ADATLAP
Napok romjai
„…nem volna szabad ennyit foglalkozni a múlttal, pozitívabb életszemléletet kellene kialakítani, és megpróbálni minél jobban kihasználni azt, ami számomra még hátravan a napból, építeni valamit a romjaiból. Hisz’ végeredményben miféle haszonnal járhat egyáltalán, ha az ember örökösen a múltba néz, és szemrehányásokat tesz magának, amiért az élete nem egészen úgy alakult, ahogy talán szerette volna? (…) Mi értelme azon rágódni, hogy mit tehetett vagy mit nem tehetett volna az ember, hogy ura legyen a saját sorsának? Kétségtelenül az is elég, ha az ilyen emberek, mint önök meg én, legalább megpróbálják a maguk kis hozzájárulását valamely igaz és nemes ügy szolgálatába állítani.”

A Nagaszakiban született, ám hatéves korától Angliában élő Kazuo Ishiguro származása dacára az egyik legjelentősebb és legelismertebb kortárs angol prózaíró napjainkban. Népszerűségét megalapozó remekművéről, a Napok romjairól így nyilatkozott egy interjúban: „A főszereplők voltaképp tudják, mit kell elkerülniük, és ez meghatározza útjukat az emlékezet és a múlt labirintusában. Nem véletlen, hogy többnyire gondot okoz nekik a múltjuk. Azért aggodalmaskodnak miatta, mert érzékelik, hogy a múltban valami nincs egészen rendben. De persze az emlékezet borzasztó ingoványos terep, ahol az emlékek bizonytalansága bőségesen táplálja az önáltatást.”

1956 forró nyara. Az előkelő Darlington Hall elegáns komornyikja, Stevens új gazdája biztatására néhány napos kirándulásra indul. Fő célja azonban nem Dél-Anglia lenyűgöző tájainak megismerése, hanem egy találkozó: azt reméli, hogy sikerül visszacsábítania házvezetőnek Miss Kentont, akivel valamikor évekig együtt dolgozott. Ám kisebb-nagyobb kalandokkal tarkított utazása egyszersmind jelképes is. Stevens a kirándulás elbeszélésével párhuzamosan visszautazik a múltjába, és felidézi mindennapi életét a harmincas évekbeli főúri házban, Lord Darlington felelőtlen politikai kalandorságát – de mindenekelőtt saját kapcsolatát Miss Kentonnal, melynek természetét sok év után sem tisztázta magában.
A Napok romjai az elveszett ügyek és az elvesztegetett szerelem, a megbánás álomszerűen szép és gazdag regénye. Stevens komikus sutasága és reménytelen tehetetlensége Ishiguro keze nyomán varázslatos egységbe olvad, és a fájdalmas múltat még maga előtt is titkoló személyiség, valamint a kor és a környezet páratlan tanulmányává válik. Olyan fájdalmasan megindító és páratlanul őszinte mű ez, amely sokáig kísért az olvasó emlékezetében.
A regényből készült feledhetetlen filmben a főszerepeket két remek, Oscar-díjas színész, Anthony Hopkins és Emma Thompson játszotta.

„Egyszerre gyönyörű és kegyetlen történet… briliáns!”
Sal...
H Niki véleménye:
1956 ​forró nyara. Az előkelő Darlington Hall elegáns főkomornyikja, Stevens új gazdája biztatására néhány napos kirándulásra indul. Fő célja azonban nem Dél-Anglia lenyűgöző tájainak megismerése, hanem egy találkozó: azt reméli, hogy sikerül visszacsábítania házvezetőnek Miss Kentont, akivel valamikor évekig együtt dolgozott. Ám kisebb-nagyobb kalandokkal tarkított utazása egyszersmind jelképes is.

Stevens a kirándulás elbeszélésével párhuzamosan visszautazik a múltjába, és felidézi mindennapi életét a harmincas évekbeli főúri házban, Lord Darlington politikai kalandorságát – de mindenekelőtt saját kapcsolatát Miss Kentonnal, melynek természetét sok év után sem tisztázta magában.

