ADATLAP
Halálkúra
KISZABADULTAK AZ ÚTVESZTŐBŐL. ÁTJUTOTTAK PERZSELTFÖLDÖN. KOCKÁRA TETTÉK EGYMÁSÉRT AZ ÉLETÜKET. ÁM A VÉGSŐ IGAZSÁGGAL SZEMBEN TEHETETLENEK.

A Tűzpróba után úgy tűnik, az őrült hajszának vége. De Thomas biztos benne, hogy nem bízhat a VESZETT-ben. Hiába állítják, hogy nincs több megtévesztés, hogy a Próbák nyomán már minden szükséges információt megszereztek, és most Thomas és társai visszakaphatják az emlékeiket, hogy végrehajthassák az igazi küldetésüket. A csapat tagjaitól várják ugyanis, hogy létrehozzák az emberiséget fenyegető halálos vírus ellenszerét. Csakhogy Thomas sokkal több mindenre emlékszik, mint a VESZETT vezetői hinnék. Hazugságokkal többé nem mennek semmire. Ám a dermesztő igazság jóval veszélyesebb, mint azt Thomas valaha gondolta volna. A csapat újabb gyilkos kalandra vállalkozik, hogy kifürkéssze a VESZETT legnagyobb titkát. Menekülésük során tomboló Buggyantakkal és profi fejvadászokkal kell megküzdeniük, majd egy titkos szervezet csap le rájuk. Milyen árat kell fizetniük azért, mert a saját kezükbe vették a sorsukat? Túlélheti-e vajon bárki a Halálkúrát?...
Dobos Krisztina véleménye:
Jó, hogy a második kötet után ennek is adtam esélyt, mert ez nem volt olyan vontatott, sőt, folyton jött egy csavar, bár volt bennük kiszámítható is, de azért volt meglepő is. És végre sok mindenre fény derül :)
Kovács Szilvia véleménye:
Húúú, hát ez a befejezés érdekes volt. Igazán pörgős és izgalmas volt végig, attól függetlenül hogy nagy meglepetések, megdöbbentő fordulatok nem voltak benne számomra. Azért tetszett, nagyon is. Miközben olvastam, felmerült bennem a gondolat, hogy a legszörnyűbb az, hogy ez a történet akár valósággá is válhat. Szóval mindenképpen elgondolkodtató az amit Dashner elképzelt. A fél csillag levonás azért jár, mert időnként éreztem benne egy kis össze-visszaságot, mintha nem gondolta volna végig a cselekményt előre rendesen, és ettől kicsit összecsapott érzésem volt.
Kíváncsi vagyok nagyon az előzmény könyvre is.
Lajos Aliz véleménye:
Ez a könyv is egyszer olvasható nekem. Voltak benne érdekes részek, és természetesen volt mikor nem tudtam letenni, de amúgy semmi különös. Ahogy elolvastam, megállapítottam, hogy az alaptörténet ugyanaz ,mint az Éhezők viadalában.
Ivancsó Regina véleménye:
Az első könyvbe azonnal beleszerettem, a második egyáltalán nem tetszett . Erről vegyesek az érzéseim, bár az tetszett hogy nem happy end a vége, nem marad életben minden főszereplő. Voltak izgalmasabb és kevésbé érdekfeszítő részek de sokkal jobbra sikerült mint a második rész.
Herkó Piroska véleménye:
Hát bevallom reménykedtem, hogy a végére jó lesz... hogy megéri elolvasni a trilógiát... de nem. Egyszer nem rossz, de a végére annyira sablonos, egyszerű. Mintha elfogyott volna az ihlet. Sajnálom, mert van benne fantázia, de így nem ér sokat. A film nem sokban követi a könyvet, ami eleinte zavart, de így ismerve az egész sztorit lehet, jobb is így. Javaslom előbb nézzétek meg a filmet, aztán a könyvet. Nem sűrűn mondom ezt, mert alapvetően a fordítottját vallom, de ez esetben kivételt lehet tenni.
