ADATLAP
Harry Potter és az elátkozott gyermek
Harry Potter élete sosem volt könnyű - és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskolás korú gyermek apjaként kell helyt állnia.
Miközben Harry a múlttal viaskodik, ami nem hagyja magát eltemetni, legkisebb fiának, Albusnak meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad....
Csomai Borbála véleménye:
Nagyon jó volt újra belecsöppenni Harry-ék varázslatos világába. Kellemesen csalódtam a könyvben. Ugyanolyan izgalmas és fordulatos volt, mint az előző 7 regény. A bakancslistámra tettem, hogy egyszer eljussak Londonba megnézni az eredeti színdarabot.
Kiss Réka véleménye:
Sokat hallottam róla és mikor végre egy antikváriumban rá akadtam... el sem hittem, hogy valaki máris túladott rajta. Kissé furcsa volt a megszokott regényekhez képest, de még így is magam előtt láttam a szereplőket (nem a könyvbéli koruknak megfelelően) és remélem egyszer majd az előadást is élvezhetem :)
Etyus véleménye:
Rengeteg negatív vélemény miatt sokáig csak szemeztem a könyvvel és nem álltam neki elolvasni. De végre megtettem és engem annyira lekötött, hogy egy nap alatt a végére is értem.
Akármilyen formában is de jó volt újra a régi szereplőkről olvasni. Ron ebben a részben is hozta a formáját és továbbra is ő maradt az abszolút kedvenc szereplő (bár csak mint mellékszereplő jelenik meg sajnos)
Színpadi darabhoz képest elég mozgalmas, rengeteg a színváltozás. Nagyon kíváncsi vagyok hogyan valósították meg a színpadon.
Összességében tetszett és ajánlom mindenkinek, aki HP rajongó. De senki se az előző kötetekhez hasonló történetre számítson!
Kovács Szilárd véleménye:
Hm.. a történet nem lett volna rossz, de azért egy-két dologban sántít. Legalábbis meg tudnám támadni az alapkoncepciót. De azért bevallom izgultam, hogy a sok változatból melyik valósul meg igazán. Igen csak kapkodni kellett a fejem, s elgondolkodni, hogy most akkor mikor ki nem fog szerepelni a jövőben. De szerencsére simán átrágtam magam pár óra alatt. De azért a előzményei jobbak voltak...
Zsigmond Erika véleménye:
Ahoz kepest hogy HP mar a munem sem stimmelt , szindarab, probaltam nem negativ eloitelettel olvasni a konyvet. Sajnos a tprtenet csalodas volt a sok szinhely valtas es a tortenet igazabol nem mondott ujat ami meglepett hogy Voldemortnak lanya!? hat nem is tudom. Azert bevallom kivancsi leszek ebbol mit lehet kihozni, bizom benne, hogy nem szindarab formaban.
Juhász Szabina véleménye:
HP fan létemre direkt elvárások nélkül álltam neki (szerencsére), hiszen a regény sorozat elég magasra tette a lécet, és nem tudtam mire vélni ezt a színdarab dolgot.
Kb mintha egy fanfictiont olvastam volna. Nem azt mondom, hogy rossz volt, de nekem az egész hangulata nem jött át teljesen. Szinte biztos voltam, hogy egy "Voldemortnak gyereke van" szál lesz benne. Néhol erőltetett, a csavarnak szánt elemek nem ütöttek nagyot. Nem ragadott el, szippantott magába a történet. Nem bánom, hogy megvettem, nem volt vészes, de nem hiszem, hogy a közeljövőben újra elolvasom.
Czéman Eszter véleménye:
VIGYÁZAT SPOILERT TARTALMAZ!!!
Hááát... Nem is tudom. Értem én, hogy színpadra szánták. Nem is a műnemmel van problémám. Bár színpadi darabnak kicsit sűrűnek érzem. Sok színváltás, nem is csoda, hogy a színházi darab két részes; sok visszautalás a regényekre, hátha valaki nem olvasta. Irdatlan költségvetésből biztosan látványos produkció...
Viszont, mint Harry Potter rajongó, kikérem magamnak ezt a hatásvadász történetet. Nem adott semmi újat. Ez már mind megtörtént az előző Harry Potter sztorikban. Illetve egy "fordulat" volt benne, na de az kissé nevetséges. Voldemortnak lánya???? Ennél lehettek volna ötletesebbek is a szerzők.
