ADATLAP
Paleolit táplálkozás
A táplálkozásról szóló könyvek vezérfonala általában két szál szokott lenni. Az egyik, hogy adottnak veszik a nyugati ember mára kialakult étrendjét, a másik, hogy ezen belül próbálnak meg olyan új arányokat javasolni, amelyek az átlag étrendhez képest egészségesebbnek tűnnek. Ez meglehetősen könnyű is, hiszen a ma uralkodó táplálkozási szokások mellett a lakosság 50-60 százaléka túlsúlyos vagy elhízott.

Szendi Gábor könyve, a Paleolit táplálkozás szakít ezzel a rövidlátó dietetikai szemlélettel és evolúciós vizsgálódásokkal közelíti meg az optimális humán étrendet....
Berta Szilvia véleménye:
Többször beleolvastam a könyvbe, pusztán a tájékozottság érdekében, de most szántam rá magam, hogy végigolvasom. Szendi Gábor valóban hisz abban, amit mond, és neki azt is elhiszem, hogy semmiféle üzleti érdek nem áll mögötte. Nagyon sok tanulmányt, cikket citál, bár a jelenleg elfogadott egészségügyi alapelvek bizonyítására legalább ugyanennyit lehet idézni. A statisztika pedig rendkívül jó módszereket ismer arra, hogy bármit bebizonyítsunk, és az ellenkezőjét is. Sok mindenben egyetértek a szerzővel. Valóban csökkenteni kell a szénhidrát bevitelt,a finomított szénhidrátokat kerülni, többet mozogni, pótolni a vitaminokat rendszeresen, és aki ételallergiában szenved, annak kerülni az allergéneket. Ugyanakkor nem gondolom, hogy az elmúlt 1-2 ezer évben ne sikerült volna alkalmazkodni a tej és gabonafélék fogyasztásához, hisz akkor már rég kihaltunk volna. Sajnos a könyv azt sugallja egyéni esetek alapján, hogy aki áttér erre a nem mellesleg méregdrága étrendre, annak megszűnik minden betegsége és száz évig fog élni. Ez nem igaz! Mint mindig, itt is valahol középúton lehet az igazság. Mindenki alkalmazzon a paleo módszereiből annyit, amennyit a meggyőződése és a pénztárcája megenged.
Vágó Piros véleménye:
Hosszú évek óta hallunk a paleolit étrendről, én is egy csomó cikket, blogot olvastam már ezzel kapcsolatosan, de Szendi alapművét csak halogattam, hogy majd egyszer elolvasom...
Most a könyvkihívás kapcsán ez is sorra került.
Én hiszem, hogy a mai táplálkozás sok betegség okozója, de sajnos már elég öreg vagyok és életem folyamán annyi, de annyi trendet láttam. Volt mikor a szóját etették velünk, mert egészséges, aztán koleszterinmentes lett minden. Volt hogy sok gyümölcsöt javasoltak fogyasztani. A cukor helyett gyümölcscukrot. Most pedig mindennek az ellenkezőjét.
Megvárom, hogy 10-20 év múlva mi lesz a vélemény a paleolitról.
Már most tudvalevő, hogy nyugati világ kókuszzsírra való átállása környezeti katasztrófát jelent Indonéziában. Irtják az őserdőt az új ültetvények számára. A nyáron mikor Sanghajban volt a Forma1, azért volt szmog, mert a szél odáig elvitte az erdőirtás füstjét.
Láttam olyan képet, ahol kupacokba rakták a megölt orángutánokat. Pl.ezért nem eszem kókuszzsírt. Hosszabb távon sokkal jobb elgondolás, hogy csak olyan egyél, ami 50 km-es környezetedben megterem.
Dobos Krisztina véleménye:
Több fejezetet már olvastam belőle, de mindig csak valamelyik olyan betegséggel összefüggő részt, amelyik éppen téma volt az ismerősök, rokonok között. Aztán most eldöntöttem, hogy elkezdem elölről is, és így sokkal érthetőbb lett az egész, ugyanis - természetesen - minden mindennel összefügg. Azoknak is ajánlom, akik nem akarnak diétázni.