Tolvaj Erika véleménye:
Először kicsit nehezen indultam neki ennek a könyvnek, talán a nyelvezete, talán az elbeszélés módja miatt, de aztán ahogy ezeken átlendültem, már gyorsan a végére értem.
Ami nyomasztó volt nekem a könyv olvasása közben, hogy végig azt éreztem, valami rossz fog történni, ennek úgysem lehet boldog vége.
A filmet még nem láttam, ami ebből készült, de most az fog következni!
Kuli Anna véleménye:
Hm. Nagy elvárásokkal, de félve fogtam bele ebbe a könyvbe. A film után évekig ott motoszkált bennem az nyoma, de igazán sosem tudtam megfogni, megfogalmazni, mi is volt benne annyira lenyűgöző. A könyvet szinte azóta "kergetem", és miután megvettem, napokig nem kezdtem bele, szinte féltem. Ez volt nekem az egyik felmarasztalt történet a múltamból, és talán túl sok reményt fűztem hozzá, és féltem a csalódástól. Nem kellett volna.
Majoros Andrea véleménye:
Körül-belül másfél éve láttam először az ebből készült filmet, és azóta az egyik kedvencem lett, bár nagyon ritkán nézem meg. Érdekes, a kedvenc filmjeimet nagyon ritkán nézem meg, mert annyira a hatásuk alá kerülök, hogy akár napokig, hetekig is tudnak „kísérteni”.
A főszereplő, Stevens, Darlington Hall főkomornyikja, akit új gazdája, Mr. Farraday vakációzni küld. Kazuo Ishiguro-ra jellemző, hogy a főszereplőit utaztatja, mind fizikai értelemben, mind az emlékeikben, a múltjukban. Miközben utazik, Stevens elmeséli a Darlington Hall-ban töltött éveit, filozofál azon a kérdésen, mitől lesz valaki jó komornyik, mit jelent a „méltóság”, milyen ember is volt tulajdonképpen volt gazdája, az időközben népszerűtlenné vált Lord Darlington. Mi, olvasók, a sorok között észrevehetünk egy plátói szerelmi szálat közte és a házvezetőnő, Miss Kenton között. Ez a szerelem annyira elfojtott, annyira finoman van érzékeltetve, hogy az embernek szinte keresnie kell az erre utaló szavakat.
Stevens legfőbb célja, hogy „nagy” komornyikká váljon, ezért mindenét odaadja Lord Darlingtonnak, amije volt, és feláldoz érte mindent, amit csak lehet: szinte teljesen elhagyja a személyiségét, a véleményét egyes dolgokkal kapcsolatban, feláldozza a kapcsolatait, egész magánember mivoltát.
A legijesztőbb az egészben, hogy a férfi mindig „diadalérzetet” érez, akárhányszor egy külső szemlélő azt mondaná rá, hogy szívtelen és érzéketlen.
Csupán élete végén meri bevallani magának, hogy nagyon elrontotta az életét. Mások legalább a saját hibáik következményeitől szenvednek, ám Lord Darlington „bűne” igazából az ő hátán is csattant. Nem kellett volna vakon követnie urát, nem kellett volna elszalasztania élete szerelmét, jobb kapcsolatot kellett volna kialakítania az apjával.
Gyöngyi Vörösné Molnár véleménye:
Szinte hihetetlen, hogy ezt a könyvet nem egy idősödő főkomornyik írta! Ha valaki fordulatos, cselekménydús, őrülten romantikus történetre vágyik, akkor ez nem az ő könyve. Ha viszont szereti az olyan történeteket, ahol a sok apró szépség megbújik a sorok között, egy ember visszaemlékezését a saját életére, rágódásást, mit, hogyan kellett volna másképp csinálnia, miközben hatalmas elhivatottsággal mindig a mások érdekeit tartja számon, akkor nagyon fog neki tetszeni ez a történet!