ADATLAP
Megmaradt Alice-nek
A háromgyerekes, boldog házasságban élő harvardi professzorasszony, Alice a karrierje csúcsán van, amikor azt veszi észre, hogy egyre feledékenyebb. Az idő haladtával gondolatai is összekuszálódnak, memóriája egyre gyakrabban hagyja cserben. A diagnózis: Alzheimer-kór, korai stádiumban. A függetlenségére mindig büszke Alice összeszorított foggal igyekszik ugyanúgy élni az életét, mint korábban, és csak a jelennel foglalkozni, de a betegség lassan úrrá lesz rajta. Helyenként szívszorító, néhol felemelő, ugyanakkor ijesztő történet arról, milyen az, amikor valaki szó szerint elveszíti az eszét....
Antal Marcsi véleménye:

Jaj!
Tetszett, ha lehet ilyet mondani egy ilyen jellegű könyvről.
Nagyon megható, emberi, fájdalmas.
Bár a végével annyira nem vagyok megelégedve, kicsit összecsapott, olyan hiányérzetem maradt.
Bubu Maczkó véleménye:
Az Alzheimerről természetesen már hallottam, olvastam is pár cikket, láttam filmekben, különböző nézőpontokból megközelítve, de sosem a betegéből.
Ez a friss nézőpont új távlatokat nyitott a betegség kezdetének felismeréséről, a lehetőségek feltárásáról, a betegek megfelelő támogatásának fontosságáról.
Jakabné Rácz Ildikó véleménye:
Nagyon megrendítő egy ilyen betegségről ennyire részletes, magával ragadó, szép történetet olvasni. Szívszorító, hogy egy betegség bárkit kifordít magából, átalakítja a személyiségét és vagy összetartja, megerősíti a családját, barátait vagy teljesen összetöri, szétszakítja őket.
Szomorú, hogy még mindig vannak ilyen betegségek, amikkel nem sokat tud az emberiség kezdeni....Érdemes megelőzésképp agyserkentő praktikákat bevetni, például sokat olvasni...
Zaják Julianna véleménye:
Félelmetes, megható és egyben nagyon megrendítő történet. Olvasás közben szembesülünk az Alzheimer-kór kegyetlenségével, amely egy ereje teljében lévő brilliáns elmével megáldott emberből rövid idő leforgása alatt üres bábot csinál. Nagyon jó volt olvasni, hogy egy-két megingás, elbizonytalanodás mellett, azért a család ott volt Alice mellett, szeretetével támogatta őt. Sajnos ilyen nagy és visszafordíthatatlan betegségnél, sokszor a családi kötelékek felbomlanak, magára hagyják a beteget. A könyv elolvasása után a filmet is megéztem, Julianne Moore alakítása fantasztikus.
Tóth Ani véleménye:
Genova rendkívül lebilincselő történetben tárta elénk a sokak által még oly kevéssé ismert Alzheimer-kór tüneteit és a betegség lezajlását. Külön érdekesség, hogy a történet a beteg szemszögéből lett megfogva, hiszen így még inkább átérezhetjük azt a zavarodottságot és elveszettséget, amit érez.
Kovács Szilárd véleménye:
Nos amikor elsőként hallottam a könyvről (a főnököm ajánlotta) kicsit vegyesek voltak az érzéseim. Aztán úgy gondoltam annyira rossz csak nem lehet. S amikor elolvastam a könyvet rájöttem arra, hogy döbbenetesen valósághűen írta le egy napjainkban eléggé elterjedt betegségnek a tüneteit. Szerencsére az én családomban nem fordult elő ilyen s remélem (mivel a betegség többnyire öröklődik) nem is fog. A brutális az, hogy sajnos mindenkit elérhet.. nemtől, kortól, társadalmi hovatartozásától függetlenül. S azt, hogy a társadalom illetve a család mennyire segítőkészen viszonyul mindehhez sokat segít abban, hogy mennyire vagyunk esetleg javítani ezeknek a betegeknek az állapotán. Illetve gondos megfigyeléssel a korai előzményeket kiszűrni s ezzel már csökkenteni az esetleges tüneteket.
