„Boldog, és azt hiszem, hogy az utolsó boldog író. Nemcsak azért, mert játék neki az írás, de azért is, mert az életet is játéknak tekinti. Reá mosolygott utoljára az adoma tündére. Egy letűnt, kedves kor krónikása, amelynek kedélyessége ma már csak mese, annak a történelmi félmúltnak az írója, amely lassanként kikopott az életből, de az emléke még mindig vissza-visszatér.”

Kosztolányi Dezső Mikszáth Kálmánról
...

--- ...

KISZABADULTAK AZ ÚTVESZTŐBŐL. ÁTJUTOTTAK PERZSELTFÖLDÖN. KOCKÁRA TETTÉK EGYMÁSÉRT AZ ÉLETÜKET. ÁM A VÉGSŐ IGAZSÁGGAL SZEMBEN TEHETETLENEK.

A Tűzpróba után úgy tűnik, az őrült hajszának vége. De Thomas biztos benne, hogy nem bízhat a VESZETT-ben. Hiába állítják, hogy nincs több megtévesztés, hogy a Próbák nyomán már minden szükséges információt megszereztek, és most Thomas és társai visszakaphatják az emlékeiket, hogy végrehajthassák az igazi küldetésüket. A csapat tagjaitól várják ugyanis, hogy létrehozzák az emberiséget fenyegető halálos vírus ellenszerét. Csakhogy Thomas sokkal több mindenre emlékszik, mint a VESZETT vezetői hinnék. Hazugságokkal többé nem mennek semmire. Ám a dermesztő igazság jóval veszélyesebb, mint azt Thomas valaha gondolta volna. A csapat újabb gyilkos kalandra vállalkozik, hogy kifürkéssze a VESZETT legnagyobb titkát. Menekülésük során tomboló Buggyantakkal és pr ...

Képzeljük el, mi történne, ha a hősiességgel, daliás pózolással, és pátosszal bőszen megrakott kommersz képregényekben, melyek szinte mindig ugyanúgy végződnek (értsd: a jók diadalával), hirtelen minden átfordul káoszba, és végül a szuperhősök helyett a gonoszok győznek. A két nagy, rivális kiadó, a Marvel, és a DC is csak nagyritkán nyúl ilyen megoldásokhoz, hiszen egyrészt nem saját maga ellensége, másrészt a hosszú évtizedek alatt már-már ki nem mondott szabály lett, hogy ha szuperhős képregényekről van szó, akkor csak egyféleképpen végződhet egy történet – még akkor is, ha a főhős/főhősök meginognak, pofont kapnak, elbuknak, a fináléra minden visszaáll a rendes kerékvágásba. ...

"- Három hónapos korom óta szeretnék egy vapitit – mondta bizalmasan Dupont szenátor. (…) – Egy vapiti, az zöld, kerek, tüskéi vannak, és pluttyan, ha vízbe dobja az ember. Legalábbis nekem ilyen a vapiti.
Wolf lebiggyesztette a száját, és abbahagyta a puzogánykaszabolást.
– Na jó – mondta. – Lekantárazlak, és megyünk, keresünk egy vapitit. Meglátod, hogy változtat-e valamit, ha az ember megkapja, amire vágyik."
Dupont szenátor, a fáradt, öreg kutya nemcsak emberül tud beszélni, hanem macskául is. De hát a páratlan fantáziájú Boris Vian (1920-1959), a Tajtékos napok, a Pekingi ősz meg a Venyigeszú és a plankton írójának világában ez igazán természetes, mint ahogy az is, hogy a vapiti olyan, amilyennek a szenátor elképzeli, s nem amilyennek a zoológia tudja (Észak-Amerikában honos nagy agancsú szarvas), hogy a tahópályán csücsörkés buzogányok virítanak, Eldoramiban szimmancs mond jövendőt, ...