ADATLAP
Az ügynök halála
A Pulitzer-díjas Arthur Miller legismertebb drámája, két felvonásban és egy requiemben....
Csomai Borbála véleménye:
Eleinte, amikor befejeztem az olvasást nem tetszett. Nem sokkal később egy barátommal elkezdtük átbeszélni, elemezni a történet fő elemeit, kérdéseit és rájöttem, hogy mégsem volt ez olyan rossz. Bár több helyen belekeveredtem a sok időbeli ugrálás miatt, elég érdekesnek, elgondolkodtatónak találtam.
Szoóh Gabriella véleménye:
A szürke tucatemberek, a kisemberek, az önámítók, a nagyravágyók, a saját hibájukból nem tanulók, mind mind megjelenik e rövid dráma lapjain, s míg olvassuk és szembesülünk az elrontott életek, kisiklott sorsok és lehetett volna-k, így kellett volna hogy legyen-ek tömkelegével, tanulságként leszűrhetünk magunknak is egypár megfontolni való dolgot.
Bali Mária véleménye:
Imádok színházba járni és imádok olvasni! Ennek ellenére a legtöbb jelenetet nem színpadon láttam magam előtt, hanem filmként peregtek az események.
Sokszor felmerültek bennem az alábbi kérdések: "Kinek van igaza?", "Ki a hibás?", nem tudtam megválaszolni őket. Az emberi kapcsolatok ennél sokkal összetettebbek, nem csak fekete és fehér.
Nem tudom eldönteni, hogy mennyire tetszett a mű, azt hiszem, ezt majd az idő fogja eldönteni, úgy érzem hosszú ideig foglalkoztatni fognak még a párbeszédek.
Ungvári Ágnes véleménye:
Gimnáziumi tapasztalataim alapján úgy gondoltam, hogy a dráma nem az én műfajom, de azzal vigasztaltam magam, hogy legalább rövid. Az igazság az, hogy pozitívan kellett csalódnom, mert ez a mű kifejezetten tetszett. Ebben valószínűleg közrejátszik az, hogy sokkal közelebb áll időben a jelenhez, és könnyebb elképzelni, átérezni, mint mondjuk az Antigonét, akármilyen örök érvényű eszméket is képvisel az utóbbi.
Tetszett, mert számtalan Willy Lomannal találkozhatunk a környezetünkben, akik teljesen tucatemberek, szürkék, ugyanakkor magukat sokkal többre tartják, különbnek érzik, olyan tehetséget tulajdonítanak maguknak, ami nincs, alternatív világot teremtenek maguknak, melyhez igyekszenek hozzáigazítani a valóságot. ( Franzen Javítások című regényének Enid karaktere jutott eszembe Willyről.) Persze itt nem a középszerűséggel van gond, hanem az önámítással, és a hamis öntudattal. Igen, valóban nehezebb megmaradni a realitások talaján, és elfogadni, hogy álmaink, reményeink nem azonosak a valósággal, és talán sosem lesznek, de sokkal igazabb, és tartalmasabb életet biztosít ez a felismerés.
Tetszett azért is, mert időszerű, abban a jelenben, ahol a tárgyaink,a hiteleink fogságában élünk.
Szóval lehet, hogy mégis csak olvasni kéne drámákat, mert nem is olyan „kötelező olvasmány” szagúak.
Csorba Johanna véleménye:
Nagyon szépen volt felépítve, az utalásokra is hamar fény derült….igazán elgondolkodtató volt mind pszichológiailag, mind társadalmi szempontból….irodalom tanárnak való elemzésért kiált :)