Kasza Dóra véleménye:
Nagyon hatásos könyv. Többször is kijöttek a könnyeim, annyira valóságosan írja le Lisa Genova, hogy mi játszódhat le ilyenkor egy Alzheimer kórban szenvedő betegben, és hogyan viszonyul mindehhez a család többi tagja. Megrázó, szomorú történet. Csak ajánlani tudom ezt a könyvet.
Kemendi Tímea véleménye:
Félelmetes. Nem lehet rosszabb dolog, mint amikor egy betegség az agyat támadja meg. Ez ellen nincs fájdalomcsillapító, nem lehet kivédeni. Főleg, ha egy professzorról van szó, akinek az agya a munkája, a mindene. A könyvet "csak" olvastam, de így is kétségbeestem néhányszor, nem tudom, mihez kezdenék. Egy pár napig még benne lesz a gondolataimban ez a könyv.
Kovács Erika véleménye:
Döbbenetes volt olvasni Lisa Genova könyvét az korai Alzheimer-kórról ... Nagyon valóságos képest fest, olvasmányosan ír. Tetszett, hogy humorral, a szép pillanatok bemutatásával igyekezett ellensúlyozni az események drámaiságát. Ugyanakkor tanulságos könyv mindenkinek.
Keresztes Zsuzsa véleménye:
Szívszorító...
Ijesztő...

Nagyon jól felépített történet.
Karafiát Klaudia véleménye:
Nagyon megrázott a történet, főleg amikor megtudtam, hogy igaz történeten alapul. Ez egy szörnyű betegség, amiben a főhősnőnk szenved. Majdnem az egész könyvet végig sírtam. Biztos, hogy nagyon sokáig fogok emlékezni erre a történetre és meg többször is el fogom olvasni.
Gy.né T. Anikó véleménye:
Alice egy nagyon okos nő, egyetemi tanár, aki egyszer csak kocogás után nem talál haza…. ez az első tünete egy szörnyű betegségnek. Rohamosan jelentkeznek a furcsaságok, majd megszületik a diagnózis: Alzheimer kór. Alice betegségét másfél évig követhetjük nyomon. Nagyon jól megírt történet, kár hogy befejezetlen.
Bilkei Fanni véleménye:
Nem is tudom hogyan lehetne a legjobban jellemezni ezt a könyvet. Olyan közelről és tisztán ismerhetjük meg egy szörnyű betegség kialakulását és hatását az emberre és környezetére...(A könyv elolvasása után megnéztem a filmet is, nagyon jól visszaadják szerintem a könyvet,)Alice kapcsolata a gyerekeivel, férjével. Az aszeretet és kitartás ami ekkor mutatkozik meg igazán a család és a barátok részéről. Ez nem csak számára megterhelő és felkavaró, egyszerűen erre nem lehet felkészülni.Egy csodálatosan szomorú történet.
Nagy Rebeka véleménye:
Igazán megható történet. Nem lettem volna az író helyében, hiszen olvasóként is nagyon elszomorított ennek a betegségnek a leírása. Néha fájdalmas volt olvasni, hogy valaki ennyire nem önmaga lesz egy betegség következtében. Lenyűgözően írt le minden mozzanatot, amivel igazán átélhettem én is, hogy milyen rossz egy-egy öntudatlan nap. A családja vívódásait is teljesen életszerűnek látom, ki így reagál, ki úgy, mégis mindenki megküzd vele a saját módján. Nagyon tartalmasak a karakterek, mindenki nagyon szimpatikus. Örülök, hogy egy család szeretete ennyire erős.
Mrázik Eszter véleménye:
Lenyűgöző történet, ami az igen szomorú témája ellenére sem keseríti el az embert. Sőt, sokkal inkább felemelő a könyv mert bemutatja, hogy a személyiségünk és a más emberek iránt táplált szeretetünk egy ilyen esetben sem veszik oda feltétlenül.
