ADATLAP
A lepkegyűjtő
Ferdinand, a lepkegyűjtő megüti a totó-főnyereményt, úgyhogy módjában áll gyűjteményét új, mindennél csodálatosabb példánnyal gyarapítani. Csak éppen a gyűjteménynek ez az ékessége nem pillangó, hanem leány: Miranda, a szép, szőke festőnövendék, akit az eszelős fíatalember őriilt módszerességgel elrabol, és félreeső, vidéki házának e célra átalakított pincéjében fogva tart. Méghozzá semmi másért, csak hogy - akár a lepkékben - gyönyörködhessen benne, a birtokában tudja. „Olyan volt, mintha fogtam volna egy nagy kék szalagost, vagy egy spanyol fritillária királynőt. Ezzel azt akarom mondani, olyan volt, ami csak egyszer sikerül az embernek az életben, és akárhány életben meg se történik. Ilyesmiről inkább csak ábrándozni szoktunk, s magunk sem hisszük, hogy valaha csakugyan elérjük" - mondja Ferdinand. Miranda pedig ezt írja titkos naplójába: „Én csak egy példány vagyok egy sorozatban. Ha megpróbálok kilibbenni a sorból, olyankor gyűlöl. Nekem azt a sorsot szánta, hogy mindig szép legyek, mindig ugyanaz, gombostűre tűzve, holtan. Tudja ő jól, hogy elsősorban az élet adja a szépségemet, de neki a halott énem kell. Ezt kívánja: éljek, de holtan." Kettőjük több hónapos, tragédiába torkolló együttlétének története - az első, ma már klasszikusnak számító modern pszicho-thriller - a fílmvásznon is világsikert aratott. John Fowles(1926-) író, költő, esszéista, kritikus, a második világháború utáni angol regényírás egyik meghatározó alakja. Fontosabb művei: A lepkegyűjtő (1963), A mágus (1966), A francia hadnagy szeretője (1969), Daniel Martin (1977), Mantissa (1982)....
Ugró Szabina véleménye:
Ijesztő történet volt, de nekem pont ezért tetszett. Érdekes volt a történteket két nézőpontból is látni, bár nekem a Mirandás rész nem igazán tetszett, hogy folyton erről a G.P.- ről áradozott. Érdekes volt látni, a könyv végére mennyire megváltozott mindkét szereplő.
Zara véleménye:
A hideg is kirázott ettől a könyvtől. Persze tudom, hogy ez "csak egy könyv", de sajnos vannak ilyen beteg emberek. Elsőre fura volt, hogy két szemszögből ment végig ugyanazon a történeten. Nekem néhol emiatt unalmas volt. A vége meg.... azt hiszem most valami vidám könyvbe kezdek bele!
Bali Szilvia véleménye:
Ez az a könyv, ami több, mint 10 évig nézett rám a polcról. Sokáig nem tudtam miről szól. Amikor megtudtam az alaptörténetet, akkor már azért nem kezdtem bele. Gondoltam a könyvkihívás jó alkalom lesz arra, hogy ezt is végre elolvassam. Úgy gondoltam, hogy a mai világban, amikor már annyi krimit láthat az ember a tv-ben, nem lehet olyan ijesztő egy, több, mint 50 éves regény. Tévedtem. A vége hátborzongató, ha valakinek van egy kis fantáziája, pláne, ha nem is kicsi. A két nézőpont nekem nagyon tetszett. Mire képes az emberi elme, annak érdekében, hogy igazolja döntéseinket, vagy azért, hogy józanok maradhassunk.