Oravecz Ivett véleménye:
Összességében nem tetszett ez a trilógia, az első kötet izgalmas volt, viszont a második kettőben már eléggé kiszámítható volt a cselekmény. Szükség van egy kis időre és pár jó könyvre az előzmény trilógia előtt :)
Bokor Kitti véleménye:
Tökéletes befejezés egy tökéletes trilógiának. Fordulatoknak még ez sem volt híján. A vége meg nagyon tetszik,hogy kaptak egy új esélyt az újrakezdéshez,bár Teresa sorsa megérintett annak ellenére,hogy Thomas továbbra sem bízott benne és ezzel együtt én sem. Én ezt a befejező kötetet is gyorsan elolvastam,mert imádtam
buzavirág véleménye:
Nagyon csalódott vagyok, hova lett a lendület, az izgalom amit megszokhattunk az előző részeknél? Így befejezni ezt a sorozatot, ennyire sürgette volna az írót a kiadó, kitudja, vagy csak kifogyott az ötletekből. Sokszor éreztem, hogy nem köt le a történet, csak az utolsó háromnegyed rész volt pörgősebb. Amikor Jason újra és újra visszatért, úgy éreztem magam mint egy elcsépelt filmben, ahol a gonosz mindig visszatér. Sok kérdés nyitott maradt, sajnálom, de nagyon, az egyik kedvenc sorozatom „volt”.
Gabriella Korsós véleménye:
Három nap alatt bedaráltam a könyvet (a másik két részt is kb 3-3 nap alatt fogyasztottam el), annyira érdekelt már hogy mi lesz a végkifejlet. Pedig kicsit unalmasnak is éreztem. Viszont sajnáltam hogy ez is az a sorozat, ahol feltétlen muszáj a szereplőket tucatjával irtani (sajnos szerintem tényleg muszáj volt ahhoz hogy reális legyen).
A VESZETT-et viszont végig egy logikátlan cégnek éreztem, ha valahol a világ legjobb (még élő) tudósai dolgoznak, akkor nehéz elhinni hogy nem merül fel bennük, hogy az immunisok talán úgy is az emberiség jövőhét jelenthetik ha nem daraboljuk fel őket mindenféle idióta kísérlet során...
Persze a kancellár utolsó üzenete sok mindent megváltoztatott, úgy már kicsit jobban átéreztem hogy miért érezték feladatuknak hogy ellenszert alkossanak.
Petes Valentina véleménye:
A könyv a trilógia leggyengébb láncszeme. Számomra még így is egy élményt volt az olvasása, de ezt ellensúlyozta a sok érthetetlen haláleset, és a könyv lezárása. Ezután csak annyit tudtam kinyögni, hogy: WTF? SPOILER: Teresa halála egy hatalmas nagy törés volt.....nem tudtam hova tenni. Persze számítani lehetett rá, de én végig neki szurkoltam :(
Vincze Edit véleménye:
Valahogy úgy voltam ezzel a könyvvel is, mint az előző két résszel: nehezen haladtam vele az elején, de aztán elkapott a gépszíj. A végén már alig tudtam letenni a könyvet. Mindig sikerült valami újat mondania, valamivel lekötni a figyelmemet. És minő meglepő, ennek a trilógiának is van negyedik része. Vagy első?
Hegyi Nikolett véleménye:
Hat hogy is mondjam...az utveszto trilogia harmadik resze... 400 oldal, nem nagy kunszt, gyorsan lehet vele haladni, egy het alatt el lehet olvasni. Egyebkent kellemes, soka cselekmeny, megtobb a kerdojel...de a veg...Spiler nelkul...kaland es akcio kedvelo emberenek es akik szeretnek megerteni, mi is tortent valojaban...annakcs alodas lesz... nincs vege...keves a magyarazat...bar gondolom a szerzo mar tudta, hogy lesz 2 elozmeny konyve is, de na...azert nem erre szamitottam, viszont lezarasnak szep...csak nem igy. Ajanlom mindenkinek de 10/4.5-5 nel tobbet nem tudok adni ra.
Eda An véleménye:
Az egyszer biztos.hogy a kedvenc trilogim ebben azbievben.ortenet szuper es szereplo gardaval sincs baj.Tomas mint foszereplo jo es a mellekszereplok is jok.Azert sajnalom Newtet mert eleg sokat szenvedett.Na meg Teresat tudom hogy sokan nem szeretekmert negeativ figura volt meg hogy nem lehetett megerteni ot de en akkor is nagyom megkedveltem.A vege nincs olyan nagyon elcsepelve mert azert megsem mentik meg a vilagot a Kitorestol de megis ellehet fogadni ezt a befejezest.Brenda meg Tomas ...jok igy egyutt.Ajanlom
Vozák Lolita véleménye:
Nagyon tetszett ez a könyv is. A kedvenc trilógiáim közé sorolandó. Tetszett, hogy ez a könyv egy kicsit eltért az előző kettőtől (de nekem még mindig a Tűzpróba a kedvenc). Kedvenc szereplőim névsora nem változott ezért nagyon lesokkolt, ami Newtal történt. Szerencsére Minho és Thomas életben maradtak. Teresa halálának nem kerített nagy hangsúlyt az író, ami miatt kicsit csalódtam. Én nagyon örültem a Brenda- Thomas párosnak. A Kergéktől a hideg rázott és egy kis részem szánalmat is érzett irántuk. Az egész vírusos fertőzést igazságtalannak találtam. A történet vége szerintem el lett kapkodva. Vártam volna a folytatást az „új” világról ahova megérkeztek és letelepedtek, valamint vártam volna a folytatást Brenda és Thomas kapcsolatáról. Nekem ez a könyv nagyon tetszett az elvarratlan szálak ellenére is. Biztos vagyok benne, hogy még egyszer el fogom olvasni.
