ADATLAP
Az elveszett és meglett dolgok könyve
A hétéves Millie Bird már huszonhét lényt gyűjtött össze a Halott Dolgok Könyvébe, amikor a papája is Halott Dologgá változik. Nemsokára a mamája is eltűnik: magára hagyja Millie-t az áruházban, az Irdatlan Bugyik között.
Agatha Pantha nyolcvankét éves, és a férje halála óta nem tette ki a lábát a házából. Ablakából, a függöny és a borostyán rejtekéből kiáltozik a járókelőkre, vadidegenekre ontja a haragját. Amíg egy nap észre nem vesz egy kislányt a szemközti házban.
Karl, a gépíró nyolcvanhét éves, mikor a fia csókot nyom a homlokára, és otthagyja egy idős otthonban. Miközben távozó gyermeke után néz, hirtelen megvilágosodik. Elszökik, és valami mást kezd kutatni.
Három elveszett ember vár arra, hogy megtalálják. Millie, Agatha és Karl hamarosan áthág minden szabályt, hogy felfedezze, miről is szól az élet.
Szívmelengető regény a Nagy és Fontos, no meg a Kicsi és Még Fontosabb Dolgokról.
...
K Zsuzsi véleménye:
Ambivalens. Nagyon. Már ha válthat ki valami *nagyon* ambivalens érzéseket. Már régebben kinéztem, olyan nekem valónak tűntek a szereplők a fülszöveg alapján. Szeretem a bolondnak, de tartalmasnak tűnő könyveket. Aztán valaki azt írta, hogy Backman-i stílusú (kedvenc íróm Fredrik Backman) és akkor azt mondtam, hogy najó, ez a következő.
Elkezdtem olvasni, és olvastam és olvastam és nem értettem, hogy miért olvasom, annyira nagyon nagyon nem tetszett. Annyira borzalmasan negatív volt, úgy éreztem magam miközben olvastam, mintha valaki próbálná összegyűrni és valahová mélyre lenyomni a lelkemet, és csak nyomja és nyomorgatja és jaj. Nagyon rossz volt. De ha valamit a fejembe veszek, és nem állít meg semmi, akkor azt nagyon nehezen adom fel, úgyhogy úgy voltam vele, hogy nem adom fel az első (ha jól emlékszem) 100 oldal után, egyszerűen nem szólhat végig a szereplők előéletéről, mert egyszer találkozniuk kell, és azt megvárom és kész. Ha akkor is borzasztó, na akkor már feladom.
Valamilyen szempontból tényleg Backman-i stílusú, de igazából összességében inkább olyan, mintha Backmanből kivették volna a léleksimogató részeket, és belenyomtak volna 10x annyi keserűséget a helyébe.
De megérte megvárni azt a részt, amikor összefutnak a szálak. A fő vonal, ami miatt azt mondom, hogy megérte az egész könyvet elolvasni, szóval a szenvedős részeken is végigmenni, az a Minden Kapitány és Temetés Kapitány barátsága (és szerintem ezzel nem lövök le túl sok poént, úgyse derül ki ennyiből semmi). Az ő száluk, a kapcsolatuk, a személyiségük befészkelte magát a szívembe. Az egyéniség, a kreatívitás, a "gyerekőszinteség", meg úgy mindent egybevéve a gyermeki lélek, na ezekkel így egyben nagyon le lehet venni a lábamról.
A két öreg jeleneteiből nagyon sok meghaladta a tűrőképességemet,....
Az értékel
Simon Csilla véleménye:
Többet vártam. Nehezen jutottam a végére. Nyomasztó volt a sok negatívnak látott dolog. Több volt az elveszett, mint a meglett dolog, és több volt a szomorúság, mint a jókedv. Ennek ellenére tagadhatatlanul van benne valami, ami olvasásra késztet. Izgalmas katyvasz lett a vége.
Silye Tibor véleménye:
Bevallom őszintén, hogy teljesen mást vártam a fülszöveg alapján. A borító nagyon kreatív, és a fülszövegből is ez jött le, hogy egy nagyon jópofa történetet fogok olvasni. Kezdetben tetszett is, de aztán kezdett unalmassá válni a regény. Talán azért, mert folyamatosan ugyanarra épített a szerző, és bár voltak tökéletesen megírt részek, de emiatt kissé csalódtam. Többet is ki lehetett volna hozni ebből a történetből, amelynek egyébként nagyon szép mondandója van. Egyetértek azzal, hogy nem szabad csüggedni, és az élet megy tovább akkor is, hogyha valami rossz történik velünk.
Másrészt a szereplők jellemzésére jónak bizonyult a háttértörténetük, amelyeket nagyon élveztem olvasni. Sok mindent megtudhattunk róluk az életük összegzését olvasva. Millie karakterét pedig nem tudom hová tenni. Voltak pillanatok, amikor szimpatizáltam vele, de időnként idegesítő volt.

http://discussion.blog.hu/2016/07/22/kicsit_maskepp_gondoltam
Szerletics Róbert véleménye:
Vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban: tetszett is, meg nem is. Maga a történet és a néhol már groteszk előadásmód nagyon jó volt, bár időnként átment egy kicsit fárasztóba.
A Papa előadása Mennyről és Pokolról toplistásan humorosra sikerült. Megható volt Millie is, ahogy minden módon, mindenhová üzenetet ír a Mamának, hogy találjon rá. Ugyancsak érdekes volt Karl, a Gépíró és Agatha szála, ahogy nyolcvanon túl kezdtek el élni, vagyis olyan dolgokat megtenni, amiket fiatalon még nem mertek. Csak sajnos az ő alakjuk tette néhol hiteltelenné is a történetet.
Összességében mégis jó könyv volt, ha nem is tetszett mindenhol, voltak nagyon jó pillanatai. Egyszer mindenképpen érdemes elolvasni.
Semegi Ágnes véleménye:
Kicsit szomorú, kicsit megható és nagyon ártatlan könyv. Merengő, de – bármennyire is annak tűnik néha – nem borongó.
Három ember, kilépve a „normális” és „megszokott” keretek közül keres valakit, valamit, akihez, amihez tartozhat. Felszínesen szemlélve maga a történet nem tűnik nagy számnak, a tündérien ártatlan szemszög és a sajátos hangulat teszi azzá. Nagyon tetszett, hogy a könyv (és a szereplők) mer(nek) rendhagyóak lenni, még akkor is, ha ez néha kissé furcsa, máskor kissé erőltetett volt.