ADATLAP
Coco Chanel
Coco Chanel neve fogalom a divat világában. Alighanem ő volt a divat világtörténelmének első s talán mindmáig legnagyobb diktátora. Az elegancia és sikk netovábbjának számító szegélydíszes kosztümjeit és „kis fekete ruháit” ma is nők milliói hordják, királyok és trónörökösök hitvesei éppúgy, mint egyszerű háziasszonyok. Chanel forradalmat csinált a maga szakmájában. Nem csoda hát, hogy nem mindennapi, sikerekben és kudarcokban egyaránt bővelkedő, hol csupa ragyogás, hol árnyékba borult élete sokakat megihletett, köztük a francia Henry Gidelt is.Az egyházi árvaházban, jótékonyságból felnevelt Gabrielle Chanel igazi self-made lady volt s rendkívüli egyéniség. Hamar megunta, hogy egy gazdag aranyifjú kitartottja legyen, és Párizsba ment, hogy maga keresse meg a kenyerét. Az első években kalaposként dolgozott, csak az I. világháború alatt kezdett ruhákkal foglalkozni, de akkor rögtön fenekestül felforgatta a divatszakmát: felszabadította a nőt a fullasztó fűzők, a szűk bukj-el-szoknyák, a malomkeréknyi, virágoskertekkel és madárfészkekkel díszített kalapok, a mesterkéltség, a cicomák uralma alól. A divat puritánja, janzenistája lett, a szabásvonalakat saját fiús, vékony alakjához igazította, bő, levegős, lezser ruhákat tervezett. Innen ívelt fel a fantasztikus karrier: hatvan alkalmazottól háromezerig, a milliós bevételekig, a pazar villákig és kastélyokig, a híres Chanel-parfümökig és bizsukig, a szenzációszámba menő divatbemutatókig, amelyekre a tengerentúlról is tódult a publikum, hiszen Chanel – francia létére – sokak számára az amerikai álmot testesítette meg. Coco azonban nemcsak zseniális divattervező, hanem bámulatos üzletasszony is volt: kemény, megalkuvást nem ismerő, végtelenül konok, szarkasztikus és egocentrikus egyénisége éppúgy fogalommá vált, mint stílusa. A szerelemben nem volt olyan szerencséje, mint a munkájában. Igaz, soha nem akart férjhez menni, s szeretői között egyaránt akadt angol királyi herceg és német diplomata, híres költő és még híresebb filmrendező. Reneszánsz egyéniségéhez hozzátartozott, hogy iskolázatlan és kezdetben műveletlen fiatal nő létére mecénásként pártfogolta kora művészeit: Sztravinszkijt éveken át családostul eltartotta, Gyagilevet ő temette el, Cocteau lakbérét és gyógykezeléseit a saját zsebéből fizette. A két világháború között házába, pontosabban palotájába bejáratos volt a francia kultúra színe-virága, és ő maga nem egy korszakosnak tekintett színházi produkcióhoz tervezett jelmezeket. Gidel monográfiája, a téma jellegénél fogva, miközben hosszan elidőz a magánélet festőibb epizódjainál, elsősorban a szakmai és társasági élet jeleneteit sorjáztatja. A mű talán legnagyobb erénye, hogy izgalmas karrier-regényként, egy színes s ellentmondásos egyéniségű, vasa...
Kasza Györgyi véleménye:
Jó könyv. Szeretem a memoárokat. Sok információt kapunk ebben az esetben nem csak Chanel életéről, hanem az adott korról is.Sokat köszönhetünk mi nők az általa képviselt divatnak. Egyszerű, kényelmes ruhákat tervezett.
Ajánlom olvasásra mindenkinek .
Sós Angéla Krisztina véleménye:
Fantasztikus könyv, egy nem mindennapi nő élete. Érdekes volt betekintést nyerni az akkori idők mindennapjaiba. Sokszor kicsit túlságosan is részletesen van megírva, de emiatt mégsem veszítjük el az érdeklődést és ugyanúgy érdeklődve olvassuk tovább. Engem ami kicsit zavart, az a rengeteg "...". Emiatt kicsit ponyva szerűvé vált az amúgy értékes információkat és történtelmi adatokat nyújtó könyv.