Barabás Patricia véleménye:
Hú hirtelen nem is tudom, mit mondjak. Egyrészt borzasztó volt látni, hogy egy ilyen értelmes és okos nő így le tud épülni, ráadásul nem tehet ellene semmit. Borzasztó, egyszerűen nem tudok ezen túllépni, hogy egy modern társadalomban és orvoslásban még nem sikerült az ilyesmit megállítani, remélem egyszer sikerül. Nem tudom jobb-e ha az ember fel van rá készülve, de ahogy a könyv elején is volt, az a legszörnyűbb, hogy először még csak kis dolgok történnek, amitől kezdenéd azt hinni, hogy megőrültél. El sem tudom képzelni mit élhetett át Alice amikor először eltévedt. Szerintem aki legjobban szenved az mégsem maga az alany, hanem a családja, mikor nem tudnak segíteni, csak látják, hogy egyre mélyebbre süllyed és a végén elveszti saját magát is. Az is nagyon fájhat mikor már a saját lányát nem ismeri meg. Érdekes volt a vége is, mikor már nem tudta, hogy ki kicsoda csak jelzőkkel illette az embereket. Igazán megható volt látni, hogy a nagy professzornőnek csak az volt a kívánsága, hogy láthassa az unokáit és tudja róluk, hogy ők azok, ez teljesen leírja az egész betegséget.
Bokor Kitti véleménye:
Talán a legjobb szó a könyvre a felkavaró. Egyszerűen annyira szomorú volt „látni”,ahogy egy erős,dolgozó professzornő,akinek az egyetem az élete,így leépül. Először egy kicsit félve kezdtem neki,mert nem egy könnyű témát dolgoz fel,de aztán már nehezen bírtam letenni. Tetszett,hogy a beteg szemszögéből ismerhettük meg a betegséget és a küzdelmet. Rám nagyon mély benyomást tett.
Wenczel Zsuzsanna véleménye:
Ritka, amikor egy könyvet egyhuzamban kiolvasok, de ez olyan volt. Nehéz is róla értékelést írni, mert még eléggé a hatása alatt vagyok, és valószínűleg leszek is egy darabig.
Bár én szerencsés vagyok, amiért nem találkoztam még testközelből ezzel a betegséggel, minden egyes sorát igaznak, hitelesnek éreztem, a szereplők végtelenül emberiek voltak.
Számomra nagyon fontos kérdéseket fogalmazott meg. Meddig tudós az az ember, aki szép lassan elveszti a tudását? Meddig maradhat nő, aki fokozatosan egyre inkább mások segítségére szorul? Meddig marad anya, aki előbb-utóbb elfelejti, hogy gyermekei vannak? Egyáltalán, hol „lakik” az ember, akik mi vagyunk, és a szeretet, amivel kapcsolódunk másokhoz? Így, hogy a végére értem, szeretnék hinni abban, hogy egy olyan helyen, amit semmilyen betegség nem érinthet meg.
Gyöngyi Vörösné Molnár véleménye:
Ismerősök ajánlására vettem a kötetet az Ünnepi Könyvhéten.
Csodálatos szép-szomorú történet, nagyrészt reális is. Mármint amerikaiasan reális, legalább is, ami az egészségügyi ellátást, a segítőcsoportokat, az orvossal, egyéb szakemberekkel a hosszas beszélgetéseket, stb. illeti. :(
Két történet jut eszembe: a rendelőnkbe jár egy néni, aki szintén Alzheimer-kórban szenved. Egy év alatt nagyon sokat romlott az állapota, de a férjének hála, ha az utcán szembejön valakivel, ezt senki nem látja rajta. Másrészt viszont ha elkezd egy mondatot, a harmadik szó után már nem emlékszik, mit is kezdett el mondani. Mint mondtam, a férje ápolja, aki legutoljára teljes természetességgel mesélte el, hogy a felesége időnként nyugtalanná válik, néha naponta többször is, „mennie kell” valahova, valamit elintézni. Ilyenkor a bácsi beülteti az autóba, megy vele egy kört a háztömb körül, amitől a néni tökéletesen megnyugszik, mert elintézték, amit kellett. Nagyon megrendültünk, mikor ezt elmesélte, mert mi fejezi ki ennél jobban a szeretetet, ha nem egy ilyen gesztus?
A másik a kórházban történt, mikor behoztak egy férfit, aki nem tűnt nagyon idősnek, nem is volt az. Szokásomhoz híven beszélni kezdtem hozzá, ő pedig nézett rám vissza. Erre bejött a kolléganőm, aki felvette, és elmondta, hogy a bácsi Alzheimeres, teljesen le van épülve, semmiféle kommunikációra nem képes. Na, itt rendültem meg ismét. Mert azok a szemek, az a tekintet pontosan azt példázta, amiről Alice is beszél: „- A lelkem, a szellemem vajon immunis-e az Alzheimerre? Hiszem, hogy igen.”
