ADATLAP
Szitakötő
Kedves Barátaim – Levél Vámos Miklóstól
Állítólag csak annak szólhatnak egy életre a barátságai, aki idejekorán meghal. Valóban? Engem – személyes érintettség okán – régóta izgat a kérdés. A szitakötő a barátság és a nemzedék regénye.
Kérdés, mire jutott a múlt század közepén (1950, plusz-mínusz valamennyi) született generáció. Nyolc főhősöm (és néhány „kültag") a keményvonalas szocializmus éveiben volt gyerek. A puhább diktatúrában kamasz és ifjú felnőtt. Életük közepét találta telibe a rendszerváltozás. Már a (fapados) magyar kapitalizmusban is éltek huszonkét évet. Mire elég hat évtized? Mit értünk el, s miről maradtunk le? Mit tanultunk, s miből nem? Mit felejtettünk el, s mi vésődött belénk örökre? (Ha ugyan létezik olyasmi, hogy "örökre”.) Számba vehető a várható jövő is.

Sok a szitakötő-zizegés ebben a regényben. És, az egyik szereplő szavait idézve: sok a férfisírás. De nem több, mint a közös nevetés....
Benkő Ella véleménye:
Kedves volt nekem Vámos Miklós írása, és nem csak azért mert olyan emberekről szólt akik itt születtek Békés megyében, és én is ismerem azokat a helyeket amelyek a könyvben szerepelnek. Sokkal inkább azért, mert bár korosztályi különbség van a szereplők és köztem, én is hasonló élményeket tapasztalhattam meg a barátsággal, életünk változásával, kötelékeink maradandóságával kapcsolatban. Ajánlom!
Melinda Csatlós véleménye:
Szinte láttam magam előtt a 7 főszereplőt. Egyszerű emberek, gyerekek. Látom a kort is. Semmi maszlag, minden olyan egyszerű, jó és hiteles. Nincs semmi túlcsavarva. Ebben rejlik a varázsa. Nekem nagyon tetszett a téma is, és a nyelvezete is. :)
Iffiu Anna véleménye:
Ajánlották, azért kezdtem neki. Különösen vonz ez az éra, az erről szóló könyvek még jobban.
Eddig csak Oroszországban játszódó könyveket olvastam.
Nem tudott megfogni sajnos. Lehet túl sokat vártam, lehet a korról alkotott képen nem olyan mint amit leírt, vagy inkább túlságosan olyan.
Hazudnék ha azt mondanám rossz volt, mert nem volt az. Egyes részei nagyon tetszettek.
Talán a közel múlt eseményeinek leírása ragadott meg a legjobban. Hogyan látja a mát, aki átélte a rosszabbat is. Vagy nem is annyira rosszabbat?
Kovácsné Szabó Lilla véleménye:
Ez a könyv tényleg egy nemzedék regénye. Igaz a nálamnál egy kicsit idősebbek mindennapjait ismerhetem meg belőle, kicsit a jövőbe is átruccanva.
Még sosem olvastam Vámos Miklós egy könyvét sem. Ez volt az első, de nem az utolsó...
Hegedűs Henriett véleménye:
Nem igazán kötött le az elején. Régmúlt idők, legfőképp politikai helyzetek, az is gyerekek szemszögéből. Ahogy azonban halad a történet - vagyis gyűlnek az emlékek, mélyül a barátság, magam is elmélyedtem. A végén már egész varázslatos lett... Az élet ahogy eltelik, manapság sajnos azt hiszem nincsenek ilyen mély kapcsolatok, mint a 8ak és a külső tagjaik. Vagyis ritka és nagyon meg kell becsülni, mert az élet erről szól tulajdonképpen. Érdekesség, hogy a jövőbe is betekinthetünk, igazán őszintének és valóságosnak tűnik...
Érsekné Liktor Edit véleménye:
Egy könyv az életre szóló barátságról, összetartozásról. Nagyon tetszett! A szereplők idősebbek tőlem, a korszakok nagy része, amelyben megjelennek mégis ismerős. Megható az a kapcsolat, ami 6 évesen született és egy életre összetartja őket, túlél korszakokat, magánéleti problémákat, egymás közötti feszültségeket, politikát.