Éliás Klaudia véleménye:
Alapjában véve tetszett. Az elején furcsa volt ez a színpadias közlésmód, de aztán hamar hozzászoktam. Amivel nagyon nem tudtam mit kezdeni, az a karakterek egymáshoz való viszonyulásának ilyen szintű megváltozása. Az, hogy Draco rendszeres kapcsolatot ápol velük, valamint hogy Harryék McGalagony professzort sem "tisztelik", mint régen, az nekem valahogy vett el az élvezhetőségéből, egyszerűen nem tudtam elfogadni. A nagy kérdés, ami felvetődött bennem: Tulajdonképpen ki is az elátkozott gyermek? Albus, Scorpius vagy még mindig Harry?
Solti Barbara véleménye:
Mikor hallottam hogy megjelent elég vegyes érzelmeim voltak vele kapcsolatban.. De miután elolvastam tetszett bár igencsak érzödött rajta hogy színpadra szánták. Részemröl mindig is érdekelt hogy mi történt Dursley-ékkel és ebbe azért volt egy másfél mondatos utalás. Jó lenne ha minden évben jelenne meg egy-két történet Harryékröl.....
Solti Barbara véleménye:
Mikor hallottam hogy megjelent elég vegyes érzelmeim voltak vele kapcsolatban.. De miután elolvastam tetszett bár igencsak érzödött rajta hogy színpadra szánták. Részemröl mindig is érdekelt hogy mi történt Dursley-ékkel és ebbe azért volt egy másfél mondatos utalás. Jó lenne ha minden évben jelenne meg egy-két történet Harryékröl.....
Solti Barbara véleménye:
Mikor hallottam hogy megjelent elég vegyes érzelmeim voltak vele kapcsolatban.. De miután elolvastam tetszett bár igencsak érzödött rajta hogy színpadra szánták. Részemröl mindig is érdekelt hogy mi történt Dursley-ékkel és ebbe azért volt egy másfél mondatos utalás. Jó lenne ha minden évben jelenne meg egy-két történet Harryékröl.....
Balázs Nikoletta véleménye:
Nagyon nagyon vegyesek az érzelmeim ezzel a könyvvel kapcsolatban. Tetszett, de egy kicsit nagyon "sűrű" volt a cselekmény, egyszerre éreztem kreatívnak és erőltetettnek... Nem érzem ezt méltó folytatásnak, de az is igaz, hogy nem tudtam letenni, hát szóval tényleg fura. Picit rövidke is volt, sok minden történt, az elején az a sok évről-évre ugrottunk egy nagyot nekem elkapkodottnak tűnt.
Gubicza Kitti véleménye:
Nagyon örültem amikor megtudtam hugomtól, hogy folytatták a Harry Pottert, ahhoz képest nagayot csaldtam benne. Szerintem erőltetett volt, de lehet, hogy csak a párbeszédes formája miatt nem tetszett annyira, mert az előző Harry Potter könyvekben tetszettek a részletesebb leírások.
Palotas-Dascal Edina véleménye:
Ugy érzem ez egy megeröszakolt történet,vagyis egy olyan mü ami nem az ironő vágyaiból született,hanem a rajongok eröszakolták ki ( ide sajnos magamait is beérthetem ) .
Sajnos a probléma ott volt,hogy saját magamban egy kétes képet alkottam a könyvről,amit semilyen informácionak nem engedtem,hogy megmásitson.Mindenkép elhitettem magammal,hogy ez a sorozat következö része lesz és emiat volt egy "pici" csalodás,de ez csak az én hibám.

Ha a vágyaimat férre rakom és ugy véleményezem a könyvet,akkor azt kell irjam,hogy egy aranyos mese,jo volt ismét Harry Potter világában lenni,de sajnos a varázslatot már nem találtam meg benne.
Valahogy a végén olyan érzésem lett mintha egy elvarázsolt kastélyban lennék a vidámparkban,azaz egy állomkép másolatában amit mindenki imád,de egy kicsit fako,egy kicsit szürke és nagyon rövid.
