ADATLAP
Nem akartam vele élni
"Volt-e időd meghallani, amit nem mondtam el neked?" Sylviának elege van a megosztott szülői felügyeletből,elege a két lakás közötti ingázásból, nem akar minden második héten bejárónőként gályázni az apjánál, aki sosincs otthon, aki alig foglalkozik vele és ikerhúgaival. Nem akar többé vele élni, és kész.
Amikor telefonon felhívja, hogy bejelentse neki a döntését, nagy csattanás hallatszik.
Sylvia tudja, hogy az apja meghalt. Miatta.Ha nem telefonál neki, életben maradt volna...
Amikor már nem beszélhetjük meg később...
Egy finom humorral és érzékenységgel megírt megindító történet szeretetről, szerelemről, szeretteink igazi arcának megismeréséről és önmagunk megtalálásáról....
Ecseri Mariann véleménye:
Párszor már nekiálltam elolvasni, de valahogy nem akaródzott továbbmenni az első néhány oldalnál. Az a fajta szenvedés ami a könyv oldalain megjelenik nekem már kicsit sok volt. A történet érdekes is lehetne, de az a nyújtott szenvedés ami jelen van sokat elvesz az értékéből.
Csöndes Erika véleménye:
Ezen a könyvön megint azt éreztem, mint a legtöbb vörös pöttyös könyvön, van egy jó alapötlet, ami aztán nincs rendesen kidolgozva. Nagyon komoly akar lenni, meg akarja hatni az olvasót, de legtöbbször ez nem sikerül. Egy ponton viszont nagyon megérintett, a temetés. De ennyi.
Kiss Réka véleménye:
Csúnyán őszinte leszek. Az elején amíg az apa meghal, és utána pár oldalon a lány teljesen magába roskad, addig tetszett. Aztán ez a magába roskadás további 100 oldalon folytatódik. Istenem, ilyen rossz könyvet rég olvastam. Kedvem lett volna felhívni az írót, nem azért hogy letoljam amiért ilyen unalmas borzalmat megírt, hanem hogy megköszönjem hogy csak 130 oldalas.
Rógán Edina Anna véleménye:
Igen. A borítón látható cica meg a virág miatt figyeltem fel rá. Aztán elolvastam a fülszöveget, és arra gondoltam, hogy no, akkor ez biztos nagyon szép lesz. Nos, nem lett az. Igen, pofonvág, ha valakinek meghal az apja egy balesetbe, de hogy utána többször is azt ismételgesse, hogy az apja teste hány darabra szóródott szét és mit hol találtak azt nem tartom normálisnak. Ahogy azt sem, hogy egy 17 éves lány úgy gondolkodjon és beszéljen, mint egy agg buddhista. Amúgy értettem, hogy mit szeretett volna átadni, csak szerintem ezt nem így kellett volna.
Vass Roland véleménye:
Hát nekem nem volt semmilyen előítéletem a könyvvel szemben, nem olvastam róla előtte véleményeket stb. Be kell valljam, nekem tetszett. Lehet, hogy jókor olvastam, de engem megérintett. Átéreztem a főszereplő fájdalmát, beleképzeltem magam a helyzetébe, és bevallom nem tudom, hogy én mit csinálnék. Remélem még sokáig nem kell ezzel foglalkoznom. Annak ellenére, hogy "herótom" van a vörös pöttyös könyvektől, örültem, hogy van köztük olyan, amelyiknek van mondanivalója.
Antal Krisztina véleménye:
Úgy kezdtem bele ebbe a könyvbe, hogy nem vártam tőle sokat a lehangoló értékelése miatt, de úgy gondoltam, ha már megvettem csak elolvasom… Háááát, nem tetszett… nekem sem.
Én 2,5 éve veszítettem el apukámat, egy olyan időpontban, mikor nem számítottam rá. Sok mindent átéltem és éreztem abból, amit Sylvia, így bizonyos fokig megértettem őt. A könyv legmegbecsültebb pillanatai voltak azok számomra, ahol a két 5 éves kislány beszél az apjáról, vagy próbálja megérteni az apjuk halálát. Számos potenciál volt a könyvben, melyet az író hagyott elveszni. Annyira tényszerű, vázlatos és száraz a könyv, hogy képtelenség bármelyik szereplővel is azonosulni. A történetfoszlányok lazán vannak összefűzve, csapong az író. A szerelmi szálat nem nevezném „szerelminek”, a szeretett fiút nem igazán ismerjük meg, a kapcsolatuk leírása is csak egy csupasz váz.
Sajnos az alacsony elvárásaim ellenére is csalódás volt.