ADATLAP
Az igazság és más hazugságok
Henry ünnepelt bestseller író. Elegáns, nagyvonalú és igen veszélyes. Kellemes élete azonban összeomlani látszik, mikor kiderül, hogy szeretője gyereket vár tőle. Mindent be kell vallania a feleségének. Annak a nőnek, aki valójában minden egyes könyvét írta, merthogy ő maga soha egy sort sem vetett papírra. Vagy egyszerűbb megszabadulni a szeretőtől?
Miközben Henry egyre jobban belegabalyodik a saját maga szőtte hazugsághálóba, nagy gonddal rejtegetett múltja is kezdi utolérni. Tettei következményeit eddig mindig meg tudta úszni, de most az egyszer túl messzire megy.
Az irodalmi igénnyel megírt bűnügyi regény azt a kérdést feszegeti, hogy hol ér véget az igazság, és hol kezdődik a hazugságok szürke zónája. És feltárja, mit tesz velünk a bűntudat, ha magunkra maradunk vele.
Sacha Arango 1959-ben született Berlinben; a legnevesebb német forgatókönyvírók egyike. Ez az első regénye.
...
Fekete Nóra véleménye:
Hu. Ez aztán a történet. Minden lapja után mást vártam és más történt. A főhős egyszerre taszított, s egyszerre volt rokonszenves. Nem egy szokványos krimi, inkább pszichológiai könyv az emberi mélységről, a velejéig romlottságról, s közben ott az emberség, a szeretet, a megbocsátás. Henry, a kiismerhetetlen.
Lendváry Judit véleménye:
Talán múlt héten olvastam el a könyvet, alapjában tetszett, csak nem biztos, hogy mindent megértettem... mindenesetre én azt szűrtem le magamnak, hogy a férj, Henry bár azt írja az író, hogy velejéig romlott én látok benne "rendes" megnyilatkozásokat is... vagy ki tudja, lehet, nem olvastam figyelmesen???
Gergely Edina véleménye:
A kihívás eddigi legjobb könyve! Ha a tavalyi kihívást is beleszámoljuk, akkor is a legjobb!
A vége előtt 10 oldallal sem tudtam még, hogy mi is lesz a történet vége. Nekem nagyon tetszett, bátran ajánlom minden krimi olvasónak!