ADATLAP
Vámpírnaplók 1. - Ébredés
HALÁLOS SZERELMI HÁROMSZÖG
Elena: az üdvöske. A királylány, aki minden fiút megkaphat, akit akar.
Stefan: komoly és rejtélyes. Szemlátomást az egyedüli, aki ellen tud állni Elenának, még ha próbálja is védelmezni saját múltjának kísértő retteneteitől.
Damon: szexi és veszélyes. Hajtja a bosszúvágy Stefan ellen, aki elárulta. Elszántan próbálja megszerezni Elenát, és gyilkolni is hajlandó érte.
Két vámpírfivér története a gyönyörű lánnyal, aki nem tud választani közülük.
Pillants bele a Vámpírnaplókba és merülj el elborzasztó titkaikban!
Ébredés majd Küzdelem! És űz a szenvedély…...
Gyalog Nikolett véleménye:
Még a sorozat megjelenése előtt rátaláltam erre, akkoriban elkezdtem olvasni, de nem kötötte le. Miután a sorozat elkezdősött elhatároztam, hogy elolvasom a sorozatot. Többször is belekezdtem, de mindig akadt valami más dolog ami miatt abahagytam. Teljesen más mint a sorozat, egy kicsit csalódott vagyok emiatt.
Áman Réka véleménye:
Számomra a Vámpírnaplók az első olyan könyv ahol azt mondom hogy a filmesített verzió jóban tetszik és hogy bárcsak ne olvastam volna el a könyvet. Alig vártam hogy vége legyen néhány helyen érthetetlennek találtam és kifejezetten kusza volt az egész(bár lehet hogy csak azért mivel a sorozat miatt másképp szoktam meg a történetet.)
Koller Alexa véleménye:
A vámpírnaplók szintén az a sorozat amit filmben kezdtem el nézni, minden péntek este alig vártam, hogy jöjjön az új ész. Könyvben szintén jó, sokkal több részlet van benne, amit a filmekből kihagytak, és ami még pluszba jó, hogy le is lehet őket tölteni, így nem kell a több száz részt megvenni, ami azért jelentős kiadás lenne. Vámpíros témájú ami szintén a kedvencem, szóval esély se volt rá h kihagyjam a sorozatot.
Arany Zsuzsanna véleménye:
Az első szó, ami eszembe jut a könyvről, hogy átverés. Noha ez a legnagyobb jóindulattal. Az azonos címet viselő filmsorozathoz ugyanis a könyveknek csak helyenként van köze, a szereplők és a történet itt-ott érinti a "filmes valóságot". Vártam, hogy a könyv ugyanaz lesz, mint a sorozat, az első résznél még bántam is az ellenkezőjét, a vége felé már egyre kevésbé. Újat, izgalmasat adott a mégis jól ismert és kedvelt környezetbe helyezkedve. Izgatottan várom a folytatást.
Linkecs Krisztina véleménye:
Szeretem a vámpírnaplók című sorozatot és amikor megnéztem az első évadot azután találtam rá a könyvre is, melyet el is olvastam, de úgy vélem a könyv nem teljesen adja vissza azokat a különös jeleneteket, melyeket a sorozat igen.
Potori Gréta véleménye:
IMÁDOM A VÁMPÍRNAPLÓKAT! Egyszerűen fantasztikus:D És végre egy könyv ami nem egy önbizalom hiányos idegesítő csajról szól! Á és Damon! Szerelmes vagyok Damonba! :) Nagyon hasonlítunk jól meglennénk!:D Bár én csak minden második nap ölök :D :D :D :D :D :D :D
Garai Dóra véleménye:
A sorozat miatt szerettem volna elolvasni. Igazából konkrétan még ez a rész tetszett is, de a többi résztől egyre jobban elment a kedvem. Egyszerűen gusztustalanná válik. Eleinte tetszettek a különbségek is, például, hogy Elena szőke, a sorozatban barna, viszont ezekben a könyvekben rendkívül unszimpatikussá válik, nagyon beképzelt, és mégis milyen népszerű. Talán inkább maradnék a sorozatnál, sajnos én csalódtam a könyvekben.
Tóth Rozi véleménye:
Először a sorozat fogott meg. A sorozat miatt kezdtem el olvasni, de nem bántam meg. Nagyon tetszett és alig várom, hogy elkezdjem olvasni a többi részét. Bár a könyv sokban eltér a sorozatól szerintem mind a kettő nagyin jó.
László Klaudia véleménye:
Nagyon tetszettek a könyvek, főleg az, hogy a cselekmények egymást követik, vagyis a második könyv ugyanott folytatódik, ahol az első abbamaradt, a harmadik ott, ahol a második abbamaradt, stb., tehát nincs hiányérzetem, hogy valamit kihagytam olvasás közben. A karakterek is nagyszerűen vannak felépítve. Maga a történet is teljesen magával ragadó, ahogy olvasom, szinte látom magam előtt az egészet, mint egy filmet (vagy akár egy sorozatot), teljesen beszippant és nem bírom abbahagyni az olvasást, vagy ha abbahagyom, alig várom, hogy folytassam.
