ADATLAP
Selyem
Ez nem regény. Nem is elbeszélés. Ez egy történet. Olyan férfiról, aki beutazza a világot, s a végén egy szeles tó partján ül egész nap. A férfi neve Hervé Joncour. A tóét nem tudni. Mondhatnánk, hogy szerelmi történet. De ha csupán az volna, nem érné meg elmondani. Szerepel benne vágy és fajdalom, mindkettőről tudjuk, mi fan terem, még sincs rá igazi szavunk. Mert szerelemnek nem szerelem. (Régi fogás. Ha nem tudunk nevet adni valaminek, akkor történetnek mondjuk. Ez már csak így van. Évszázadok óta.) Minden történetnek zenéje van. Ennek fehér zenéje. Ez fontos, mert a fehér zene különös muzsika, időnkint zavarba ejtő: halkan szól, és lassan kell táncolni rá. Ha jól játsszák, olyan, mintha a csönd szólna, s akik szépen táncolják, úgy tűnik, meg sem mozdulnak. Átkozottul nehéz a fehér muzsika. Sok hozzáfűznivalóm nincs. Talán jobb, ha tisztázom még, hogy tizenkilencedik századi történetről van szó: fontos, hogy senki se várjon repülőgépeket, mosóautomatákat és pszichiátereket. Nincsenek. Bár ma se volnának. A. B. Alessandro Baricco 1958-ban született Torinóban. Harmincegy évesen, első regényével kezdte gyűjteni a díjakat. Három regénye után van egy francia és három olasz díja, köztük a legrangosabb, a Viareggio-díj. Jelen regényét valamennyi világ- és sok kis nyelvre lefordították....
Keresztes Zsuzsa véleménye:
Ez nem regény. Nem is elbeszélés. Ez egy történet. Olyan férfiról, aki beutazza a világot, s a végén egy szeles tó partján ül egész nap. A férfi neve Hervé Joncour. A tóét nem tudni. Mondhatnánk, hogy szerelmi történet. De ha csupán az volna, nem érné meg elmondani. Szerepel benne vágy és fajdalom, mindkettőről tudjuk, mi fan terem, még sincs rá igazi szavunk. Mert szerelemnek nem szerelem. (Régi fogás. Ha nem tudunk nevet adni valaminek, akkor történetnek mondjuk. Ez már csak így van. Évszázadok óta.) Minden történetnek zenéje van. Ennek fehér zenéje. Ez fontos, mert a fehér zene különös muzsika, időnkint zavarba ejtő: halkan szól, és lassan kell táncolni rá. Ha jól játsszák, olyan, mintha a csönd szólna, s akik szépen táncolják, úgy tűnik, meg sem mozdulnak. Átkozottul nehéz a fehér muzsika. Sok hozzáfűznivalóm nincs. Talán jobb, ha tisztázom még, hogy tizenkilencedik századi történetről van szó: fontos, hogy senki se várjon repülőgépeket, mosóautomatákat és pszichiátereket. Nincsenek. Bár ma se volnának. A. B. Alessandro Baricco 1958-ban született Torinóban. Harmincegy évesen, első regényével kezdte gyűjteni a díjakat. Három regénye után van egy francia és három olasz díja, köztük a legrangosabb, a Viareggio-díj. Jelen regényét valamennyi világ- és sok kis nyelvre lefordították....
Tóth Dominika véleménye:
Gyönyörű volt. A történet is, és a tagolás, ami mindig vissza-visszatérő sorokkal tette ismerőssé azt. Szeretném újraolvasni, és újra meg újra elcsodálkozni a könnyedsége mögött rejlő súlyos mélységben. Csodálatos élmény volt.
Molnár Dorottya véleménye:
Jó élményeket kötök ehhez a műhöz,én többször is olvastam. Szeretem a furcsa,nem mindennapi dolgokat és ez a könyv határozottan nem szokványos. Egyszer szeretném megnézni a filmet,remélem hasonlóan jól sikerült.
Annamária Szabó véleménye:
Nehéz erről a történetről írni. Egy nagyon mély szerelmi történet, egy különleges érzésről. Mégis a narráció miatt kissé elidegenítő. Nem tudom a főszereplő helyébe képzelni magam, de meg tudom érteni, át tudom érezni azokat az érzéseket, amin keresztül megy. Talán így is akarta az író, hogy ez ne szimplán Hervé Joncour története legyen, hanem legyen egyetemes, legyen mindenkié egyformán. Mert mindenkié lehetne. Szerettem ezt a történetet, miközben nyomasztott is, fájt is. A leggyönyörűbb mondata ez volt :
" Belehalni a vágyódásba olyasmi után, amit soha nem fog az ember elérni. "
Mert a fájdalom forrása mindig a vágy...