Én is hiszem!
Egészségügyi dolgozóknak kötelezővé tenném az elolvasását!
Csöndes Erika véleménye:
Összességében tetszett a könyv, érdekes volt megismerni kicsit jobban az Alzheimer-kórt, bár pont ezt is hiányoltam egy kicsit, hogy többet is olvastam még róla, majdnem egy terjedelmesebb vázlatnak éreztem a könyvet, amit még ki lehetett volna bontani. Nagyon sajnáltam Alice-t, eléggé megérintett a történet.
Pár hétre rá megnéztem a filmet is, nekem az is tetszett.
Ujfalusi Dorottya véleménye:
Szomorú sors az ilyen. Nem is akarom átélni, remélem nem is lesz ilyenben szerencsém, de egyszerűen szomorú volt olvasni, hogyan épül le az ember, hogyan válnak előtte ismeretlenné a korábban ismert emberek, vagy hogyan nem emlékszik egy egyszerű szóra, akár a sajtkrémre. Amikor ott találjuk magunkat egy olyan helyen elveszve, ami a lakhelyünkhöz közel van, így minden nap jártunk már arra, még sem tudjuk abban a pillanatban, hogy hogyan érünk haza. Amikor már nem tudjuk, hogy a nő, aki a színpadon játszott, a lányunk, vagy a kisbaba, akit éppen fogunk és sír, az pedig az unokánk, a férfi, az idegen házban pedig a férjünk a nyaralónkban.
Szörnyű lehet, nem csak magunknak, hanem a környezetünknek is, hogy egy nap a feledés homályába kerülünk...
Varga Anikó véleménye:
Szerintem egy hihetetlenül szép és megható történetet olvashatunk a könyvben. Nagyon tetszett, rendkívül olvasmányos...könnyen és gyorsan lehet vele végezni. Szerencsére még soha nem találkoztam a betegséggel. (Remélem soha nem is fogok. ) Mindenki számára nehéz és megrázó időszak ez. Alice méltósága csodálatra méltó.
A könyv amúgy nekem jobban tetszett, mint a film. Jobban hatott az érzelmeimre, jobban bele tudtam magam élni. Mindenképpen érdemes volt elolvasni.
Koszorus Zsuzsanna véleménye:
Hiteles, megrázó, emberi, elgondolkodtató, nagyon szépen megírt történet. Belegondolni is szörnyű, milyen lehet egy egész életében a „fejével dolgozó” tudós embernek lassan elsorvadnia, elvesztenie az emlékeket, a lehetőséget a jövőre és az emberi lét egyik legfontosabb elemét, a gondolkodást úgy, hogy ennek tudatában is van nagyon sokáig. A férjben kicsit csalódtam. Bár mindenki tisztában van a történet szomorú végével, mégis kicsit furcsának, hirtelennek érzem a befejezést, volt egy kis hiányérzetem. A kedvenc részem Alice konferencián tartott beszéde, a legszomorúbb pedig Alice és John beszélgetése („Hiányzom magamnak…”) volt.
Deák Viola Helena véleménye:
Betegnek lenni szívás.
Miközben olvastam, azon gondolkodtam, hogy vajon melyik betegség a legrosszabb a világon. Végül arra a következtetésre jutottam: tök mindegy mivel küzdesz. Mindegyik hatalmas nagy szívás.

Alice története szomorú, mégis alig bírod letenni. Egy kicsit félre rakod, mert meg kell emészteni az olvasottakat, de utána újra a kezedbe veszed és folytatod.

Tudtam hogy nem fog csalódást okozni.