Balogh Viktória véleménye:
Hát mivel a sorozatot már láttam(ami elég jó) ezért nagyon fellelkesültem egy könyvnek. A humoros részek tetszettek benne, de nem volt olyan érdekes mint a sorozat. Nem nagyon tetszett, egyszer elég volt elolvasni.
Bakos Vivien véleménye:
Gyűlöltem a könyvet. Elena egy rémes ember. Nem más, mint egy elkényeztetett, beképzelt, önző, mindenkin átgázoló ember. Egyszerűen rémes. Maga a történet sem volt fogott meg. Az, pedig, hogy mindenkinek egy olyan ember kellett, mint Elena nevetséges volt. Komolyan nem értem, hogy mi tetszhetett ezen a könyvön bárkinek is. Mi miatt tudta az írónő folytatni. Bárcsak távol maradtam volna tőle.
Karafiát Klaudia véleménye:
Ezt a könyvet inkább csak azért akartam elolvasni, mert imádom a sorozatot, ami belőle készült. Egész kellemes meglepetésként ért, hogy a kettő ég és föld. Ennek ellenére nagyon tetszett. Jól meg van szerkesztve és jó az írónő humora. örülök, hogy rászántam magamat és elolvastam.
Kovácsné Szabó Lilla véleménye:
Nahát, ezt a könyvet nem nekem találták ki! Ennek ellenére a történet jó, jól megírt, izgalmas. Valami mégis van benne, ami már nekem túl sok. Inkább tényleg a 16 éves korosztálynak való.
Szénási Mirtill véleménye:
Nem először olvastam ezt a könyvet, és a sorozatot is ismerem, így már ismerős volt a történet. Ennek ellenére képtelen voltam letenni amíg ki nem olvastam.
Izgalmas és nagyon romantikus könyv, és ami a legjobban tetszik benne: egyszer sincs benne a könyvben az a szó, hogy vámpír, csak a címmel utalnak rá. Gyönyörűen körbe van írva a kifejezés, és egyértelműen rá lehet jönni, hogy miről van szó.
Kolop Vanda véleménye:
Fogjuk rá, hogy tetszett. Olvastam már az Alkonyat könyveket, a True Blood könyvekbe is beleolvastam, így kicsit uncsi már a sztori: a gyönyörű vámpír beleszeret a suli legszebb - tegyük hozzá kicsit butácska - csajába, de jaj nem lehetünk együtt, mert én vagyok maga a gonosz, bántani fogom. Talán Damon figurája dobja fel kicsit a történetet.
Simon Bori véleménye:
Elena a tipikus szőke akaratos pompomlány. Engem kifejezetten idegesített, hogy Stefant csak azért akarja, mert a fiú rá sem hederít. Csak egy trófeaként tekintett Stefanra… Bár egy kissé elfogult leherek, mivel nagy rajongója vagyok a sorozatnak, de csalódtam a könyvban, nem tetszett.
Sárkány Eszter véleménye:
Elena: az üdvöske. A királylány, aki minden fiút megkaphat, akit akar. Stefin: komoly és rejtélyes. Szemlátomást az egyedüli, aki ellen tud állni Elenának, még ha próbálja is védelmezni saját múltjának kísértőretteneteitől. Damon: szexi és veszélyes. Hajtja a bosszúvágy Stefan ellen, aki elárulta. Elszántan próbálja megszerezni Elenát, és gyilkolni is hajlandó érte. Két vámpírfivér története a gyönyörű lánnyal, aki nem tud választani közülük
Györfi Éva véleménye:
A fordítás szerintem szörnyű, a vámpíros sztorik amúgy sem tetszenek, ezek alól kivétel az Anne Rice kötetek. A sorozat és a könyv teljesen más, helyenként pár egyezés, de aztán semmi. Azt nem mondanám, hogy teljesen utáltam, de voltak vele problémáim.
Katics Orsolya véleménye:
Először az ezzel azonos néven futó sorozatot kezdtem el nézni, de nagyon hamar meguntam. Mostanában került a kezembe a könyv, gyorsan el is olvastam az első pár részt, közben vártam,hogy legyen benne valami, hogy érezzem és élvezzem, hogy olvasok. De nem volt ilyen rész.. Egy dolog van, amit szerintem nagyon eltalált az írónő: a Salvatore-testvéreket. Csak Damon karakterének köszönhető, hogy nem a harmadik, hanem a nyolcadik könyv elolvasása után untam meg végleg a csodára való várakozást, és fordultam más könyvek felé.
Németh Réka véleménye:
Ami nem tetszett: a fordítás. Nem tudom, lehet, hogy csak nekem tűnt fel a helyenként már bántó szóismétlés, vagy másoknak is? Jó, jó, tudom, hogy vannak szándékosak is, de egy aprócska példával élve a szárazvillám nem olyan gyakori szó, hogy kétszer egymás utáni fejezetben szerepeljen.
