ADATLAP
Körmagyar
Meggyőződésem szerint „itt és most” Magyarországon nem lehetséges színházat csinálni, hacsak nem csoda folytán. De nem lehet már tíz éve, húsz éve, harminc éve… – talán soha nem is lehetett. Ha egy népnek nincs közösségi kultúrája, akkor nem lehet színháza sem.
A magyar színházi avantgárddal is főképpen az a baj, hogy nincsen. Nem tettek, csupán események. Nem megcsinált, megszervezett, létrehozott művek, hanem balhék. „Valami más.” De valami más – az kevés, és mindig is kevés lesz.
A színház mindig a jelené, esetleg a múlté is, de soha nincs köze a jövőhöz. Színház az, ami megvalósul itt és most. Ha nem valósul meg: spekuláció. A színház ugyanis merő praxis. A megtervezett eseménynek a kiszámíthatatlan realitással való ütközése során születik meg a színházi pillanat . ha megszületik.
… egy nyirkos-csúnya délelőtt a zsöllyébe süppedve, míg a színpadon a helyüket keresgélő, álmos „bennszülött” színészeket figyeltem, mint egy rosszkedvű, botcsinálta cirkuszigazgató, megvilágosodásszerű élességgel, valamely panorámakép teljességével terült elém jövendő színházrendezői sorsom hiábavalósága… a kijelölt életketrec szűkössége és piszka. Könnyű volt a belső hangnak engedelmeskedve egyszer s mindenkorra hátat fordítanom a színházrendezői foglalkozásnak Magyarországon.
Írni kezdtem.
(1984)...
Szabó Diána Nóra véleménye:
Imádom Arthur Schnitzlert, az egyik kedvenc íróm. Szeretem a kort, amiben élt és alkotott, és ami megjelenik a műveiben. Szeretem az örök igazságokat, amik a mai társadalomra is jellemzők.

Talán Kornis Mihály sem állt ettől messze (talán a rajongást leszámítva), amikor megírta a művet. A két könyv nagyon hasonló, szinte egyezik. Csak a kor más, a szereplők elnevezése, de a mondanivaló, a báj, a társadalomrajz maradt. És igen, a polgárpukkasztás is, ami megadja még a mű (sokadik) pikantériáját. :o)

Szigorúan csak 18 (és/vagy) éven felülieknek! ;o)