Az utolsó fejezet, a „Jövő körút” nekem kilóg a történetből. De a befejezés hatásos.
Aki szereti Vámos Miklóst, mindenképpen ajánlott elolvasni.
Ferenczik Adrienne véleménye:
Pár évvel ezelőtt olvastam Vámos Miklóstól a Zenga zének című regényt, ami nagyon tetszett, de utána valamiért mégsem kezdtem bele a szerző másik regényébe, pedig ez szokásom, ha valakitől tetszik egy regény, már keresem is tőle az újabbat. Idén az Ünnepi Könyvhéten alkalmam volt találkozni személyesen is Vámos Miklóssal, ez inspirált arra, hogy újra olvassak tőle, és ezúttal a Szitakötőt választottam. A történet egy baráti társaságról szól, a regényben követhetjük hogyan alakul a fiúk és lányok élete, hogyan válnak gyermekből felnőtté, és hogyan élnek. Én magam kicsit később voltam gyerek, mint a regény szerplői, de azért némi nosztalgiával olvastam a sorokat, sok mindent én is megéltem, átéltem a rendszerváltás előtti évekből. Tetszett, hogy a történetben a gyerekek igazi gyerekek, a felnőttek emberiek, a sztori pedig életszerű.
Jakabné Rácz Ildikó véleménye:
Ebben a könyvében Vámos Miklós csak néhány Békés megyei ember kapcsolatrendszerét vizsgálja meg részletesen. A könyvből megtudjuk, hogy régebben az volt a jellemző, hogy aki tehette ment Pestre dolgozni, élni, boldogulni...ma más a helyzet? mindenki megy külföldre - nyitva vannak a határok! Vámosnak nem az egyéni sorsok, hanem a barátok közös élményei a legfontosabbak...érdemes elolvasni!
Mohácsi Ildikó véleménye:
Eddig csak a „135 lehetetlen történetet”-et olvastam Vámos Miklóstól. Ezt a könyvet egyik kolléganőm olvasta, mesélt pár szót róla, és kíváncsivá tett, mivel mostanában elég sokat nosztalgiázunk. Mindketten a 70-es évek elején születtünk, így volt néhány ismerős dolog a könyvben. Amit pedig nem éltem meg, a szüleim elbeszéléseiből volt ismerős. A nyolc főhős, és ”csatolt” részeik története hol tanulságos, hol vicces, hol szomorú volt. És sajnos emlékeztetett az idő múlására. Ami kicsit fura volt számomra, az a jövő leírása volt. De igazából, azt hiszem valós jövőt írja le.
Bódi Ági véleménye:
Nagyon jó hangulata van, érdemes elolvasni. Szinte minden fejezet más évtizedben játszódik, és már az első mondatokkal megteremti az adott évtized miliőjét, nem is kell azon gondolkozni, hogy hol járunk. A jövőről szóló rész nem tetszett, habár lehet, hogy van benne ráció - sajnos.
Gere Ágnes véleménye:
Kíváncsi lennék, akik nem éltek hosszabb-rövidebb ideig az „átkosban”, azoknak milyen élményt nyújtott-e könyv. Talán nem is szerették…
Mert a nemzedékek regénye, a nemzedékünk regénye csak azoknak nyújt valami többet egyszerű kikapcsolódásnál, akiket egyrészt megborzongat (hiszen így utólag nehéz elképzelni, hogy így kellett élnünk. Akkor persze jó volt, nekem legalábbis, ki csak gyermekként éltem át a szockót.), másrészt körbeveszi egyfajta nosztalgikus lágyság, ami mindezt megszépíti. A kisdobos majd úttörő nyakkendők, építőtáborok, Ki mit tud-ok, mozgalmi dalok stb. mind-mind olyan részei az életünknek, amit csak azok tudnak értékelni, akik részesei voltak mindennek.
Vámos nagyon jól összeválogatta a karaktereit: nem lehetett őket nem szeretni. Míg olvastam, rájöttem közben, hogy én is tulajdonképpen egy kültag vagyok – férjem gyermekkori cimborái engem is befogadtak, mint ebben a könyvben az „írókámat” például.
Jó, ha az embert körülveszik a barátai, jó ha van kire számítani. …És igen, jó, hogy egy ilyen rendszerben nőttem fel. De még jobb, hogy már vége van.