ADATLAP
A pármai kolostor
A pármai kolostor Stendhal (1783-1842) talán legszebb regénye. Lázas sietségben, 52 nap alatt vetette papírra sorait, melyeket a legnagyobb szenvedélyek, hiteles korrajz, cselszövések jellemeznek, és persze szerelem a legmagasabb fokon. Életvitelére ugyanez a szenvedélyesség jellemző. Saját kérésére sírfelirata azt hirdeti: élt, írt és szeretett - és tömörebben nehéz lenne jellemezni egy életutat, amelyet az írás és az asszonyok iránti szakadatlan szenvedély jellemez. Kritikusai szerint a legromantikusabb realista, és a legreálisabb romantikus. Írói nagyságát életében szinte csak Balzac ismerte fel: életműve - jóslatának megfelelően - halála után mintegy negyven évvel került méltó helyére a világirodalomban. Azóta viszont népszerűsége töretlen. A pármai kolostor utolsó sorában Stendhal a "boldog keveseknek" ajánlja művét, mert úgy érezte, "válogatott olvasóknak, a kiválasztottaknak" írta. Az utókor számára azonban már nemcsak elérhető, hanem kifejezetten ajánlott, maradandó élményt nyújtó olvasmány...
Molnárné Szabó Zsuzsanna Babi véleménye:
Még soha nem olvastam Stendhal- tól semmit, ezért kicsit óvakodva kezdtem bele, de belátom, nagyon kellemeset csalódtam. Egy izgalmakban bővelkedő, szerelmi történetekben, csalódásokban, huncutkodásokban sem fukarkodó klassz kis történet. Történelmi eseményeket is felsorakoztat a szerző. Nagyon tetszett, hogy időnként szó szerint megszólítja az olvasót. Ilyen formában még nem találkoztam az író és az olvasó közötti kontaktussal. Jó kis könyv!
Károlyi Ildikó Nóra véleménye:
Elég hosszúra sikerült mű, nekem majdnem annyi ideig tartott elolvasni (egyéb elfoglaltságok mellett), mint amennyi idő alatt az író (52 nap alatt) megírta. Ha valaki ilyen hosszan és részletesen szeret írni a a hatalmon lévők és a környezetükben lévők cselszövéseiről, az udvari intrikákról és a manipulációról, bizonyára nagyon foglalkoztatja a téma és közel ül a tűzhöz. Persze a könyv cselekményben is fordulatos, de végig az motoszkált a fejemben, hogy ha 200 éve még nem volt olyan általános az írástudás, és kevesek engedhették meg ezt a szabadidős elfoglaltságot, akkor mekkora elszántság és írásvágy kellett, hogy ilyen hosszú műveket írjanak. A kevés olvasóval tisztában volt az író is, a regény utolsó mondata:"To the happy few" (amúgy Balzac 60 oldalas méltatást írt a műről)