Antal Margit véleménye:
Igazából nekem ez most egy újra olvasás volt, mert több mint 15 évvel ezelőtt főiskolás koromban már olvastam. Most, hogy a színdarabot is láttam , sok mindent másképp is érzékeltem a regényben. Egy biztos, hogy még mindig ijesztő belegondolni, hogy lehetnek - egyre inkább mint a megírás korában- ilyen aberrált fazonok -mint Freddy-, a gyűjtő, akik maguk gyönyörködtetésére fogva tartsanak egy emberi lényt.-, egy védtelen nőt.Eleinte még " csak" szánalmasnak tartottam a sivár lelki világa miatt- bár neveltetésénél fogva ( nagynénje és lebénult unokahúga monoton világa) maga is egy bezárt lélek volt, ha úgy tetszik lelkileg görcsben tartott rab, ami kikezdte az elméjét. A totónyeremény egy ilyen elmének már szinte kezelhetetlen " élmény". Nem is tudja jó célra fordítani.... M . halála után pedig újabb rablást fontolgatva mintegy saját maga felmentését bizonyítandó már nem csak ijesztő, egyenesen undorító. Azért jó volt Miranda szemszögéből is olvasni az eseményeket, bár azok nagyobb része visszaemlékezés múltbeli eseményekre. Néhány helyen a túlzottan művészetelméleti leírásoknál már-már vontatott is. Végülis ő is meghasonlik a bezártságban, hiszen a naplójegyzetek zömében emlegetett G.P. -hez , egy 20 évvel idősebb festőhöz fűződő plátói szerelmének görcsös bizonygatásában merül ki. Mindenesetre izgalmas olvasmány, valóban az első modern pszichológiai thriller. A színházi előadás dramaturgiailag hatásosabb befejezést ad mint a könyv, de a lényeg ugyanaz. Nincs felmentés Freddy-nek...
Forgó Krisztina véleménye:
Ijesztő, mert a mai világban sajnos előfordulhat ilyesmi. Nagyon tetszett a felépítése, érdekes volt mindkét szemszögből végigkövetni az eseményeket. A karakterek zseniálisan, hihetetlen részletességgel lettek kidolgozva. Ferdinand amellett, hogy negatív karakter, azáltal, hogy ennyire megismerjük, sajnálatot, együttérzést érezhetünk iránta a könyv végére. Nagyon tetszett.
Annamária Szabó véleménye:
A maga idejében, a megjelenésekor egészen biztos vagyok benne, hogy ez egy hátborzongatóan sokkoló könyv volt. Ma már a helyszínelők, a profilozók, vagy Hannibal Lecter sorozatai után talán nem annyira megdöbbentő. De Így is elég erős, méghozzá azért, mert nagyon jól kidolgozott a szereplők jelleme, a pszichológiai motivációjuk nagyon érdekes. Először nem tetszett, hogy mindkét szemszögből látjuk a történetet, mert megmondom őszintén Miranda töprengései eleinte untattak, és sokszor nem is értettem, hogy miért van a történetvezetés szempontjából szükség néhány részre. A végére persze tökéletesen összeállt, hogy mire ment ki ez a kettős nézőpont, de ennek ellenére, volt egy pár oldal, amit kissé unalmasabbnak éreztem. A befejezés egyébként meglepett, nem gondoltam, hogy valóban ez lesz a történet vége, az utolsó néhány bekezdés meg aztán kimondottan ütős. Jó könyv, bárkinek ajánlanám.
Balazs Diana véleménye:
A téma és a beteg elme ami ijesztő ebben a könyvben, és az hogy akár ez egy igaz történet is lehetne. Viszont érdekes megismerni egy őrült/beteg elmét lélektanilag.
SPOILER
Két szemszög váltakozik, de valahogy a férfié jobban "tetszett", a nőié nagyon egos volt
Miklósiné Takács Nikolett véleménye:
Érdekes egy könyv olt. A vége felé nem tetszett, hogy Miranda gondolatai is benne voltak. Igazán az állandó G. P-t nem szerettem. Olyan befejezetlen maradt számomra. Én biztosan beleírtam volna, hogyan rabolja el a másik lányt. És minden kezdődne előről...
Antal Regina véleménye:
Furcsa volt, érdekes. Jó volt olvasni a két nézőpontot, a gyűjtőét és a kitűzött lepkéét. Gondoltam, hogy nem lesz jó vége, mégis zavart a rossz végkifejlet. Remélem egyszer sikerül színházban is megnéznem.
Pető Katalin véleménye:
"Sokan nyilván azt mondanák erre, mi vagyok én. Csak egy porszem, és ha megszegem a szavamat, az se számít sokkal többet. De a világ minden gonoszsága is ilyen porszemekből áll össze. És ostoba beszéd azt mondani, hogy nem fontosak a kis porszemek. A csepp és az óceán egy és ugyanaz."
Születési évemben adták ki először a regényt, ezért is került a listámra. Valamiért nehezen haladtam vele,különösen a Miranda szemszögéből írott résszel. Minden valószínűség szerint a mai kor "pszichothrillerei" több izgalmat kínálnak.
