ADATLAP
A kisherceg
A gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló mese A KIS HERCEG a második világháborúban életét vesztett, ma már klasszikusnak számító francia író remekműve. Története úgy indul, mint minden Saint-Exupéry-regény, egy repülőkalanddal, de ezúttal a bonyodalom nem a valóságban, hanem a költői képzelet világában folytatódik. Egy kisfiú jelenik meg a szerencsétlenül járt pilóta mellett a Szahara magányában, egy kisfiú egy másik bolygóról. S vele együtt feltündököl egy másik világ is, amelynek embersége, tisztasága, szépsége sajnos már csak a költészetben létezik. És Saint-Exupéry úgy beszéli el kis hercege történetét a maga icipici bolygóján, hogy mindnyájan fájdalmasan megáhítjuk azt az igazabb bolygót, és szívünkbe zárjuk az emberségében nagy kis herceget. A világszerte ismert, megrendítően szép mesét az író eredeti rajzai díszítik....
Herczegné Bagi Szilvia véleménye:
Furcsa, hogy sok ismerősnek iskolában kötelező olvasmány volt, nekünk egy szót sem szólt róla az irodalom tanár. Főiskolás koromban egy német diáktársam nyomta a kezembe angolul a kötetet. Bevallom, nagyon nem állt össze a történet. Most újra olvastam a vőlegényem hatására (kapott egy Kisherceges társasjátékot). Az eleje nagyon aranyos, élveztem. Aztán valahogy nekem elvont lesz az egész. A végére teljesen lehangolt. Biztos vagyok benne, hogy még mindig nem értem minden szavát, utalását.
Nagy Kati véleménye:
nagyon szeretem ezt a könyvet, már olvastam, de úgy gondoltam jöhet még egyszer. Gyerekként egy aranyos mese egy hercegről, felnőttként azért már a bölcsességeket megérti az ember és örömmel gondol a gyerekek naivitására és örömteli kis világára.
Kovács Erika véleménye:
Iskoláskoromban kellett volna elolvasnom, de nem volt kedvem hozzá. Most elkezdtem olvasni, és nagyon megfogott. Talán felnőtt fejjel könnyebben befogadható. Mindenesetre gyereknek, felnőttnek is aranyos történet.
Kovács Nikolett véleménye:
Rengetegszer olvastam már és A kis herceg tipikusan az a könyv, amire azt mondjuk, hogy örök klasszikus. Sok mindent elmond a világról és az emberekről. Gyerekként mást jelentett, mint most, hogy felnőttem és mindig mikor olvasom, újra kicsit gyereknek érzem magam. Szerintem sok igazság van benne és sokat lehet belőle tanulni is.
Juhász Dalma véleménye:
Mondták nekem, hogy ezt a könyvet legalább kétszer el kell olvasni az életben. Egyszer még kisgyermekként, egyszer pedig felnőttként. Sajnos az elsőről lekéstem, pedig biztos, hogy úgy is élveztem volna. Ez a könyv annyira igaz, és olyan jó, és tele van jobbnál jobb idézetekkel. Egész biztos, hogy el fogom olvasni még párszor.

„…– Isten veled – mondta a róka. – Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan….
…– Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat….”
Ékes Ancsa véleménye:
Egy véletlen hozta ismét a kezembe. Ajánlani tudom csak mindenkinek, aki egy kicsit újra előtérbe akarja hozni a benne rejlő gyereket. Vagy csak ember akar maradni ebben a mai rohanó világban.
Mert hisz mit jelent az, hogy megszelidíteni?

A tetteiből kellett volna megítélnem, nem a szavaiból. Beburkolt az illatával, elborított a ragyogásával. (...) Szegényes kis csalafintaságai mögött meg kellett volna éreznem gyöngéd szeretetét. Minden virág csupa ellentmondás. De én még sokkal fiatalabb voltam, semhogy szeretni tudtam volna.