Kovics Renáta véleménye:
Furcsa könyv, már-már varázslatos, pedig semmi hihetetlen nincs benne. Szerettem Baricco rövid tőmondatait és ismétléseit, remek hangulatot teremtett általuk. A történet elsőre nem tűnik túl érdekesnek, de a végén az olvasó megkapja a választ, egy életre szóló tanulság képében.
Kapitány Zita véleménye:
Hát ez meg mi volt? Mármint...nem tudom. Olyan sok jót hallottam erről a könyvről, minden értékelésben csak pozitívat olvastam róla, nekem valahogy mégsem...vagy mégis? Komolyan nem tudom eldönteni. Lehet az zavart, hogy rövid volt, és így nem voltak jobban kidolgozva a történések. Hát erre aludnom kell még egy párat...
Kulcsár Réka véleménye:
Történet egy ferfiről, aki szerette a feleségét, de egy másik nő után is vágyódott, akinek még a hangját sem hallhatta. Érdekes történet, melynek nem boldogan éltek, míg meg nem haltak a vége. Meglepődtem, hogy az üzenetet a végén Helen-től kapta. Elgondolkodtató történet, sok mindent az olvasó fantáziájára bíz az író.
Horváthné Gy. Szabina véleménye:
Könnyű olvasni, mert a lényegre szorítkozik Baricco, illetve mert lapról-lapra nagyon vártam, mi fog történni Hervé Joncourral. Világokon átívelő történet arról, hogy az őszinte, tiszta szerelemért nem kell messzire menni.
Szép, kellően izgalmas, végül picit elgondolkodtató olvasmány. Többet nem is érdemes írni róla, el kell olvasni.
Kamarás Gyöngyi véleménye:
A könyv lassan és finoman indult. Szerettem a távolságtartó méltóságát. A hangulat az elős pillanattól magával ragadott. A sztori megért volna egy regényt is, bőven lenne mit írni egy ilyen szituációról: európai férfi, csempészés, hosszú, kalandos utazások, idegen kultúrák ütközése, nők és vágyak; olvastam volna még tovább.
A feleség a novella végén meglepett, hiszen végig jelentéktelen szereplőnek tűnt, de mindent tud. Nem tudom, hogy a novellában felvázolt élet esetén dícséret illet-e kitartása miatt, vagy egy balek. Bár nyilván abban a korban nem volt opció egy nőnek sem az öntudatos élet elérése.
Nyúl Nóra véleménye:
Ehhez fogható könyvet eddig még nem olvastam. Rendelkezik egyfajta mélabús, nyugodt hangulattal, mely a történéseket is tárgyilagosan, mintha a főszereplő, Hervé Joncour tényleg csak szemlélője lenne saját életének, ahogy lesz úgy lesz alapon. A titokzatos japánban élő (de európai) hölgy egyszer csak megjelenik, majd ahogy jött, olyan hamar el is tűnik Hervé Joncour életéből. Ez a tipikus be nem teljesült szerelem, mely csak pillantásokból és másodpercekből táplálkozik éveken át. Héléne, a főszereplő felesége egészen a végéig egy sajnálnivaló személy volt számomra, aki birkahűséggel van férje iránt, egészen addig amíg Madame Blanche el nem mondta Hervé-nek, hogy valójában nem a titokzatos Japánban élő hölgy írta a levelet, hanem Héléne. Csak ekkor a mű végén derül ki az olvasó számára, hogy Héléne mennyi érzelemmel rendelkezik és hogy mennyire méltatlanul háttérbe szorult. Röviden tömören: Hervé ingázik Lavilledieu és Japán között, szereti feleségét, de szereti a Japánban meglátott nőt is, Japánban kitör a háború ezért többet nem megy oda. Héléne meghal, Hervé él még 23 évig és közben az életéről ábrándozik, amit nem is élt át igazán. Elgondolkodtató, felkavaró és megérintő mű.