Frányó Kriszta véleménye:
Nagyon meg szerettem volna nézni színházban, de eddig még nem sikerült eljutnom - gondoltam, addig elolvasom a könyvet. Érdekes volt, nagyon is, ahogy ugyanazt a történetsort írja le két szemszögből, két ennyire eltérő ember szemszögéből. Végig fenntartotta a feszültséget, néha el sem tudtam dönteni, valójában kinek is szurkolok - a vége pedig abszolút meglepett!
Moharos Judit véleménye:
Egy igazi klasszikus könyv. Két emberről. Ferdinand reménytelenül szerelmes a maga elme beteg módján Mirandába. Mikor megnyeri a lottót a háza alatt alakít ki egy titkos "börtönt" a lány számára, hogy elrabolja őt és csak az övé legyen. Mint amikor az ember bélyeget gyűjt egy különlegesen becses példányként kezeli, ami csak az övé kell hogy legyen és senki másé. Mint a lepkéi. Mindent megtesz vágyai tárgyáért.
A lány természetesen szökni szeretne vissza a valódi életbe, rengeteg mindent megtesz érte de sikertelenül.
Most nem mennék bele több részletbe, de lekötött a könyv. Még biztos elő fogom venni.
Kopinczu Nikolett véleménye:
A könyv kezdetén egy reménytelenül szerelmesnek tűnő ember szemszögéből indul el a történet fonala. De nem sokkal később kiderül, hogy emberünk egy őrült elmebeteg. Nem tudom más szavakkal jellemezni. Bármit megtenne azért, hogy együtt legyen "szerelmével" , még akkor is, ha el kell rabolnia és rabként kell fogva tartania. Miután a totón nyer egy nagyobb összeget, és nagynénje is eltűnik a képből, egyik percről a másikra meg is fogalmazódik benne a terv. Mindent kigondol a legapróbb részletig. Miután elrabolja Mirandát, bezárja az előre neki elkészített pince-szobába, amit televásárolt mindennel, amiről úgy gondolta, hogy a lánynak majd tetszeni fog. Azt gondolnánk, hogy Fred a "parancsoló" és Miranda a rab, de valójában pont fordítva van. Miranda minden szava szinte parancs Fred számára. A lány sokszori szökési kísérlete után Fred már nem hisz neki úgy, mint az előtt. Miután Miranda szabadulása érdekében el akarja csábítani fogva tartóját, Fred teljesen kiábrándul belőle. Amikor a lány pedig valójában súlyos beteg lesz, Fred az elején nem hisz neki, azt gondolja, hogy megint színlel... Pedig valójában nagy a baj. Miután Fred "megvilágosul" és rájön, hogy lehet tényleg orvost kellene hívni, akkor sem elszánt annyira, hogy tényleg odavigyen egy orvost. Bár ápolja a lányt, szerintem már a végén nem is igazán akarja, hogy felépüljön. Miranda napnyugtakor meghal. Másnap Fred bemegy a legközelebbi városba és meglát egy lányt, akinek a haja, járása, testalkata olyan, mint a Mirandáé, csak kevésbé szép, megfordul a fejébe, hogy mi lenne, ha elrabolná. Még Miranda testét el sem temette, már azt kezdi el tervezgetni, hogyan tudná elrabolni Mariannát. Megfigyelte, hol dolgozik, hol lakik. Úgy gondolja, hogy vele könnyebb lenne, mert kevésbé iskolázott, kevésbé okos és talpraesett, mint Miranda. " Természetesen
Majoros Andrea véleménye:
Frederick/Ferdinand az újgazdag bugris elrabolja Mirandát arra kényszerítve, hogy vele lakjon. Megad neki mindent, kivéve a szabadságát. De akkor az a kérdés: vajon ki a rab és a ki úr(nő)? Freddy, aki egész életében korlátolt emberekkel volt körülvéve, akik megalázták és kihasználták őt, így sosem tudta igazán felfedezni a világot, vagy pedig Miranda, akinek viszonylag jó sora volt – leszámítva a szülei rossz házasságát –, és a rabság számára „csak” egy kéthónapos bezártságot jelentett. Hogy két hónapig alázta-gyalázta börtönőrét, a lelkileg megrokkant embert. Mindenről beszélt: a