Sziny Ke véleménye:
Sok rossz véleményt hallottam róla, de nekem nagyon tetszett, jó volt újra visszacsöppenni a régi világba. Jó volt látni Harryéket felnőttnek, de volt egy kicsit keserű szájízem is, ami emlékeztetett arra, hogy már én sem vagyok olyan gyerek, mint amikor az eredetit először olvastam.
Mindenesetre nagyon jó volt egy új történetet olvasni a megszokott világból, csak én Harry többi gyerekét hiányoltam belőle...
Kerekes Anna véleménye:
Vegyes érzések keingenek bennem. Egyrészt nagyon örülök annak, hogy egy kicsit visszacsöppenhettem ebbe a világba, találkozhattam régi és új szereplőkkel, de... Hiába volt tele a történet rengeteg jó ötlettel, a pörgősség, a folyamatos ugrálások közepette ezek egyáltalán nem voltak jól felépítve, már pedig az egyik legcsodálatosabb a Rowling által megteremtett világban az a rengeteg apró, jól kigondolt réteg, amiből felépül, ahol minden mindennel összefügg... Ehhez képest kicsit az az érzésem, hogy visszaéltek az elfogult Harry Potter szeretetemmel, mikor kiadtak a kezükből egy hanyagul összetákolt valamit, mondván, hogy úgyis elolvassa mindenki, akiben elindít valamilyen megfogalmazhatatlanul kedves érzést egy könyvön található "Harry Potter" felirat. Csak a régi könyvek iránti szeretet akadályozza meg bennem azt, hogy valami cifrábbat írjak ide.
R Gabriella véleménye:
Nagyon vártam, hogy végre elolvashassam, de nekem sajnos csalódást okozott. A történet kidolgozottsága meg sem közelíti azt, amit eddig Rowlingtól megszokhattunk. Tele van túlzásokkal, átgondolatlanságokkal, logikai bukfencekkel. Sok helyen nekem kifejezetten erőltetettnek tűnt. Izzadságszagú... Nagyon-nagyon sajnálom. Egy időre most el is ment a kedvem Rowlingtól.
Ratkai Mária véleménye:
Nem mondanám, hogy csalódás volt, mivel azt kaptam, amit vártam. Nem kezelhetjük a 8. HP regényként ezt a könyvet, hiszen nem annak szánták, és nem is igazán illene a sorba. Nem igazán nyerte el a tetszésem, sok benne a túlzás, maga a sztori sem olyan kidolgozott, mint azt Rowlingtól várnám.
Kuli Anna véleménye:
Hú, hát nem is tudom. Fanfictionnek elegy, és hiába írta JKR is, én ettől most eltekintek. Nekem ez nem része a HP univerzumnak, és kész. Nem volt rossz, nem azért, de ne. Nincs szükség rá. Egynek jó volt, de ez nem a 8. rész.
Bali Szilvia véleménye:
Jót és rosszat is hallottam a könyvről, így kíváncsian kezdtem el a történet olvasását. Pár óra alatt a végére is értem, amit nagyon sajnáltam. Hála a képzelőerőmnek, szinte magam előtt láttam, hogy hogyan jelenik meg a történet színpadon, hiszen ezt arra írták. Látványos, lenyűgöző, cselekménnyel teli darab. Szívesen megnézném, remélem, hogy hamarosan Magyarországon is játszani fogják. A régi szereplők megjelenésének nagyon örültem. Kellemes olvasmány volt számomra.
Dobos Krisztina véleménye:
Sok negatív véleményt hallottam már a könyvről, de azért ez nem rettenthetett vissza, és kellemesen csalódtam. Vagy írjam azt, hogy nem csalódtam az írónőben?
A családunkban már hárman olvastuk, mindenkinek tetszett, mindenki hamar a végére ért. Letehetetlen!
Kasza Dóra véleménye:
Imádom a Harry Potter könyveket, ez is egy remek alkotás, vagyis színdarabnak remek. Sajnálom, hogy nem egy újabb terjedelmes HP könyv formájában jelent meg a történet, de ettől függetlenül alig bírtam letenni, mert kíváncsi voltam, hogy mi lesz a varázs világ sorsa, úgy hogy belenyúltak a múltba. Megnézném ezt az előadást.
Hegedüs András véleménye:
Az új HP könyv... Jobb volt, mint amire számítottam, de azért maradt bennem hiányérzet is.