Hegedüs András véleménye:
Rövid, ám különleges hangulata miatt letehetetlen mű. A főhős utazásai Japánban, az állandó és ügyesen alkalmazott ismétlések és variációk (pl. a Bajkál-tó, amit a helyiek tengernek/démonnak/végzetnek neveznek), a gyönyörű és finom képek lebilincselik az olvasót.
Szerkezete Richard Brautigan: Pisztrángfogás Amerikában című könyvére emlékeztet (sok rövid, lazán összefüggő fejezet), míg a történet íve Marquez Száz év magányát idézi számomra (teljes "világtörténelem" a kezdetektől a végig).

És minden egyszerre létező és nem létező, látható és láthatatlan, súlytalan és nehéz, mint a különleges japán selyem...
Edit Béres véleménye:
Harmadik könyvem Baricco-tól. Talán nem olyan ütős számomra mint a Novacento, de mégis tetszett. A rövidsége ellenére egy kerek egész történetet mutat be a szerző. Egy selyemkereskedő beteljesületlen szerelmét írja meg. Az elbeszélés ritmusát az útvonalak pontos ismétlése adja számomra.
Bártfai Anna véleménye:
Talán túl nagy elvárásokkal ültem neki, mert nekem kicsit csalódás volt ez a könyv. A nyelvezete nagyon szép, az írói képek gyönyörűek lettek, a változások nagyon finoman vannak érzékeltetve, de maga a történet valamiért nem hagyott bennem mély nyomot. Talán ha hosszabb lett volna, és ezáltal kidolgozottabb, akkor jobban megértettem volna a főszereplő nagy szerelmét, mert ez így nekem kevés volt ahhoz, hogy elhiggyem, hogy közte és a Japánban élő lány között valódi vonzódás van. A végén a csavar tetszett, de sajnálom, hogy nem ismerhettem meg jobban magát a feleséget. Tetszett maga a történet, de ez így nekem túl rövid és felületes volt ahhoz, hogy nagyon mélyen megértsen.
Németvarga Istvánné véleménye:
Az elejétől a végéig letehetetlen. Nem úgy, mint a feszültségekkel teli történetek, hanem mert rabul ejtett. Az egyszerűsége, az átláthatósága, a kiszámíthatósága és mégis az érzelmeknek az a mélysége, amellyel ritkán találkozni ilyen rövid lélegzetű műben. Bár úgy tűnik, az egész a férfi beteljesületlen szerelméről szól, számomra mégis a nő- a harmadik, a feleség testesítette meg ezt, amit szerintem zseniálisan ábrázolt Baricco. Keresni fogom a könyveit.
Budai Tibor véleménye:
A Selyem egy költemény, sőt inkább ballada. Nem vers, mert annak megvannak a szükséges formai követelményei, viszont nem is regény, nem is novella. Annál sokkal több. A főhős japán útjai ritmust adnak a történetnek, ahogy a refrén ritmust ad egy balladának. Nem tudtam nem felidézni Virginia Woolf hullámok című könyvét.
A könyvecskét, nagyon rövid, egy barátom ajánlotta. Nem hallottam korábban sem a könyvről, sem az íróról. Nevéből láttam, hogy az író olasz és meg kell mondanom, nagyon nem ilyen történetre számítottam. Röviden: a főhősünk selyemhernyó tenyésztő, sőt, evvel foglalkozik az egész vidéki, francia kisváros. Az európai és afrikai kontinensen viszont betegség támadja meg a lárvákat, így forrást kell szerezni. Hervé Joncour vállalja a hosszú és veszélyes utat Japánba, ahonnan feketén tud kicsempészni egy szállítmányt. Megmenti a várost, és anyagilag is jól jár, szívét viszont rabul ejti egy néma szerelem.
Gyönyörű költemény. Tényleg olyan, mint a selyem. Eltakar, de megmutat. Megrebben a szélben, fodrozódik. Ahol egymásra hajlanak a rétegek, rövid időre elhomályosítja a látványt, de a fény felbomlik a finom szálakon és színek kaleidoszkópját küldi felénk, csakis azért, hogy a következő fuvallatra elhajoljon, és teljes valójában fedje fel, amit az előbb eltakart.
Az író azt írja, hogy ennek a történetnek „fehér zenéje” van. Ennek a történetnek sokkal inkább csöndje van.
Pollák Eszter véleménye:
Kedves romantikus történet. Nyelvezete klasszikus. Egyetlen negatívuma, hogy nagyon rövid. Egy nős selyemhernyó kereskedőről szól, aki nem csak a jó selyem titkát találja meg, de azt a szerelmet is, amit az ember csak egyszer él át életében.
