ADATLAP
Napsugaram
"Nem múlik el nap úgy, hogy ne töltene el mérhetetlen bűntudat - számtalan dolog miatt, amit nem tettem meg Dylanért... Gyakran gondolok az én origamizó Napsugaramra... Szerettem egy csésze teával leülni mellé, és nézni, ahogy jár a keze, mint a motolla, és egy papírlapból békát, medvét, ollós rákot varázsol. Mindig ámultam, hogy pár hajtástól teljesen átváltozik a sima papír, és új jelentést kap. És csak csodáltam a kész művet, a bonyolult hajtások számomra megfejthetetlen, kiismerhetetlen rendszerét. 
Columbine után valami nagyon hasonlót éreztem. Ki-be fordítgattam, amit tudni véltem magamról, a fiamról, a családomról, és hol rémmé változott a fiú, hol a rém vissza fiúvá."...
Oláh Rita véleménye:
Megrázó olvasni azt a könyvet. Szörnyű, amit a fiú tett, de számomra ilyenkor mindig is eszembe jutott, hogy sokszor az elkövetők is áldozatok, beteg emberek. Azért voltak olyan részek, amik megdöbbentettek. Pl. hogy a másik fiú honlapjáról. és hasonló dolgairól sokan tudtak mégsem léptek. Az is furcsa, hogy az autólopásos történet után folyamatosan átkutatják a srác szobáját, meg mennyire mindent számon kérnek rajta. Én ezt már túl a magánélet megsértésének érezném. Félelmetes érzés, hogy leírja mennyire normális volt a mindennapjaiban, és hogy így bárkiről akiről nem gondolnánk, lehet ilyen gyilkos. Vagy akár hogy bármikor kerülhet a saját elménk is olyan állapotba, hogy kárt tegyünk másokban. Én mint mentálisan beteg, néha öngyilkos hajlamokkal is küzdő ember egy kicsit másképpolvasom az ilyen könyveket, és nagyon dühít, hogy nem elég tájékozott a világ, hogy észrevegye, hogy baj van. Illetve ha bajt lát, nem próbál a mentális egészséget is számba venni. Bár a fiú elutasította ennek lehetőségét, tehát nem biztos hogy segíteni tudtak volna neki. Én középiskolás koromba, mikor rájöttek, hogy van öngyilkos hajlamom, nagy veszekedés volt, és én mondtam, úgy érzem beteg vagyok, szakmai segítség kellene, ennek ellenére elutasították szüleim hogy szakemberhez kerüljek, és csak 12 év múlva, amikor már súlyosabb lett a probléma kerültem orvoshoz. Számomra az is megdöbbentő, hogy miért hibáztatja mindenki a szülőket, hogy nem vették észre, mikor olyan emberekkel, szakemberekkel is kapcsolatba került, akiknek inkább észre kellett volna venniük. De akár a tanár felelőségét is lehet ugyanannyira firtatni, mint a szülőét, hisz ott több időt tölt a gyerek.
Kapitány Zita véleménye:
Nagyon nehéz ezt a könyvet értékelni, felfoghatatlan számomra, amin a Klebold családnak, és az áldozatok családjainak keresztül kellett menniük. Megrázó és őszinte vallomás egy anyától, aki hirtelen elvesztette a fiát. Szörnyű lehet, hogy sosem tudja meg, hogy miért, hogy azzal a tudattal kell élni, a fia egy gyilkos, aki évekig depresszióval és öngyilkos gondolatokkal élt. Mindenképp örülök, hogy elolvastam ezt a könyvet, nagyon tanulságos volt.