Elsősorban a formátuma. Nem regény, nincsenek benne táj és helyszínleírások, a szereplőket rövid skiccek jellemzik csak. De nem is dráma, hagyományos értelemben legalábbis, hiába vannak benne konfliktusok, tragédiák, nem bontják ki a szerzők úgy, ahogy kellene, nincs katarzis a végén. Színdarab szövegkönyve? Vagy még inkább, forgatókönyv! Biztos vagyok benne, hogy az ebből a részből készülő film sokkal jobb élményt nyújt majd, mint a "regény".
Vannak karakterek, akik a levegőben lógnak, kétdimenziósak. Sőt, ezek vannak többségben. Harry idősebb fia, Jamie. Mi szükség van rá? A könyv elején szívatja kicsit az öccsét, aztán balra el, fel sem bukkan többet. Az öccse szenved, magányos, és le sem köpi egész tanévben? Nem próbál segíteni neki? A harmadik Potter gyerek, Lily ugyanez.
A főhős, vagy inkább antihős, Albus Perselus Potter dühös a világra, főleg az apjára, lázad, és a legkisebb Melfoyjal, Scorpiussal barátkozik. Belerángatja egy olyan kalandba, ami felboríthatja az egész világot. De hiába járja be a "hős útját", jellemfejlődés nem igazán van. Jó, a legvégén úgy tűnik, elindulnak a megbékélés felé az apjával, de erről már nem esik sok szó.
Akinek itt igazán tragikus lenne a sorsa, az Delphi. Az ő története viszont nincs kidolgozva, ő is kissé elnagyolt lett. Kár.

Azért, ha lesz film, meg fogom nézni. :D
Szoóh Gabriella véleménye:
Talán a formátuma miatt, talán az írás miatt, nekem nem igazán jött be. Voltak jó pillanatai, jó karakterszálak, és aztán voltak nagyon elrontott karakterek és ötletek... lehet, hogy normális könyvként megírva jobb lett volna, de lehet, hogy nem. Inkább hasonlít egy rossz fanfictionre, de ugyanez elmondható a 7. könyvről is...
Kissé már olyan érzés, hogy csak egy újabb bőrt akartak lehúzni a HP világáról, némi plusz pénz a zsebbe - igaz, hogy nem csupán JK írta, és ez, szerintem, meg is látszik rajta. Viszont kíváncsi lennék magára az aktuális színdarabra, remélem valamikor majd megtalálom neten.
Homlok Renáta véleménye:
Minden évben meg kellene jelennie egy Harry Potter könyvnek. Minden évben! A rajongók tuti ugyanúgy várnák minden évben, mint ezt.
Én is úgy vagyok ezzel a könyvel, mint sokan mások. Bármit is ír Rowling, az jó. Tényleg. Még a krimijei is nagyon bejönnek.
No de: jó volt újra ebben a világban, a történet sem volt rossz, de, hogy én az ő helyében tuti megírtam volna rendes két részes, egy rész több mint 500 oldalas könyvbe az tuti. Nagyon rövid volt. . Kicsit nekem sokban hasonlított parselmouth lion azaz, Juhász Roland spin-off-jára (No ha azokat még nem olvasta valaki HP rajongó, akkor kötelező, mert szenzációs az egész trilógia). Persze ez a háttér információk miatt is lehet.
Mindenesetre a könyv nagyon jó csak nagyon rövid.
J Csilla véleménye:
Biztos nagy elvárásaim voltak de én is abba a táborba tartozom, akiknek csalódás volt a könyv. Jó érzés volt HP világába újra belemerülni de itt vége is a pozitivumoknak. Gyenge, összecsapott a történte. Ez az időutazós dolog számomra már lerágott csont. A régi szereplők is annyira idegenek voltak, mintha nem is az ő gyerekkorukról olvastunk volna 7 kötetet. Ez a drámai forma is (ami számomra amúgyis idegesítő volt) biztos megnehezítette a karakterek kibontakozását. De azért remélem nem ezzel a könyvvel ér véget a HP sorozat.
