminek minden eseménye kötött) a Tralfamador bolygó lakói elrabolják, akik hozzá hasonlóan érzékelik és kezelik az időt, állatkertbe zárják - de ez is csak egy epizód, amit hol újraél, hol elhagy.
A kötet filozófiája is különleges, egyszerre lehangoló és reményt adó: a rengeteg kegyetlenségre és halálra egyetlen válasz létezik - "Így megy ez!"
Felesleges keseregni azon, ha valami épp rosszul megy, vagy valaki meghalt, hisz rengeteg olyan pillanat volt/van/lesz, amikor pl. az adott ember boldog. :)
Mindenkinek ajánlom, aki vevő egy érdekes stílusú, formabontó regényre!
Schmidt Evelin véleménye:
Elég döcögősen ment az olvasás, ugyanis angolul olvastam, és hát a témája miatt a mű fordításban sem könnyű olvasmány, nem hogy eredeti nyelven. Ugyanakkor nagyon élveztem, és nagyon tetszettek a könyvben megfogalmazott eszmék. Vonnegutnak sajátos stílusa van, ilyen stílusú könyvet nem sűrűn olvastam, de biztos vagyok benne, hogy egyszer még visszatérek hozzá. A történet maga is tetszett, főleg az, hogy mennyire figyelmen kívül hagyja az időt és annak létezését. Bár nekünk is menne.
Novák Petra véleménye:
Egyik barátnőmtől kaptam kölcsön ezt a könyvet, hogy olvassam el, mert király és biztos tetszeni fog. Nekiálltam, hogy jó akkor ezen hamar túl leszek ha annyira jó, aztán valahogy nem sikerült beleélnem magam. Persze tetszett, érdekes volt, meg elgondolkoztató, de valahogy nem varázsolt el. Biztos bennem van a hiba, de én nem tudok olyan nagy lelkesedéssel és dicsérettel beszélni róla, mint mások. Egyszer elolvastam, jó volt, de azért még egyszer nem valószínű, hogy kezembe venném.
Iffiu Anna véleménye:
Ez volt az első találkozásom az íróval, és nem csalódtam. A könyv stílusa magával ragadott, és ahogy a sci-fi szálon is annyi mondani valót tudott közölni, amit nem hittem volna. Biztos vagyok benne, hogy nem ez lesz az utolsó könyvem tőle.
Fejes Linda véleménye:
Nagyon tetszett a könyv, bár először furcsa volt a szerkezete, mert nem olvastam még hasonló felépítésű történetet, de teljesen magával ragadott az, ahogyan erről a komoly témáról ír Vonnegut. Kedvenc részeim: „És Lót feleségét természetesen tájékoztatták, hogy ne nézzen vissza oda… De ő mégiscsak visszanézett. Szeretem ezért, mert az, hogy visszanézett, annyira emberi. Viszont sóbálvány lett belőle. Így megy ez.”
„A Trafalmador lakói képesek arra, hogy minden egyes pillanatot külön-külön szemügyre vegyenek, úgy, ahogy mi, földlakók rápillantunk, mondjuk, a Sziklás-hegység valamely vonulatára. … A Földön úgy tartják, hogy a pillanatok követik egymást, mint a felfűzött gyöngyök. Hogy ha a pillanat elszállt, többé soha vissza nem tér. Ez azonban csupán téveszme.”
„ Ha egy trafalmadori hullát lát, mindössze arra gondol, hogy az illető pillanatnyilag meglehetősen rossz bőrben van. Ettől még a halott kitűnő egészségnek örvend rengeteg másik pillanatban.”
K Zsuzsi véleménye:
Nagyszerű alkotás. Ez az egyetlen, amit olvastam Vonnegut-tól. Nem tudnám megmondani, hogy ez is marad-e az egyetlen, de hogy ez jó választás volt, az biztos. Az életszemlélet, amit át szeretne adni, baromi érdekes. Az idő nem számít, lehet, hogy épp adott pillanatban rossz, de egy másik pillanat viszont boldog. És ezeket a pillanatokat kell igazán megélni. Annyira találóan fogalmazza meg a dolgokat, és a stílus, amiben kimondja a nagy igazságokat..Király :) Ha jól tudom, ez eredetileg Assisi Ferenc egy imája, de ez a gondolat is többször szerepel a műben és nagyon tetszik:

"Isten, adj nekem derűt és nyugalmat, hogy tudomásul vegyem mindazt,
amin úgysem változtathatok, bátorságot, hogy változtassak azon,
aminek a megváltoztatására képes vagyok, és bölcsességet,
hogy mindig megmondhassam, mi a különbség a kettő között."
