ADATLAP
Hasnyálmirigy napló
Rák, ez a jó kezdőszó vezeti be az olvasót Esterházy Péter naplója első lapján új életébe. Majd a mondat teremtette csöndben beszélni kezd: ismerjük és nem ismerjük ezt a hangot, mely hol távolról szól, hol közelről, játszik, fürkész, olvas, imádkozik, és néha szinte énekel annak a másiknak, aki ott benn fészkel. Aztán meg-megsötétedik, és kedvetlenül elhallgat. Napokra. Mit lehet tenni, ha a test, amely addig mindenestül a munkát szolgálta, egyszerre az írás ellen fordul? Hogyan rögzíti napjait az író, akinek minden műve valóság és költészet szétszálazhatatlanságára épül? Mi történik az ontológiai derűvel, amikor a halálos betegség mindennapi gyakorlattá válik? Megírható-e szerelemként a hasnyálmirigyrák? Nem egyszerű történet....
Zsolt Mesterházi véleménye:
Nehezen szántam rá magam az elolvasására. Nem egyszerű olvasóként átélni egy másik ember (aki az egyik legnagyobb magyar író, és akit nagyon szeretek, és igazán nem akarom magamat hozzámérni, de sokszor úgy éreztem, helyettem írta, amit írt) halálos betegségét. És a rák egyáltalán nem jó kezdőszó. Egy Robin Cook regényben talán igen, de ez mégiscsak egy napló, ami a valóságot próbálja leírni, és bár az író, amikor elkezdte írni a naplót még nem tudta pontosan, mekkora a baj, amire kezembe került a könyv, már pontosan lehetett tudni a tragikus véget.
A fentiek ellenére olvasás közben egyáltalán nem hatott rám nyomasztóan a szöveg, sőt be kell vallanom, nagyon jól szórakoztam, és még az is többször előfordult, hogy hangosan fölnevettem. (Ontológiai derű, vagy rossz szójátékkal, onkológiai derű?) Mert mégiscsak egy nagyszerű íróról van szó, akinek nem elsősorban a betegségének krónikája a fontos., és naplóírás közben is író marad.
Mi a fontos?
Nem igazán jó kérdés.
Sok mindennel foglalkozik a a napló. Az emberek reakciója, amikor megtudják, hogy az író rákos. Nemcsak nekem nehéz tudomásul venni, hogy valaki, aki hozzánk közel áll súlyos beteg.
Természetesen nem marad ki a politika sem, a menekültek helyzete, és velük való bánásmód. Reagál Dipold Pál rosszindulatú megnyilvánulására.
A napló magában foglal egy nagyszerű novellát is, Jan Kovalens történetét (Kovalens kötés), ami önálló novellaként is megjelent.
Elmélkedés a pina mondatba helyezésének lehetőségeiről.
És természetesen gondolatok Istenről, hitről, a világunkról, rólunk.
Néha kacagtató, néha megrendítő.
Egy mondat a könyvből:
„Túl lazában úgy mondanám, hogy az rendben, hogy meghalok (ki nem?), de hogy ne egyek-igyak kedvemre az tényleg rákúrás.”
És ezutá
Sári Csaba véleménye:
Esterházy Péternél rákot állapítottak meg, ami után elkezdett jegyzetelgetni, majd napló lett az egészből. Hihetetlen milyen humorral tudott az egész témához, a saját haldoklásához nyúlni. Persze a sok viccelődés, ironizálás mögött lehetett érezni, hogy rosszul van, Szívszorító ebbe az egész könyvbe belegondolni.