ADATLAP
Nők a tűzvonalban
A csupasz, lemeztelenített igazság mindig megdöbbentő, sokkoló, kemény elszánás kell hozzá, hogy szembenézzen vele az olvasó. De ha vállalja, akkor döbbenetes élményben lesz része. Szvetlana Alekszijevics vállalta a kérlelhetetlen szembenézést. Nem véletlen, hogy sem hazájában, Belorussziában, sem Oroszországban, melynek nyelvén ír, nem dédelgetett személyiség. Nem szorul rá. Bátor asszony, aki megvívta a maga harcát, és végül győzött. Valami olyasmit tett le az asztalra, ami alapjaiban változtatja meg elképzeléseinket a második világháborúról, a szovjet hadszíntérről, arról a gigászi és kíméletlen, embereket, férfit és nőt, felnőttet és gyermeket egyaránt próbára tevő, milliónyi emberéletet követelő harcról, amit a Szovjetunió vívott a német megszállók ellen. Hősei szerelemre, családra, gyermeknevelésre született nők, akik belekerültek a háború iszonyatos, embert daráló malmába, s akik nem kapták meg érte az igazi elismerést. Főhajtás is ez előttük, mert ők valahogy kimaradtak a nagy történelemből, a dicső csatákból, az ünneplésből. Ilyen kíméletlenül őszinte könyv még nem született a Nagy Honvédő Háború másik arcáról. Korszakos műveket írtak már, Solohov, Szimonov és mások, ám mindegyiket rózsaszín fátyolba borította a győzelem diadala és büszke öröme. Szvetlana Alekszijevics nem tud felhőtlenül örülni. Ha végigolvassuk a könyvét, rájövünk, miért. Szvetlana Alekszijevics (1948) Nobel-díjas belorusz író és oknyomozó újságíró. Ukrajnában született, de Fehéroroszországban nőtt fel, 2000-ben a politikai üldöztetés elől disszidált Nyugat-Európába. Több mint tíz év után visszaköltözött Minszkbe. Interjúinak, dokumentarista elbeszéléseinek témája a második világháború és a Szovjetunió története, nagyításban a szláv lélek rejtelme. A nyolcvanas években írt műveit betiltották, a Birodalom összeomlása óta viszont írásai húsz országban láttak napvilágot. Polifón passióiért 2015-ben irodalmi Nobel-díjat kapott.
...
Békés Nikolett véleménye:
Nincsenek szavaim az érzéseimre, amiket e könyv hagyott bennem.
Már az első 50 oldal magába szippantott.
Szvetlana Alekszijevics más emberek történeteivel írja meg a kötetet, de még nem olvastam ennyire részletes, minden " tabu" témát nyíltan kifejtő művel, a második világháború idejéből.
Női sorsok, gyermekeké, időseké, olyan embereké, akik hittek egy eszmében és nem tűrték meg, hogy csendben üljenek és várjanak fiaikra, férjeikre, bátyjaikra.
Mentek és kivették a részüket a harcból, ki ápolóként, ki sebészként, voltak lövészek, magas rangú tisztek, de mosólányok, vagy szakácsok. Egytől egyig mindenki megjárta a poklot, sok szerettét elvesztette, de élni akart.

A könyv nagyon szépen összeszedett, emberek emlékeivel, fájdalmával íródott meg.
Sokszor meg kellett állnom, egy mély levegőt szívnom és értékelni most élek és nem akkor.
Sokszor eleredtek a könnyeim, sirattam halott embereket, melyeket, csak ezen lapokon ismerhetek, de nem feledhetek.
Rengeteg emberi halál, gyűlölet és sok sok szenvedés.

Ezt a könyvet, csak akkor olvasd el, ha minderre felkészülsz.
Mégis azt kell, hogy írjam, kár lenne kihagyni!
Bősz Lilla véleménye:
Szeretem a történelmi hátterű könyveket, de némi fenntartással vettem a kezembe, hogy valóban akarok-e ennyi borzalmat olvasni, mint amit ebben a könyvben sejtettem. Nem bánom, hogy rászántam magam, nagyon érdekes könyv, bár tényleg tele van borzalmakkal. De nem csak halál és szenvedés van benne, angyon érdekes kérdéseket feszeget nőiességről, női-férfi egyenjogúságról, hazaszeretetről és persze a háború értelmetlenségéről.