Ja és az "Így megy ez." mondatok. Bár a pezsgőre vonatkozó a kedvencem, mégis itt egy másikat idéznék:
"Mellékesen szólva, Trout írt egy könyvet a pénztermő fáról. A levelei húszdolláros bankjegyek voltak. A virágai államkötvények. A gyümölcsei gyémántok. A fa vonzotta magához az emberi lényeket, akik aztán ott, a fa tövében mind megölték egymást, és ebből nagyon jó trágya lett. Így megy ez."
Igazából bárkinek ajánlom. Stílusa egyértelműen sajátos és egyedi, lehet, hogy mindenkinek nem jön be, de szerintem azért elég sok embernek mégiscsak. Ha Vonnegut más műve nem tetszett, ne ijedj meg ettől, ezt mindenképp próbáld ki. Nagyon frappánsan fogalmazza meg tényleg a dolgokat, és még a maga módján tök vicces is. :)
Lukács Bettina Nikolett véleménye:
Ebben a könyvben sem csalódtam, minden olyan "Vonnegut-os" volt benne. Bár még csak ez a második könyv, amit olvastam tőle, de így is vannak olyan ismertetőjegyek, amiknek köszönhetően le sem lehetne tagadni, hogy ez bizony az ő tollából származik. Tetszett, hogy nem maradt meg a főszereplő egy idősíkban, változatosak voltak az események, az olvasó mégis úgy érezhette, hogy már az egész ismerős. Nem is tudok erről a könyvről teljes, épkézláb mondatokat összeszedni, mert amennyire sok volt benne az esemény, annyira nem találok szavakat a változatosságra, és arra, ahogyan mindig visszatér egy eseményhez, vagy csak egy kisebb mondatocska, szófordulat jelenik meg újra és újra.
Végvári Edina véleménye:
Rég nem olvastam Vonnegutot, és abszolút nem bántam meg, hogy "Az ötös számú vágóhíd" lett a soron következő könyv tőle. Szerintem, kevesek képesek így ábrázolni egy háborút - fura, kissé groteszk, bukdácsoló hőse által (sci-fi elemek ide vagy oda) valóságosabb, életszagúbb volt számomra az egész történet, mint bármi hasonló témájú regény, amire emlékeztem. Tetszettek az időbéli ugrások, a visszatérő motívumok (színek, tárgyak, fordulatok egyaránt), és az is, ahogy elgondolkodtatott egy-egy felvetés és elmélet. Mindenkinek ajánlom!
Kapuvári Éva véleménye:
Nekem ez volt az első találkozásom Vonneguttal, és bevallom, kellett vagy 80-100 oldal, mire tényleg elkezdett érdekelni ez a könyv... később pedig már hiába lapoztam volna tovább, véget ért... :)
Szekeres Sándor véleménye:
Rabul ejt és magával ragad. Fogvatart és nem ereszt, amíg teljesen közönyössé nem válik az ember a tragédiával szemben. Amit az író is csak mellékesen vet oda a történetben. Biztos sokszor fogom még újraolvasni, hogy az összes titkát megleljem.
jurta viktória véleménye:
csak ajánlani tudom!
Böröndy Júlia véleménye:
Hú, hát ez a könyv… a zseniális enyhet kifejezés rá. Imádtam minden egyes betűjét, ittam Kurt Vonnegut szavait. A sztori, a megfogalmazás, Vonnegut humora, összességében az egész tökéletes. Hogy lehet, hogy én ezt eddig kihagytam és e nélkül éltem?!
Biztosan nem ez az utolsó könyv tőle, amit elolvastam: majdnem a teljes életművét felvettem ennek hatására a must-read listámra.
Azt olvastam, Vonnegut egyszer azt nyilatkozta, az egyetlen ember, aki jól járt Drezda bombázásával, az ő – mert megírta a könyvet, és sokat keresett vele. Szerintem közvetve azért mi is jól jártunk kicsit, mert így a kezünkben tarthatjuk ezt a remekművet.