Tamás Bernadett véleménye:
Azért tettem ebbe a kategóriába, mert Harry Potter világa tényleg varázslatos és lenyűgöző, a J. K. Rowling által megírt könyvek már az első mondattal magával repítik az embert. Nos, ez az amit rettenetesen hiányoltam a folytatásból. Habár nem voltak túlzott elvárásaim a könyvvel kapcsolatban, de azt vártam, hogy újra beléphessek Harry Potter világába. Sajnos ez nem történt meg, hiszen olyan érzésem volt, mintha egy gyenge fanfictiont olvasnék. Az eddig megszeretett szereplők most nem váltottak ki semmilyen érzelmet, a történetből hiányoztak a megszokott Rowling-os fordulatok, továbbá logikailag sem volt egészen rendben a könyv. Nekem, mint hatalmas Harry Potter rajongónak csalódás volt ez a könyv, de ettől függetlenül örültem, hogy megpróbálták folytatni a történetet és hiszem, hogy még lehet tovább bővíteni ezt a világot.
Bali Mária véleménye:
Harry Potter legújabb történetét nagy érdeklődéssel vártam, túl nagy elvárásaim nem voltak vele szemben, mert féltem, hogy csalódnék - főleg, hogy szövegkönyv formájában jelent meg. Szerencsére egy kellemes könyvélmény volt, néhány eseménytől eltekintve. Örültem, hogy felbukkantak a régi szereplők, sokukat kifejezettem szerettem régen. A könyv végéhez közeledve könnyhullatásig sikerült meghatódnom, de az olvasás közben sokszor mosolyogtam is, a vicces párbeszédeken.
Kapitány Zita véleménye:
Nagyon vártam ezt a könyvet, főleg azért, mert olyan sok rosszat olvastam róla. Őszintén nem értem, persze nem a legjobb, de színházba ennyi fér bele, nem tudtak az események annyira kibontakozni, mint egy regényben. Kicsit úgy érzem, hogy Ronból bohócot csináltak, ez annyira nem tetszett, főleg, mert ő a kedvenc karakterem. Kicsit vannak benne ellentmondások, amit nem írok le, nehogy valakinek lelőjem a "poénokat" :) Ennek ellenére tetszett, jó volt megint Harryék világában lenni :)
Stubán Éva véleménye:
Spoileres vélemény!
Elképesztő élmény volt annyi év után ismét visszacsöppenni Harry Potter világába!
A jól ismert karakterek még mindig remekül működnek, számomra a csúcs McGalagony professzor volt, amikor úgy tette helyre az egész díszes társaságot, hogy már lassan azt vártam, hogy visszamenőleg elveszi az összes pontot, kviddics kupát és házkupát a Griffendéltől és a Mardekártól az elmúlt huszonhat évből, és az elkövetkező huszonhatból is. Csak a tanulság kedvéért.
Amúgy mikor lett a roxforti igazgatói szoba hopponálási buszmegálló? Komolyan mondom, nem irigylem McGalagonyt, hogy bármelyik idétlen szülő akkor toppan be hozzá, amikor a kedve tartja... Csodálom, hogy bírja cérnával. Minden esetre én nagyon jól szórakoztam ezen.
Jaj, és Harrynek az a beszólás Albus felé, hogy ő sose kereste a bajt... A varázsplafonok tartósak, mi pedig rengeteget tudnánk mesélni. (Éjféli párbaj, khm... Ismeretlen és amúgy szinte halálos átok felelőtlen használata, khm... khm...)
Nagyon szép volt, hogy ahogy a könyvsorozatban számtalanszor az anyaság, itt az apaság diadalmaskodott. Különösen tetszett, hogy a szeretet még a legsötétebb jelenetekben is megnyilvánult, sőt ott jutott igazán érvényre. Nagyon jól kidolgozott párhuzamok voltak a főbb karakterek között (Harry-Delphi, Albus-Scorpius, Harry-Draco, Albus-Delphi).
Mondjuk Delphi származása kicsit meredek volt számomra, nem tudom elképzelni Voldemortról hogy gyereket akarjon, még önös érdekből se.
Ennek ellenére, szerintem, fantasztikus könyv. A félelmekkel ellentétben nem egy pénzhajhász rókabőr, sőt számos aktuális üzenete van gyerekeknek, szülőknek tanároknak, egyaránt. A műfaj váltás ne riasszon el senkit!
Végezetül, van új kedvenc HP karakterem: Scorpius egyszerűen zseniális!