ADATLAP
Erdély aranykora
„Nyolc milliós embertömegből sosem ragyogott ki még fej olyan ragyogással, mint a Jókai feje és kevesebb hálát az ő nagy kiválóságáért még nem tapasztalt ember (…) Élt és munkált Jókai. Ennek a munkálásnak értéke kiszámíthatatlan. Mindenesetre fölér a háromszáz éves török–magyar verekedéssel. Az emberek egyébként is kezdenek tisztán látni. Ma már hallik a becsületes hang, hogy a nagy poéta több a nagy tudósnál s a katona-nagyság, a társadalmi nagyság a poéta-nagyság mellett semmi. Alig több, mint a bujálkodó nagyság vagy betörő kiválóság. Jókai a legnagyobb s legkülönb magyar.”

Ady Endre Jókai Mórról
...
Ambrus Andrea véleménye:
Mese és valóság keveredik, döntések születnek, gyengeségek és erősségek ábrázolódnak. Tömény olvasmány volt szerintem is, lassan haladtam vele. Érdekes volt elővenni közben a történelem könyvet, megtalálni a párhuzamokat. Tetszett, régen olvastam Jókait.
Czinege Anett véleménye:
Mostanában elkezdtem Jókai könyveket olvasni, igaz, csak lassan adagolva, mert végtelenül tömény. Amit nem szerettem benne gyerekként, az az, ami felnőttként megfog: remek tájleírásai vannak, érzékletes, képes, teljesen magam elé tudom képzelni. Viszont nem tudom megmondani, hogy miről szólt ez a könyv, nem értem a lényegét, és nem tudom, miért ez az időszak Erdély aranykora. Mindegy, arra remek volt, hogy még egy kicsivel többet tudjak meg Erdély történelméből. Amúgy meg remek ábrázolása a három részre szakadt Magyarországnak, ill. annak, hogy Erdélyben miképp mentek a dolgok akkoriban.