Molnár Kitti véleménye:
Élmény volt olvasni, mind memoárként, mind történelmi könyvként. A divat világa az egyszerű emberek számára, olyan elérhetetlennek tűnik, de Coco megmutatta a konzervatív nemességnek, hogy egy árva lányból is lehet a végzet asszonya. Kemény munka, ravaszság és csipet szerencse. Ez Coco Chanel.
Kovácsné Szabó Lilla véleménye:
Jó könyv volt. Hiteles korrajzot adott Chanel élete mellett. Igaz, nem lehetett úgy olvasni, hogy csak úgy gyorsan átszaladok rajta. Chanel élete egy teljesen más világ volt, számomra semmihez sem hasonlítható. Az ereje, a tartása, az akarata sem mindennapi, bár ő mindig a mindennapira törekedett. Az biztos, hogy egy olyan nő volt, akit érdemes példának tekinteni. ( a munkáját illetően, a magánéletét egyáltalán nem kívánnám senkinek.)
Szalóky Diána véleménye:
Ez a könyv számomra azt jelenti, hogy nőnek lenni sosem volt egyszerű. Hogy vagy meghajlasz, vagy kemény leszel és magányos. Kivívhatod a függetlenséget, de rettegsz az estéktől, amikor egyedül maradsz. Ez a jelenkornak egy fő problémája.
Chanel nehéz ember volt, de ilyen élet mellett, nem is lehetett másmilyen. Viszont mert önmaga lenni, olyan életet élni, ami neki tetszett. Lehet, hogy nem volt boldog, lehet, hogy a végére megkeseredett, de ha meghasonlik önmagával és más életet választ, az sem lett volna kielégítőbb számára. Ez volt a legjobb út, amit választhatott. Talán ez az erős személyiségek - vagy csak az erős nők? - sorsa...
Havas Jánosné véleménye:
"A csúnyasághoz hozzá lehet szokni, az elhanyagoltsághoz sosem."
. A leírásokból megtudhatjuk, hogyan élték meg az emberek a két világháborút, és például azt is, hogyan is fonódtak össze az avantgárd időszakában a különböző művészeti ágak. Egyszóval a könyv hiteles kordokumentum is.
Lesó Kitti véleménye:
Szeretem és tisztelem Chanel munkásságát. Amikor hát megláttam a könyvtárban, ugrottam is neki. Aztán még hallottam is, hogy milyen jó a film Coco életéről, na igen, ez lesz a nekem való könyv - kiáltottam fel - és még legalább szakmai is.
Aztán ahogy elkezdtem, hamar letört az a lelkesedés. Szárazan részletes és lehet, hogy a könyvtári hátridő is rányomta a bélyegét (nem szeretek határidőre olvasni, visszahozza a rossz kötelező olvasmány-érzést), de annyira tömörgyönyörnek éreztem, hogy egyszerűen nem tudtam egy nap 50 oldalnál többet olvasni, hogy ne fájduljon meg a fejem. Itt bizony még az utcacenvek eredete is fel van tüntetve és Coco összes ismerősének egyenesági családfája három generációval visszamenőleg. Persze, erős túlzás volt, de a könyv valóban ilyen. Én, aki 400 oldalt két nap alatt letud, ezt szinte fájdalmas lassúsággal emésztgettem.
Valószínűleg csak én vagyok nyápic és nem szoktam hozzá az életrajzi könyvekhez. Még is úgy érzem, hogy némileg kevesebb tény és némi mesélés jót tett volna az egésznek.
Botosné Verba Ágnes véleménye:
Többszöri nekifutásra olvastam el ezt a történetet. Valójában túl száraznak tartottam, inkább kortörténet mint életrajz.Sikerekben és kudarcokban, csillogásban és magányban telt napok krónikája a könyv.