ADATLAP
A ​Gyűrű nyomán – Fa és levél
A tündérmesék nem csak a gyermekekhez szólnak, s ezt pontosan tudja mindenki, aki már olvasott Tolkien-művet. Kötetünkben az esszén kívül megtalálható Tolkien egyik korai novellája, mely ugyanabban az időszakban keletkezett, amikor a „Gyűrűk ura”. Ezekben a művekben pontosan megmutatkozik, milyen tökéletes értője és művelője ennek a műfajnak Tolkien, melynek lényege a képesség, ami a fantázia világának „a valóság rejtett összefüggéseit” kölcsönzi. Ezen művek így együtt első alkalommal kerülnek nyomdába. Tolkien írását talán érdekesnek találják majd, elsősorban persze azok, akik örömüket lelték a Gyűrűk ura olvasásában....
Sári Csaba véleménye:
Csalóka, mert borító és cím alapján másra számítottam. A kötet nagy része egy Tolkien esszét tartalmaz a tündérmesékről. Érdekes, Tolkien rajongóknak még inkább, hogy az író milyen mélyen beleásta magát a témába. A levél című novellát pedig olvastam már J.R.R. Tolkien meséiben. Bár van különbség a kettő között, máshogy fordították le. Nem igazán tudom miért, itt jobban tetszett a novella, talán mert a fordítónak nagyobb szabadsága lehetett.