Homlok Renáta véleménye:
Az első könyv nagyon jó volt. A második sem volt rossz. De sok olyan trilógiát olvastam, ahol a harmadik rész kész katasztrófa volt. Nagyon vártam a harmadik részt, de azért egy icipicit aggódtam is, mint kiderült felesleges volt. Ez a könyv is szenzációsra sikeredett. Egy valami miatt azonban végig szurkoltam: ne haljon meg egyik főszereplő se. Végig reménykedtem, hogy talán hátha. Hátha meglesz a gyógymód, és a beteg főszereplőnk meggyógyul, elsőként. Nekem ő volt a kedvencem. Ez valószínű a filmben őt alakító színésznek is köszönhető. Sajnáltam a Terezával történteket is, bár sose volt szimpatikus a csaj. Valahogy az sem lepett meg, hogy Gally életben van. Na őt se bírom. Brendát viszont nagyon. Végig szurkoltam, hogy ő legyen a két lány közül a befutó.
A könyv letehetetlen. Minden fejezet végén történik valami, ami miatt úgy érzed, hogy ha már most tudnád, hogy mi lesz, akkor is késő lenne.
A végén nagyon sok megválaszolatlan kérdést hagyott hátra az író. Igazából nem bánnám, hogy miután megírja a két előzmény könyvet, akkor utána írna még egy, hogy is alakulnak a dolgok Thomas-kal. Csak félig lett Happy End. Az ellenszert végül nem találták meg, így életbe lépett a B terv. Átmenekítették őket egy biztonságos helyre, ahol új életet kezdhetnek. Azért nagyon kíváncsi lennék, hogy, hogy csinálják ezt. Mi lesz a „másik világban” rekedtekkel. Honnan tudjuk, hogy ez nem egy újabb próba? Ez milyen durva lenne. Ha kiderülne, hogy ez is csak egy újabb próba.
Nagy Franci véleménye:
Izgatottan vártam ezt a könyvet és egyáltalán nem csalódtam.Hihetetlenül izgalmas,fordulatos folytatás.Szívem szerint megkeresném James Dashnert,hogy írja át Newt sorsát.Elvette tőlem a kedvenc karakteremet.Ettől függetlenül,vagy talán éppen ezért,fordulatos és izgalmas volt a könyv.Voltak benne drámai,de azért vicces pillanatok is,hála érte Minhonak.Kihagyhatatlan könyv.
Janda Zsanett Ildikó véleménye:
Nem nagyon tetszett a befejezés. Elég izgalmas volt végig, de valahogy ez Nekem olyan, mintha lecsapták volna a végét. Szerintem a trilógia legjobban sikerült könyve, mégis csak az első rész lett, a folytatások a nyomába sem érnek.
Molnárné Szekeres Judit véleménye:
Érdekes befejezés, valahogy nem egészen erre számítottam. Mozgalmas rész, érdekes karakterekkel. Nem akarok spoilerezni, így jobban nem tudom kifejteni, de Brenda, Teresa és Minho karaktere sok új vonással gazadagodik ebben a részben. Szinte letehetetlen volt.
Szakács Anna véleménye:
Az előző rész valahogy nem kötött le annyira, mint az első, ezért kicsit félve kezdtem bele ebbe, de teljesen felesleges volt aggódni. :) Ismételten bebizonyosodott, hogy nagyon jó ötlet volt elkezdeni ezt a sorozatot. Végtelenül izgalmas, főleg ez a harmadik rész. Ami kifejezetten tetszett, hogy ezúttal már nem a VESZETT irányított mindent, hanem végre a sarkukra álltak és Thomasék irányították az eseményeket.