Kis Lilla véleménye:
A történet engem annyira nem ragadott meg, nem vagyok nagyon romantikus lélek, viszont ahogy Baricco egyéb könyveinél is, lenyűgöznek a képei, az egyszerű, tömör, mégis teljesen egyedi gondolat menetei. Azt hiszem Alessando Baricco nem csak író, hanem valódi művész.
Csákics Krisztina véleménye:
Korábbi értékelésemben, a Novecentonál jeleztem, szívesen olvasnék még Baricco regényt. Ez a könyv épp beleillik a szerelmi háromszög történetbe, de nem a vulgáris vagy modern értelemben, hiszen ez a történet a beteljesületlen szerelemről szól, a klasszikus hármas, a férj (aki selyemkereskedő), a feleség és a szerető a főszereplője. Ez a regénye is olyan Marquezes kicsit, de jó. Baricco ringató történeteket ír. Lassú, de nem vontatott, hanem lassú, mert az érzelmek ezt kívánják. Nagyon szép történet, nem lesz épp kedvenc, de nem is volt rossz, ajánlom.
10/9 (06.28.)
Benkő Ella véleménye:
Annyira vágytam már egy jó könyvre az utóbbi választásaim, valahogy nem sikerültek. Azon vettem észre magam, hogy gyorsan olvasom. Ez így nem jó! Másnap nyugodtan folytattam, figyelni, ráhangolódni, átvenni a hangulatot nem lehet lóhalálában. Végre újra egy KÖNYV a kezemben! Nemes egyszerűséggel megfogalmazott történet, finom, mint a selyem. Teret ad az olvasó képzeletének és érzéseinek! Szuper! /Hasonló érzéseim voltak Móra Ferenc:Ének a búzamezőkön c. könyve olvasásakor, a nyelvezet más, de az "életérzés" azonos. Nekem biztosan. :) / Aki jót akar kihagyhatatlan! /Móra is! /
Frányó Kriszta véleménye:
Szégyen, nem szégyen, nem ismertem az írót. Ezek után viszont keresni fogom! Nagyon tetszettek a tömör mondatok, az éles, szabályszerű tagolások, amik mind-mind érzékletes leírásokat takarnak. Egy gyönyörű történet, a női önfeláldozás mintapéldája!
Rakonczai Rita véleménye:
Az egyszerűségével fogott meg, nincs benne izgalom, tele van tőmondatokkal, kiszámítható a vége, és mégis nyugott, kedves hangulatú, higgadt érzelem világú történet, mely még is elgondolkodtató. Amit érzel az egy erős érzelmi mélység, csend és nyugalom.
Gazsóné Bodor Györgyi véleménye:
Egy utazás a messzeségbe, egy vágyódás. Vágyódás egy életen át. Finom, lágy, érzéki, akár a selyem. Zseniális. Csodaszép, mély és érzelmes. Tökéletes. A szerelemről mesél, a beteljesületlen szerelemről egyszerűen és nagyszerűen.
Sulik Barbara véleménye:
XIX. század Európa. Egy házasság, egy férfi, egy utazás, egy titokzatos nő, és a néven nem nevezhető vágy. Lehet e vágyódni valami után egy életen át, ami nem lehet a miénk? Lehet e egy asszony elég okos, megbocsájtó, és szerelemes? és lehet e őrületes szenvedélyt érezni valaki iránt, kinek még a hangját sem hallottam?
Kiss Réka véleménye:
A legjobban az tetszett, hogy egy ilyen bonyolult, nehéz helyzetet, amiben szereplőnk van, beleszámítva utazást, háborút, szerelmet, tragédiát az író milyen könnyedén fel tudta vázolni ezen a néhány oldalon. A vívódás, küzdés az elérhetetlenért ezen a rövidke történeten keresztül is teljesen, komolyan, erőteljesen átérezhető, mintha magával az olvasóval történne meg.
Rétháti Adrienn véleménye:
A regényt a könyvtáros hölgy ajánlotta, miután váltottunk néhány szót a szerző egy másik művéről. A könyvet kétszer olvastam el. Először is nagyon megörültem a rövidségének, hogy egy kis időt nyerek és gyorsan végzek vele. Egyik este neki is ugrottam. Azt gondolom, hogy nem volt meg hozzá a megfelelő hangulatom, mivel semmit mondónak találtam, a cselekménye monotonnak. Mire az utolsó oldalt is elolvastam, elgondolkodtam, hogy mit is fogok én a Selyemről írni. Aztán nekifutottam mégegyszer. Ekkor már sokkal inkább készen voltam arra, hogy felismerjem a regény igazi mondanivalóját.
