ADATLAP
Magányos szerelem
Mademoiselle DAlbrecht tizenöt évesen találkozik a szerelemmel. Az előkelő fiatal lány magányosan él, anyját korán elveszítette, gyászoló apja rideg távolságtartással neveli. Amikor megérkezik hozzájuk az új házitanító, Monsieur de Ramón, mester és tanítványa között titkos és szenvedélyes kapcsolat szövődik. Szédült boldogsággal adják magukat egymásnak. Monsieur de Ramón Pygmalionként ismerteti meg a lánnyal a test és a lélek örömeit, ám mindketten olyan örökkévalóságról álmodnak, ami nem létezhet ezen a világon. Folyton izzó, végtelen szerelemről. Kettejük útjai nemsokára szétválnak, de nem képesek feledni egymást: életük végéig a másikat keresik a könyvekben, az álmaikban, egyre hatalmasabb magányukban, a csendben és végül a halálban.

A Magányos szerelem költői nyelven szóló szerelmes regény, ragyogóan ártatlan szereplőkkel a szerelem beteljesüléséről és felszámolódásáról. ...
Németh Enikő véleménye:
Hát, mit is mondjak... Vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban. Egyrészről érdekes volt olvasni két olyan teljesen más gondolkozású karakterről. Viszont ez mégsem volt elég erős ahhoz, hogy azt mondjam, hogy ez kiegyenlíti azt, hogy ez a teljesen különböző felfogád gyakorlatilag taszította mindkét szereplőt. Egyszerűen egyikükkel sem tudtam azonosulni sem megérteni a cselekedeteiket és ahogy haladt előre a történet azért vártam már, hogy a végére érjek a könyvnek, hogy utána ne kelljen többet olvasnom erről a két szereplőről.
A férfi hihetetlenül öntelt volt és az, ahogyan játszott a lánnyal... saját maga nem sokáig hitte el, hogy ténylegesen szerelmes, de sikerült elhitetnie a lánnyal, miközben az egész könyv során az "amíg nem kaphatlak meg, addig mindennél jobban kellesz, de amint megkaptalak, már nem is vagy olyan érdekes" játékot játszotta.
A lány pedig teljes mértékben a férfitől függővé tette az életét. Amikor vele volt, akkor mindenét odaadta neki, amikor pedig a férfi lelépett és otthagyta egyes egyedül, minden gondolatát a férfi ölelte fel, de már beteges szinten. Az életének semmilyen másik része nem létezett számára, ha a férfi szerelme nem volt az övé. Annak az egynek örültem, hogy ez arra a rövid időszakra, amíg a gyermeke élt legalább megváltozott, akkor viszont szinte a férfi emlékének a helyét a gyermek vette át, ami szintén nem volt feltétlenül normális.
Van egy nagyon jó idézet a könyvben, ami a lánynak a teljesen elrontott, beteges felfogását még jobban bizonyítja. "De a férfit nem tudta gyűlölni. Nem volt rá képes. Ő volt az egyetlen férfi, akit valaha ismert." Saját magának is beismeri, hogy a férfi volt az első ember, akire ránézett, mint férfi, előtte akadt kérője, de ő mindegyiket egy pillantás nélkül elhajtotta, és miután a férfi többszörösen elhagy