Ami tetszett: A Salvatore-tesók lenyűgözőek. Stefan kitartása és állhatatossága, ahogy küzd a sötét énje ellen, és próbálja megmenteni Elenát a világ ettől a részétől. Damon pedig laza, elbűvölő és sármos. Egyszerűen imádom.
Kemsei Zsófia véleménye:
Mit nem mondjak sikerült gyorsan túlesnem rajta. Ez az első könyv amire azt mondom hogy kicsit sem ütötte meg a mércét. Nem mondom hogy olyan rossz volt, de mivel én sorozatfüggő vagyok ezért jobb szeretem Elenát barna hajjal képzelni, mint szőkével. Az sem tetszett a könyvben hogy Elena mondásként olyan mint egy kis ribanc. Na meg a szereplők neveiről még szó sem esett. Tudom hogy nem a könyvet kellene bírálnom, de mivel a sorozatot láttam előbb azért azt szoktam meg és úgy képzeltem el a könyvet is és ahhoz képest volt csalódás. Ha a sorozattól elvonatkoztatok akkor végülis olyan közepes könyv. Sajnálom Lisa.
Szokol Enikő véleménye:
Először a sorozatot láttam, és azon felbuzdulva kezdtem bele a könyv elolvasásába, de nem tetszett annyira, sőt. Teljesen más volt, a szereplőknél csak a nevek egyeznek, de a külső és a belső is teljesen más a történet sem igazán fordulatos, de lehet ha csak a könyvet olvastam volna még egész tűrhetőnek ítélném.
Gyihor Anna véleménye:
Először a könyvet olvastam el és csak utána kezdem el megnézni a sorozatot, de a sorozat jobban tetszett. A szereplők neve ugyanaz, de a jellemük, kinézetük és cselekedetük más. Nem volt különösebben rossz se, de nem is fogott meg.
Péhl Annamária véleménye:
A sorozat az egyik kedvencem, ezért nem volt kérdés, hogy elolvasom a könyveket. Eleinte zavart, hogy sok minden más. A könyvben szereplő lányok kifejezetten ellenszenvesek, míg a sorozatban szerethetőek, kivéve Elenát, ő mindenképpen idegesítő. A Salvatore testvéreket imádom, de Damont a legjobban. Igazából nem értem, hogy miért rúgták ki L. J. Smitht azért, mert Delena véget akart írni, hiszen a vak is látja, hogy egymásnak valók. Egy olyan üdvöske, mint Elena csak unatkozna Stefan mellett.
véleménye:
A könyv és a sorozat teljesen másról szól, csak a nevek egyeznek meg benne, és nagyjából a szereplők. Sajnos a könyv egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet, pedig a sorozat az egyik kedvencem volt nagyon hosszú ideig.
Kulcsár Réka véleménye:
Először azt hittem, hogy ez a könyv is tele lesz tipikus fordulatokkal, a végén a szerelmesek együtt lesznek, és így tovább. Örülök, hogy más volt, mint az eddigi könyvek, amiket olvastam. A következő részt is el szeretném olvasni.
Marxer Vivien Edina véleménye:
A televíziós sorozatot korábban már láttam. Azért döntöttem úgy, hogy a könyvet is elolvasom, mert egy ismerősöm azt mondta, hogy a könyv teljesen más, mint a sorozat mind a szereplők, mind a történet szempontjából. És valóban...
Horváth Bettina véleménye:
Először a sorozatot láttam. Utána kezdtem el olvasni a könyvet. Kíváncsi voltam hogy ugyan olyan jó e mint a sorozat. Csalódtam. Nagyot. Abszolút nem olyan mint a sorozat már ha csak abból is kiindulunk milyen a szereplők kinézetének a leírása. Arról meg ne is beszéljünk hogy Elena öccse helyett húga van. Lehet ha először a könyvet kezdem olvasni akkor a sorozat tűnik mellette rossznak. DE nálam fordítva volt így a könyv nem tetszik.
Egérke Adri véleménye:
Először a sorozatnak lettem függője most pedig ennek a könyveknek is.A szőke Elenán kissé meglepődtem.A kedvenc karakterem a könyvben és a filmben is Damon.Imádom a rossz fiukat na meg a vámpírokat és Damon mindkettőt megtestesíti
Sándorné Paulina véleménye:
Imádom a vámpíros könyveket. Mivel ezt a sorozatot először a tévében láttam, félve vettem a kezembe a könyvet. Hát ennél a sorozatnál azért igaz, hogy nem egészen az a könyv, mint a film. Elena fiatal lány, aki találkozik Stefannal, akiről kiderül, hogy vámpír. Elena meg akarja szerezni magának az új fiút. A városban közben különös dolgok történnek, melynek hátterében Damon áll, Stefan testvére. Az események következtében Stefannak fel kell fednie magát Elena előtt. A testvérek közötti harc közepébe csöppen Elena. A könyv úgy ért véget, hogy az ember alig várja, hogy elolvassa folytatást.