A címet magát sok mindenre vonatkoztatni lehet. Egyrészt a selyemgyártás áll a történet középpontjában. Aztán a kibontakozó szerelem a főszereplő Joncour személyében és a japán hölgy között. Héléne, Joncour kedvese is kap egy selyemtunikát. A történet is olyan selymesen hömpölyög. Nagyon találó a cím.
Baricco színesre fonta a művét, amelyben olvashatunk üzletről, szerelemről, félreértésekről, utazásról, erőszakról, türelemről, barátságról, vágyakozásról, búcsúzásról.
Joncour, a Japánba tartó utazásai során megpillantja Hara Kei asszonyát, aki aztán már mindig vágyai netovábbja lesz. Hiába szeretné Joncour kideríteni a lány nevét, kilétét, nem sikerül neki. A lány, az adandó közös - Hara Kei-jel folytatott társalgási alkalmak során, bíztató jelet küld Joncour felé, amikor a pohárból ugyanonnan iszik, ahol azt Joncour ajka érintette. Elkezdődik az őrület. Joncour még a háború idején is kockáztatja életét, hogy összekösse a kellemest a hasznossal, de már akadályok nehezítik útját. Végül egy kisfiú az, aki segít neki megtalálni a lányt, aki végül halállal lakol amiért "egy szerelmes úrnő üzenetét" továbbítja. Még Joncour élete is veszélybe kerül, amikor Hara Kei puskát szegezve a szerelmes fe
I Luca véleménye:
Lassú, lágy, simogató, selymes. A történet olyan mint egy selyem lepel amit körülvesz, de amit a szél néha-néha felrebbent. Léleksimogató történet. A film se rossz, ott is átjön a hangulat, de a könyv az igazi!
Bubu Maczkó véleménye:
"Valami örök tovasuhogás
valami csöndbe, puha végtelenbe,
valami tegnap, mely mintha ma lenne,
valami vízalatti ragyogás,

valami messze, panasz néma gyász,
valami jaj, melynek már nincs keserve,
valami vágy s a vágy tilalma benne,
valami könnyű, szellő halk varázs,

valami, ami nem is valami,
valami még kevesebb, az, ami
valami tűntén kezd csak sejleni,
valami lassú, árny hűs rejtelem,
valami, ami újul szüntelen,
valami gyors, lőtt seb a szívemen."

(Szabó Lőrinc: Valami örök)
Ladinszki-Kiss Nóra véleménye:
Ezt valóban azért olvastam el, mert irtó vékony, s túl akartam esni ezen a kategórián. Viszont meglepő módon, a kevés lap ellenére is szólt valamiről. Volt eleje, vége, nem nekem kellett kitalálnom egy pár oldalas felütés után, hogy vajon mire gondolt az író. Olvastatja magát, olvastam volna még tovább is - szép történet, mély tartalommal, aranyos. Tetszett, megtartom, nem ajándékozom tovább egyelőre.
Antal Regina véleménye:
82 perc...
imádtam minden egyes betűjét, még így második olvasásra is. A madarak színei, a selyem látható láthatatlansága. Az utazáshoz ragaszkodás, a szerető férjhez ragaszkodás. És a mondat, hogy Ő AKART LENNI A NŐ...
A filmet is imádtam és már többször láttam, és ez a könyv is ott marad a polcom.
Kovács Ildikó véleménye:
Tetszett a könyv, tényleg olyan, mintha dallama, zenéje lenne, viszont nagy hatást még sem tett rám, mert teljesen más történetre számítottam. Egy momentum volt, ami nagyon megragadott a könyvben. Mikor Hara Kei madarai kirepültek a kalitkából. Hervé Joncour azt hitte nem fognak visszarepülni, de Hara Kei megnyugtatta:
"- Visszajönnek. Mindig nehéz ellenállni a visszatérés kísértésének, nemde?"
Azt gondolom talán ez az két mondat az egész történeteknek a lényege, hiszen Hervé Joncour is mindig visszatért Japánba, a leglehetetlenebb körülmények közepette is.