hidrogénbomba borzalmáról, a művészet nagyságáról, a szerelemről, de valójában lenéző volt mindenkivel, aki nem értett vele egyet – köztük Ferdinanddal és Carolinenal. Az elején nekem Ferdinand karaktere volt a kevésbé unszimpatikus minden tette és ostobasága, lassúsága ellenére. Mirandát az elején utáltam, Ferdinandot sajnáltam. Majd fordult a kocka. Miranda talán egy kicsit sznob, kicsit nagyképű, de alapvetően okos, művelt, és jót akar. Persze ebből a fiatalkori beképzeltségből kinőhet(ett volna). Az első rész számomra unalmas, monoton volt, gyakran vissza kellett lapoznom, hogy felfogjam, vajon mi történt. Miranda részét viszont már le se tudtam tenni. Öröm volt olvasni az ő szemszögéből az eseményeket. A kedvencem az volt, amikor G. P. –ről beszélt, akit én mindig úgy képzeltem el, mint Picassot. Miranda minden megvetése ellenére elkezd „barátkozni” Ferdinanddal, talán leereszkedésből, talán jóindulatból/ szánalomból, de az is lehet, hogy a magány, az elszigeteltség társaság szempontjából igénytelenné tette. (Lehet, hogy ezért kezdett „beleszeretni” G. P.-be is, az idősödő, nem túl vonzó művészbe, aki Miranda számára a civil életet, a szabadságot testesíti meg.)
Klózer Kitti véleménye:
Eszméletlen. Ezzel a szóval tudom jellemezni ezt a regényt.
Ferdinand nihilista jelleme elborzasztó: "Mindig azt tartottam, nem vagyunk különbek a rovaroknál, élünk egy darabig, aztán meghalunk, és kész. Nincs kivétel, nincs könyörület. Igazában még nagy Elmúlás sincs. Nincs semmi."
Miranda naplóját kicsit elnyújtottnak éreztem, a végén már nagyon idegesítő volt, amiket leírt. De lehetséges, hogy ez direkt van így: összességében nagyon átadja azt az érzést, amit egy fogvatartott érezhet.
Ferdinand rabja Mirandának, Miranda rabja Ferdinandnak.
Elképesztő, hogy Ferdinand ezt milyen hétköznapi módon kezeli. Miranda próbálja megérteni őt, segíteni rajta... mindhiába.
A camus-i egzisztencializmussal is párhuzamba tudom vonni A lepkegyűjtőt. Szerintem Flowes-ra nagy hatással volt ez a filozófiai irányzat, illetve A közöny c. regény.
Azt gondolom, mindkét szereplő iszonyatos jellemfejlődésen megy keresztül. Bár a végétől nem ezt vártam... nagyon megrendített. Soha nem szeretnék találkozni Ferdinanddal.
Kolop Vanda véleménye:
Nem az a könyv volt, amire számítottam. A Gyilkos elmék egy epizódja alapult ezen a történeten, ott is egy lányt tartottak fogva, de az a lány az elkövető lánya volt. Másik különbség, hogy ha az FBI-osok nem avatkoznak be, akkor a lány is meghalt volna az elrablójával együtt.
A könyv egy része a lepkegyűjtő szemszögéből mutatja be a történteket. Hátborzongató, ahogy teljesen normálisnak és logikusnak tartja a viselkedését, sőt meg is nyugtatja magát, hogy semmi sem az ő hibája. Ez a része a történetnek meg is felelt a vártaknak. Hátborzongató továbbá, hogy nem tudni, hány nőt fog még rabságban tartani.
A könyv másik, nagyobb része Miranda naplója. Számomra rém idegesítő volt, ha tudom, hogy erről szól, elő sem veszem a könyvet. Kiver a víz az olyan gondolkodástól, felfogástól, amilyen a Mirandáé. Ő művész, csak ő értheti a világot, csak ő tud átérezni mindent, a többi ember, aki lenézi őt, idióta. Ő nagylelkű, ő mindenkinél különb, különleges, stb. Pedig legalább annyi gyűlölet, megvetés, tudatlanság és ostobaság van benne, mint bármelyik más emberben. Utálom az ilyen jellegű öntömjénezést. Ironikus, hogy nagyra tartja a szellemét, személyiségét, jellemét, mégis kizárólag a testi szépsége, elsősorban a haja miatt történik meg vele az, ami.