Thomast, Minhót és Brendát is igazán megkedveltem mostanra, de a kedvencem végül Newt lett és elmondhatatlanul sajnálom, hogy meghalt, de igazából nem ért olyan váratlanul, hisz sejteni lehetett az elejétől kezdve, mikor közölték, hogy ő nem immúnis. És nagyon furcsa, de igazán örültem, mikor Thomas lelőtte, mert én is hiszek abban, hogy belül ott volt az emberi Newt, aki nagyon szenvedett attól, hogy így viselkedett… Teresát is sajnáltam, még annak ellenére is, hogy sosem volt különösebben szimpatikus. És ilyen szempontból örülök, hogy Brenda lett a befutó. :)
Tényleg nagyon élveztem az egész sorozatot, rendkívül izgalmas volt. Ha van még valaki, aki nem olvasta, szerintem azonnal kezdje el. Megéri. :)
Bártfai Anna véleménye:
Felemás érzéseim vannak ezzel a résszel kapcsolatban. Egyrészről pörgős volt, nem tudtam letenni, és a vége is egész jól sikerült, szépen lezárta a trilógiát. A fokozatosan leromló város és a Buggyantak Palotája részek jól sikerültek. A kedvenc szereplőmmel kegyetlenül elbántak, de ezt is meg tudom érteni. Másrészt viszont szinte semmire nem kaptunk választ és sokszor éreztem azt, hogy valami csak azért történik, hogy nehogy információkhoz jussunk. A múltra vonatkozó legtöbb kérdést elintézte annyival, hogy Thomas nem akarja tudni, mi történt... Én viszont nagyon szeretném tudni. Összességében remek trilógia volt, megérte elolvasni és ez a rész jó lezárás lett, de nagyon szívesen olvasnék egy előzményregényt/ novellát, ami Thomas VESZETT-es pályafutásáról szól...számomra úgy lenne kerek a történet.
Király Ildikó véleménye:
A harmadik rész sokkal izgalmasabb, mint a második, bár nagy szomorúságomra gyorsan véget ér. Sőt nagyon izgalmas! A második résznél azt írtam, nem igazán értem, ki-kivel-miért. A harmadik részben szerencsére megkaptam a választ. Azért remélem nem kell az emberiségnek egy hasonló "kitöréssel" szembenéznie a "lelkes" kutatók és a "gondoskodó" kormányok miatt.
Varga Anikó véleménye:
Nagyon vártam a könyvet. Az utóbbi idők egyik kedvenc trilógiája volt. Ennek ellenére a harmadik könyv nem váltotta ki nálam sem a várt hatást. A fejezetek sokszor nagyon elaprózódtak. Bizonyos részek nem voltak megfelelően kifejtve. A vége számomra nagyon összecsapott. Véleményem szerint erősebb befejezést érdemelt volna a könyv.
Teresa soha nem volt a kedvencem, de kicsit méltatlannak érezem azt, ahogy elbánt vele az író. A karaktere egy nagyon érdekes karakter lehetett volna, de úgy érzem, hogy nem hoztak ki belőle mindent. Newt a kedvenc karakterem volt az egész trilógiában. Hihetetlenül sajnáltam a halálát.
Kovács Szilárd véleménye:
Nos ezt a könyvet alig két nap alatt olvastam el. Mi ha azt nézzük 400 oldal eléggé izgalmas könyv benyomását kelti. S kíváncsi voltam, hogyan is oldják meg a könyv végét. Bevallom nem erre a megoldásra számítottam. A végén hatalmas káosz volt s nem lehetett tudni ki kivel is van.. illetve kinek mi a célja.. de aztán kiderült ennek ellenére továbbra is furcsállom a vég kifejlett megoldását. De amint megtudjuk lesz negyedik rész is.. remélem az is legalább ilyen izgalmas lesz..
Vajda Kitti véleménye:
A Tűzpróba után nagyon sokat vártam a befejező kötettől, és – talán ezért – hatalmasat csalódtam. Egy nagy, mindent elsöprő összecsapásra vártam, fejezeteket, amik olvasása közben majd' leesek a székről, és valahonnan a padlóról kell összekaparni az államat. Sajnos mindez nem következett be, és bármennyire is akartam szeretni a könyvet, nem sikerült.
Dorottya Molnár véleménye:
Nagyon vártam már ezt a könyvet,hiszen ez az útvesztő-trilógia befejező része,és roppant elégedett vagyok vele. Tetszett,hogy sok a cselekményszál,viszont számomra egy kicsit túl van nyújtva az egész történet,már mindenki várja hogy vége legyen ennek az egésznek de még mindig történik valami.. Ezen kívül csak jót tudok mondani :) Ajánlom.