Csákics Krisztina véleménye:
Természetesen nem azért ijesztő kategória, mert horror, hanem mert egy olyan betegséggel foglalkozik, amelyik bármelyikünket bármikor elérheti. Szerintem ez az a könyv, aminek mindenki a hatása alá kerül, nagyon megrázó történet. Ahogy olvasod, önkéntelenül is el kezded vizsgálni a saját elméd, hiszen te is rendszeresen elfelejtesz dolgokat, ugye? Talán azért olyan megrázó, mert a beteg szemszögéből láttatja a kór elterjedését, az elme hanyatlását, amire sajnos nincs orvosság. Szívszorító, amikor Alice megírja magának az ellenőrző-listát, és előkészíti az öngyilkosságát a Pillangó mappával. A leépülés megjelenítése egyes jelenetekben sokkoló, amikor végleg elfelejti a legkisebb lánya nevét, a legnagyobbat pedig összekeveri a halott húgával, vagy amikor a nyaralóban a férjének megemlíti, hogy ismerős számára az egyik könyv (professzorként ő írta). Érdekes látni a tágabb és szűkebb környezet reakcióját, ami kegyetlen, de érthető, és nem csak Alice-t, hanem a családját is sajnáljuk. Nagyon szép a befejezés.
Briliáns ez a könyv, megérdemli a 10/10 pontot. (03.02.)
W. Dóra véleménye:
Az utószóból kiderül, hogy miért íródott, és a célját maximálisan eléri – megismertet a korai Alzheimer szörnyűségével, a család és a beteg problémáival.
De mint regény nem élveztem, egyrészt mert megijesztett a téma, és azon kattogtam, hogy én mit tennék és micsoda egy mocskos betegség (ez is), hogy elrabolja az ember tudatát, a legfontosabb dolgot az életben. A másik, hogy érezni hogy ezt nem egy író írta, szájbarágós, unalmas néhol, ezért ez egy olyan könyv, ami filmben sokkal jobban fog ütni (tervezem megnézni.)
Sárosi Csilla véleménye:
Akinek nem volt még a családjában Alzheimer kóros beteg, talán nem tudja annyira beleélni magát ebbe a történetbe. Nagyon megható - és nem akar túl érzelmes lenni. Csodáltam Alice-t, hogy ennyi ereje és bátorsága maradt harcolni - és ezt hangsúlyozta is, hogy ő nem szenved, hanem harcol. És persze ebben a harcban ő csak vesztes lehetett, és egy idő után már nem is tudta ezt felfogni... Nagyon nehéz dolog, és ahogy idősödik az ember, annál többször jut eszébe ez a küzdelem - nem elveszíteni az emberi méltóságot, és ameddig lehet, megőrizni valamit a világból. Jó volt, hogy Alice-en keresztül íródott a történet - bár a családtagok küzdelme és az, hogy ez számukra mit jelent, szintén megérne egy külön történetet. Láttam a filmet is, de a könyv sokkal jobb, bár Julianne Moore alakítása megérdemelte az Oscart.
Gergely Ancsi véleménye:
Egy kedves barátom ajánlotta a könyvet, akinek az édesanyját kísértük végig egy hasonló úton. Mondják, hogy sok szörnyű betegség van a világon, de azt hiszem nincs borzasztóbb annál, mint amikkor szó szerint elveszted magadban azt, aki vagy. Ha lehet így fogalmazni, igazán szép az az ábrázolás, hogyan jutunk el az apróságoktól a "kedves idegen"-ig.
Réka Babarczi véleménye:
Ha valakit érdekel az Alzheimer betegség akkor kihagyhatatlan! Szépen, érzelmesen megírt, olvasmányos és nagyon szomorú történet. Mélyen megérintő könyv, amely megtanít arra, hogy mennyire nagy dolog, ha valaki egészséges, és, hogy a sikeres, okos, boldog embereknek is lehet sajnos tragédiájuk. Filmen még nem láttam, de feltétlenül megnézem.
Daróczi Brigitta véleménye:
Megható történet egy okos asszonyról akiről kiderül hogy Alzheimer kórja van. Az első jeleket betudja a hajszolt életmódjának, de aztán ahogy a tünetek egyre gyakoribbakká váltak, nem tagadhatta maga előtt hogy valami baj van vele. elment tehát egy neurológushoz, megcsinálták a szükséges vizsgálatokat, és sajnos kiderült hogy Alice-nek Alzheimer kórja van. Ezután versenyt futnak az idővel, mert ez a betegség végül megfosztja őt emlékeitől, személyiségétől. A család szeretettel veszi körül.