G. Dorina véleménye:
Egy alapmü, melyet bárhányszor elolvasok mindig mással jutalmaz. Tiz évesen csak egy könyv a fura kinézetü Kishercegröl, rózsájáról és rókájáról, ma saját családdal egyszerüen a "Minden".
Sajnos ma már csak kevesen "szeíidítenek", mert túlságosan féltik magukat a csalódástól, és a saját elvárásaiktól, de mindenképpen érdemes legalább megpróbálni.
Bukovinszki Anita véleménye:
Ebben az évben sok olyan könyvet olvastam el, amik alapműnek számítanak. Kezdtem az Óz, a nagy varázslóval és az Alíz Csodaországbannal, és most sorra került A kis herceg is. Egyszer régen láttam egy filmadaptációt, de sokra nem emlékeztem belőle. És most elolvasva arra gondoltam, hogy talán már olvastam, mert sok rész ismerős volt.
Horváth Zsófi véleménye:
Kicsinek is olvastam már, de annyi maradt meg, hogy megszelídítette a rókát. Most már szinte felnőtt fejjel újra olvastam, és lenyűgözött! Rengeteg nagy igazság van benne, főleg a gyerekek gondolkodásával kapcsolatban. Pedagógia szakos hallgatóként, nagyon tetszett a bárány rajzolós rész, számomra az azt jelképezi, hogy a felnőttek mennyire túlbonyolítanak mindent, pedig minden sokkal egyszerűbb, mint gondolják/gondoljuk. Jól szemlélteti mások értékelését, elfogadását.
Gombár-Erkli Katalin véleménye:
Ez egy csodálatos mese az emberi természetről. Igazi remekmű, klasszikus, mindenki könyvespolcán ott lenne a helye. Az enyémen ott van. Nem hiába idéztek belőle annyiszor, számtalan formában feldolgozták már, sőt még rajzfilmsorozatot is készítettek belőle. A vége most is megríkatott, akárcsak gyerekkoromban. Sokáig rágódtam egy-egy gondolaton, tele van nagy igazságokkal, amibe ritkán gondolunk bele. Néha el kell merengnünk önmagunkon, és ki kell takarítanunk odabent.
Baranyi Lili véleménye:
Egészen kiskoromban találkoztam vele először, mikor levettem a bátyám polcáról. Csak a képeket néztem meg benne, és el is tettem. Most akadt a kezembe újra. Aranyos és tanulságos történet volt, megkönnyeztem a végét.
Sinka Zsuzsi véleménye:
Az örök klasszikus, ami minden életkorban mást jelent. Amikor általános iskolás voltam, minden nap volt tollbamondás másodikban. Lediktálták nekünk az egész művet. ( évesen is imádtam, a gimiben újraolvastam, ott már teljesen máshogy láttam, és 10 év múlva megint. Más szereplő lett a róka, a rózsa és a kis herceg is. Amíg általánosban egy mesének tűnt az egész, a gimiben már többet jelentett, de talán most tudtam igazán értékelni az üzenetét. Ehhez a könyvhöz fel kell nőni, de cserébe még gyerekként is élvezhető. Édesanyám is szereti, é nagyon valószínűnek tartom, hogy amint é is anya leszek, ismét átértékelődik ez a történet.
Rozália Janicska véleménye:
A kis Herceg. Aki nem olvasta, mindenképpen tegye meg. Sokáig húztam halasztottam, de megvettem és megérte. Nem is mese ez, hanem az igazság. Nagyon megfogott. Nem véletlenül ebből a könyvből származnak a kedvenc idézeteim.
Szűcs Erzsébet véleménye:
"Jól csak szívével lát az ember", de sajnos ebben a világban ezt nem mindenkinek lehet megmutatni. Hinni kell, de néha nagyon nehéz.
Nem véletlen, hogy a gyermek születésekor tiszta lappal jön, csak ez a lap nagyon könnyen beszennyeződhet.
