ADATLAP
Lány a vonaton
Rachel ingázó, minden reggel felszáll ugyanarra a vonatra. Tudja, hogy minden alkalommal várakozni szoktak ugyanannál a fénysorompónál, ahonnan egy sor hátsó udvarra nyílik rálátás. Már-már kezdi úgy érezni, hogy ismeri az egyik ház lakóit. Jess és Jason, így nevezi őket. A pár élete tökéletesnek tűnik, és Rachel sóvárogva gondol a boldogságukra.
És aztán lát valami megdöbbentőt. Csak egyetlen pillanatig, ahogy a vonat tovahalad, de ennyi elég.

A pillanat mindent megváltoztat. Rachel immár részese az életüknek, melyet eddig csak messziről szemlélt.
...
Balázs Barbara véleménye:
Eredetileg úgy terveztem, hogy a könyvet olvasom el hamarabb s aztán nézem a filmet, de végül nem úgy alakult de igazság szerint ebben az esetben annyira nem érintett rosszul a dolog. Igen hasonló a kettő, nincsenek nagy különbségek, ami természetesen a filmet dicséri de most beszéljünk a könyvről. Kicsit beborultabb mint amire számítottam, de abszolút pozitív értelemben. Igazán tetszett, más volt mint amire számítottam, a mesélő váltás igazán izgalmassá tette. Számomra pozitív csalódás volt.
Kemendi Tímea véleménye:
Hát ez elég érdekes történet. Kicsit zavaros volt az állandó mesélő-váltás, néha vissza kellett lapoznom megnézni a nevet. De ezt leszámítva tetszett, maga a történet érdekes volt, volt, hogy nem tudtam letenni a könyvet. Beleélni viszont nem tudtam magam, néha nagyon szánalmas volt az az alkoholista fiatal lánykarakter. Ami még fura volt, hogy a könyv háromnegyede bevezetés, és szinte az egész cselekmény a végén történik. Lehet, hogy ebből a történetből egy film többet ki tud hozni.
Alvean véleménye:
Sokan dicsérték ezt a könyvet , ezért nagyon kíváncsi voltam rá. Számomra kicsit vontatottan indult, a valódi cselekmény a könyv végébe van sűrítve. A szereplők is picit összemosódtak, ha nem lett volna a fejezetek fölé írva a név, nem biztos, hogy meg tudtam volna mondani, éppen ki beszéli el a történetet.
Bekk Judit véleménye:
Barátnőm ajánlott, neki nagyon tetszett. Nem szoktam ilyen könyveket olvasni, de nem volt rossz. A vége meglepett, bár várható volt, hogy lesz benne valami csavar. Kíváncsi leszek a filmre is, tuti megnéztem.
Juhász Ildikó véleménye:
A könyvtárosom hívta fel a figyelmemet erre a könyvre, aztán láttam, hogy a Goodreadsen 2015 legjobb thrillerének szavazták meg az olvasók, úgyhogy belevágtam. Leginkább a karakterek ábrázolása tetszett, nagyon élethűek. Annak ellenére, hogy a cselekmény kicsit vontatottra sikeredett, szerintem a történet rejtélyessége tökéletesen a felszínen tudja tartani az olvasót. Igen elgondolkodtató különben, hogy mennyire félreismerhetünk valakit, félelmetes. Kíváncsi leszek majd a filmre, de akinek tetszett a Holtodiglan, annak mindenképpen ajánlom, ezt is olvassa el!
Domokos Fanni véleménye:
Nagyon beharangozták, a csapból is az folyt, hogy mennyire jó, lebilincselő, tökéletes könyv, na meg most már a filmet is reklámozzák... Nagyon vártam, hogy elolvassam, aztán amikor elkezdtem, azt vártam, hogy végre befejezzem. Nekem kicsit lassú volt, vontatott, az utolsó ötödébe volt belesűrítve kb. minden történés, amit sokkal jobban is ki lehetett volna fejteni.
Beleestem abba a hibába, hogy a trailert is megnéztem a könyv előtt... és nos, a film 2 perc alapján izgalmasabbnak tűnt, mint a sztori.
Hujber Andrea véleménye:
Nekem nagyon tetszett, érdekes, letehetlen, izgalmas, 2 napba se telt a kiolvasása. A karakterek életszerűek könnyű velük azonosulni, a történet megható és egyben izgalmas, bár néhol nehéz követni. A legjobb olvasmány a vonaton. :)
Haskó Tünde véleménye:
Azért lettem rá kiváncsi, mert minden reggel láttam a 4-6-os villamos oldalán a hírdetését. És most, hogy elolvastam., értem miért hirdették. Mostanság jártam Londonban, ahol a könyv is játszódik, és vonatoztam, és egyszercsak azt vettem és észre, hogy nézem a sinektől látható házakat....... Mindenkinek ajánlom.
Lukácsné Velősy Dóra véleménye:
Huuuhaa. Nagyon izgalmas konyv, letehetetlen. Nem rajongok a krimikert, eleg vonakodva kezdtem el olvasni, de ez szenzacios. Az elsotol az utolso pillanatig izgalmas, mindenkire gyanakodni kell, mindenk bunosnek tunik.
Nagyon tetszett az iro stilusa es ahogy erzekelteti az adott szituaciot.
Nalam csillagos otos!