Bácsfalvi Soma véleménye:
Uhh. hát kezdjük ott, hogy ez a kedvenc trilógiám szóval mindenki olvassa el. Ezt is akár az előzőket imádtam és nem volt vele bajom. Az egész könyvön végig izgultam magamat akár az előzőknél de ami ebben a könyvben történt nagyon megrázott. Ezt tenni egy főszereplővel huhhh de az, hogy kettővel, hihetetlen volt számomra. De attól függetlenül én imádtam.
Novák Petra véleménye:
Elég jó könyv volt. Érdekes volt az egész trilógia, ez a kötet is tetszett annyira, mint az eddigiek, de nem mondanám eget rengető alkotásnak. Sajnáltam Newt-ot, őt igazán kedveltem, azonban amikor Teresára ráomlott az épület majdnem örömtáncot jártam. A végét kicsit összecsapottnak éreztem, de sokkal jobb volt így, mintha nyáladzottak, vagy szenvedtek volna még tíz oldalt. Összességében tehát gratulálok James Dashnernek, de gyanítom, az előzményekről szóló könyveket már nem fogom elolvasni.
Baranyi Lili véleménye:
Kezdjük azzal, hogy milyen gyönyörű már ez a borító! Komolya, az elején sokszor volt az, hogy abbahagytam random az olvasást és a borítót bámultam percekig. Ráadásul azt a matricát is sikerült leszedni, úgyhogy teljes fényében pompázik a polcomon. Na és maga a könyv…
Mikor elkezdtem elhagytam szeretet országunkat egy hétre és Németországba mentem cserediáknak. Úgy voltam vele, áááá vastag könyv ez, elég lesz egy hétre. A fenéket! Csütörtökön indultunk és már vasárnap kiiktattam.
Eleinte csak fejezetenként tudtam olvasni, mert nem fogott meg valahogy. de aztán beindult én pedig csak rohantam utána. Nagyon jó befejezés lett, ha bár a vége kissé elkapkodott. Paige kancellárról többet is megtudtam volna szívesen, hiszen mégis csak fő kulcs volt a történetben. Az epilógusban elhangzottak pedig sok mindent megmagyaráztak a számomra és örülök, hogy az a bizonyos információ csak a végén hangzott el. A VESZETT iránt végig és még most is vegyes érzelmeim vannak. Megértem őket és az erőfeszítéseiket és biztos máshogy látnánk a történetet, ha Thomas visszakapja az emlékeit. Talán a VESZETT is jobbnak tűnne.
Mindent összevetve nagyon jó befejezés és csak hogy tisztázzunk valamit… Thomasnak NEM homokszínű a haja! Sosem tudnám úgy elképzelni. :P
Baranyi Lili véleménye:
Kezdjük azzal, hogy milyen gyönyörű már ez a borító! Komolya, az elején sokszor volt az, hogy abbahagytam random az olvasást és a borítót bámultam percekig. Ráadásul azt a matricát is sikerült leszedni, úgyhogy teljes fényében pompázik a polcomon. Na és maga a könyv…
Mikor elkezdtem elhagytam szeretet országunkat egy hétre és Németországba mentem cserediáknak. Úgy voltam vele, áááá vastag könyv ez, elég lesz egy hétre. A fenéket! Csütörtökön indultunk és már vasárnap kiiktattam.
Eleinte csak fejezetenként tudtam olvasni, mert nem fogott meg valahogy. de aztán beindult én pedig csak rohantam utána. Nagyon jó befejezés lett, ha bár a vége kissé elkapkodott. Paige kancellárról többet is megtudtam volna szívesen, hiszen mégis csak fő kulcs volt a történetben. Az epilógusban elhangzottak pedig sok mindent megmagyaráztak a számomra és örülök, hogy az a bizonyos információ csak a végén hangzott el. A VESZETT iránt végig és még most is vegyes érzelmeim vannak. Megértem őket és az erőfeszítéseiket és biztos máshogy látnánk a történetet, ha Thomas visszakapja az emlékeit. Talán a VESZETT is jobbnak tűnne.
Mindent összevetve nagyon jó befejezés és csak hogy tisztázzunk valamit… Thomasnak NEM homokszínű a haja! Sosem tudnám úgy elképzelni. :P
Németh Nóra véleménye:
Szerettem ezt a trilógiát, ez a kötet kb fele olyan hosszú volt, mint a másik kettő, amit nem bántam annyira, mert nagyon kíváncsi voltam a végkifejletre. Már tényleg végképp szenvedős volt a szereplők viselkedése és nehéz volt megértenem őket, hiszen ennyi minden után beláthatták volna, hogy sosem úgy alakulnak a dolgok ahogyan ők hiszik. Összességében ez egy remekül kitalált történet.