Az ember sajnálkozik, lelkiismeretfurdalást érez, de sokszor nem azt csinálja/teszi, ami helyes, jó, hanem azt, ami az érdekeit előbbre helyezi.
Meghatározó könyv. Mindenkinek el kéne olvasni legalább egyszer évente, de az sem baj, ha az éjjeli szekrényen van minden nap.
Gabriella Korsós véleménye:
Ez megint egy olyan gyerekkönyv, amit minden felnőttnek kötelezően el kellene olvasnia. Örülök hogy volt lehetőségem elolvasni egész kisgyerekként, tinédzserként és most, felnőttként is. Remekül bemutatja az emberek kisebb nagyobb hibáit, talán az iszákos a kedvencem, aki iszik hogy ne érezze rosszul magát, és rosszul érzi magát mert iszik. Mint gyakorló állatvédő pedig azt hiszem oktatni kellene az iskolákban is (és pláne a felnőtteknek), hogy igenis, felelős vagy azért amit megszelidítettél.
Endrei Dorottya véleménye:
Igen, sajnos a listám aljáról került elő, mert eddig mindig mondogattam "Majd ha lesz rá időm...". Most - ha még most se olvasnom hanem tanulnom kéne - végre elolvastam és annyira élveztem, hogy az leírhatatlan. Ugyan szerintem még eléggé gyerekszemmel olvasok, de az üzenetek így is át tudtak jönni. Ismerősöm azt ajánlotta: "ezt a könyvet kétszer kell elolvasnod: egyszer amíg még gyerek vagy és egyszer amikor már igazán felnőttél.". Mindenképp megfogadom a tanácsát és remélem majd igazi fölnőttként is ugyanígy fogom élvezni a is herceg kalandjait.
Szabó Kitti véleménye:
Lenyűgöző, hogy egy ilyen rövid műben az író milyen jól összefoglalja az emberi természet lényegét. Szerintem ez egy nagyon tanulságos könyv, ha figyelmesen olvassa az ember akkor sok gondolkodni valót biztosít a számára.
Horváth-Simon Barbara véleménye:
Annyira jó volt elolvasni, hogy arra nincsenek is szavak...
Csodálatos, hogy a szerző a mély gondolatatait, a világról alkotott képét ilyen játékos formában, és szívhez szólóan osztja meg az olvasóval.
A róka titka, amit a kis hercegre bíz, pedig örök iránymutatás ezeknek a furcsa "fölnőtteknek": "Jól csak a szívével lát az ember."
Mák Bence véleménye:
"-Isten veled-mondta a róka.- Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."......hát igen ez a könyv amilyen rövid, olyan tanulságos is....bámulatos ahogy az író leírja az emberi természetet...."az idő amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat"..............
Kovács Enikő véleménye:
Még mindig sírok tőle. :)
Olyan 10-12 éves lehettem, amikor először a kezembe vettem, de akkor még nagy butaságnak tartottam. 18 évesen gondoltam, milyen "gáz", hogy még nem olvastam. Akkor sírtam először egy könyvön. Olyan mélyen érint és annyi gondolatot ébreszt bennem, hogy azt nem bírom.
Azóta a kedvencem. :)
Scherhoff Klaudia véleménye:
Másodjára estem neki, először iskoláskoromban próbáltam meg elolvasni, mert kötelező volt. Akkor nem tetszett, mert nem értettem meg a mondanivalóját, nem feltétlenül gondolom, hogy gyerekeknek való. Nagyon nagy és szomorú igazságokat mond el az emberekről. Mennyire igaz, hogy az embernek felelősséggel kellene lennie aziránt amit megszelidít!
Balazs Diana véleménye:
Egyik személyes kedvencem, már megszámolni sem tudom hányszor olvastam el. A legjobban persze az örök érvényű idézetek tetszenek benne a legjobban, illetve kiemelve a róka és a kis herceg barátságát