ADATLAP
Kölcsönkért szülők
Ki emlékszik Katira, Az utolsó padban című regény hősére? Aki olvasta Halasi Mária nagy sikerű könyvét, bizonyára szívébe zárta az új környezetbe kerülő, nehezen alkalmazkodó cigány kislány figuráját. Kati története egy balatoni táborozással folytatódik. Az úttörőközösségbe sem könnyű a beilleszkedés Kati számára, de végül sikerül, s nemcsak új barátokat szerez, hanem még szülőket is kerít magának, ha csak rövid időre is. A nyár eseményei ráébresztik Katit és osztálytársait: szeretet nélkül senki sem élhet. A vidám és elgondolkodtató könyvet Zsoldos Vera illusztrációi díszítik....
Dévald Emese véleménye:
Ennek a kategóriának nagyon örültem és sokat gondolkoztam, hogy mit válasszak. Végül az Anyukámtól örökölt pöttyös könyvekből választottam a régi nagy kedvencemet a Kölcsönkért szülőket. A történet főhőse Kati, aki nemrégen költözött vidékről Pestre és akinek beilleszkedését az új osztályba nem csak az nehezíti, hogy vidéki lány de az is, hogy roma családból származik, így a kulturális különbségekkel illetve a sztereotípiákkal is meg kell küzdenie. Ebben az aranyos kis könyvben Kati az osztályával a Balatonra utazik nyaralni, mégpedig életében először. A történet szórakoztató, viszont a végletekig őszinte, így gyakran fordul elő, az "egyik szemem sír, a másik nevet" érzés. Persze a végén, ahogy az lenni szokott minden jóra fordul! :) Ajánlom mindenkinek ezt a könyvet, bár célközönség a 9-10 éves korosztály, én felnőttként is nagyon élvezetem.