ADATLAP
Mostohák
zázak láthatták volna, mégsem tűnik fel senkinek, amikor egy zsúfolt svédországi vonatról elrabolnak egy kislányt. Az anyja nem volt mellette, mert az egyik állomáson véletlenül lemaradt. A vonat személyzetét természetesen riasztották, hogy vigyázzanak az alvó gyerekre, ám mire a szerelvény befut a stockholmi főpályaudvarra, a kicsinek nyoma vész. Alex Recht felügyelő és Fredrika Bergman bűnügyi elemző kezdetben klasszikus gyerekrablásra gondol, ám a nyomozás rémálomba illő fordulatot vesz, amikor az ország egy távoli szegletében megtalálják a kislány holttestét homlokán a felirattal: Nem kell! A gyilkos kíméletlen, s mint kiderül, rendkívüli képességű…...
Bacz Larisa Andrada véleménye:
Ó igen, le sem tudtam tenni. Kedvenc skandináv krimisorozatom első kötete. Számomra igen izgalmas cselekménnyel rendelkezik az egész sorozat, bár tény, hogy sokszor nem értettem egyet a karakterfejlődéssel, de talán ezért is volt lehengerlő.
Berényi Rózsa véleménye:
Detektív regény,nem hasonlítható A.Christie történeteihez,de az amerikai krimikhez sem.A bűntény maga nagyon megrázó.de mégis érdekes ötlet.A nyomozók nekem olyan lagymatagnak tűnnek,de alaposan végzik a dolgukat.A gyilkos személye nagyon megfoghatatlan,de arra előbb jöttem rá,mint a nyomozók,hogy az abortusszal kapcsolatos a tette.Persze nekem,mint olvasónak támpontot adott az írónő,egész pontosan a "dobd ki a magzatot"mondat.Nagyon jó regény,de nem letehetetlenül izgalmas,talán mert a fő hangsúly a nyomozói munkán van.
Trisz Tamara véleménye:
Jobbra számítottam. A történet maga nagyon, nagyon izgalmas és meglepő lett volna, azonban a nyomozók szerencsétlenkedése és annál is bénább magánélete elrontotta. Idegesített, hogy nem tudnak rendesen összedolgozni és ahelyett, hogy csak az ügyre koncentráltak volna, inkább féltékenykedésre fordították az idejüket. Kár volt egy ilyen izgalmas, beteges történetet így elszúrni csak annyival, hogy a nyomozók nem képesek rendesen elvégezni a munkájukat!
Szabó Márta véleménye:
Nagyon izgalmas krimi! A több szálon futó események miatt alig tudtam letenni. Nagyon érdekes volt a nyomozók munkája, ellentéteik, versengéseik, amik aztán a végén elsimultak a közös siker eléréséhez vezető úton. Ajánlom mindenkinek, aki egy izgalmas krimire vágyik!
Farsang Attiláné véleménye:
Az első könyv a Fredrika Bergman sorozatból. Bár sok skandináv krimit olvastam eddig, ez megint más stílusú volt, mint az eddigiek. Egykívülálló szemével láttatja a történéseket, és ad tippeket a berozsdásodott rendőröknek.
Juhász Viktória véleménye:
Ez volt az első skandináv krimi,amit elolvastam, és valószínűleg nem is az utolsó. Tetszett a könyv. Szerettem a felépítését, azt, ahogyan a szálak egyre jobban összefonódtak. Izgalmas volt,könnyen olvasható.
Korcsek Beatrix véleménye:
Az első könyv, amit olvastam az írónőtől, de nagyon tetszett. Elég izgalmas, fordulatos. Érdekes a történet maga, a szereplők élete. Alig várom, hogy a sorozat többi kötetét is olvashassam.
Gémes Krisztina véleménye:
Csak a borítója alapján választottam a könyvet, mikor megláttam, hogy krimi tovább akartam keresni, de aztán meggondoltam magam és mégis adtam neki egy esélyt. Azt hiszem, ezek után mondanom se kell, hogy nem rajongok a műfajért (és az enyhe kifejezés), de olvastam és olvastam, a végén már csak azért mert tudni akartam mikor jönnek már rá arra, ami az első perctől kezdve egyértelmű volt. Ha egy szóban kellene megfogalmaznom, azt mondanám, hogy bosszantó.
Csákics Krisztina véleménye:
Egy oslói vonatról eltűnik egy alvó kislány, mivel édesanyja egy előző állomáson lemaradt az indulásról. Sajnos később holtan találják őt és még két másik gyermekáldozatot, akikre a gyilkos azt a két szót írta: „nem kell”. (Én innentől már sejtettem az indítékot, igazam is volt.) Őrült hajsza kezdődik egy őrült után, aki zseniálisan irányít másokat és a nyomozókat. A rendőrök munkáját egy civil szakértő, Fredrika segíti, aki egyébként is különleges kapcsolatban áll a nyomozócsoporttal. A krimi egész jó, kellően szövevényes és izgalmas, picit sablonos befejezéssel.
Nincs annyira "aha" érzésem, 8/10 pont. (04.08.)
Kárpáti Dóra véleménye:
A Skandináv krimik ez évben kezdtek el érdekelni. Gondoltam, hogy több szerző könyvét is elolvasom, megismerem. Kristina Ohlsson első könyvét olvasva, nem csalódtam a skandináv krimikben. Izgalmas volt a történet, alig tudtam lerakni a könyvet. Jó volt, hogy a nyomozó csapat Alex, Peder és Fredrika a történet elején három szálon kutatják a gyilkosságot. Majd fokozatosan összefutnak a szállak és egymást támogatva, megtalálják a tettest és fény derül a gyilkosságra és a gyilkos személyére. Nem tudom és nem ismerem, hogy van Ohlsson-nak további könyve, könyvei, de mindenképpen elolvasom őket.
Petes Judit véleménye:
Érdekes egy krimi volt, az hogy valaki ennyire elborult elméjű legyen mint a gyilkos szinte felfoghatatlan. A kedvenc szereplőm Frederika volt aki nagyszerű nyomozó és a regény végére kiváló rendőrré válik. Maga a könyv egy délutáni kikapcsolódásra szólt csak, de arra nagyon jó volt.
Kinga Grünert véleménye:
A piros cipőkön akadt meg a tekintetem, mikor az ide feltöltött könyvek képeit nézegettem. Nagyon örültem, hogy skandináv krimi, mert azokat nagyon szeretem. Most sem kellett csalódnom, tetszett ez is. Első könyves írótól meg főleg erős kezdés.
Remélem lesz folytatása.
Mezőné Horváth Ilona véleménye:
Az első skandináv krimi amit elolvastam. Elég érdekes volt, bár a nők és gyermekek elleni erőszak nyomasztóan hatott rám.és a nyomozónő karaktere olyan elnagyolt volt, nem tudtam magam elé képzelni.
dr. Molnár Zsuzsanna véleménye:
A Mostohák Kristina Ohlsson Fredrika Bergmann sorozatának első kötete, melyben Alex Recht és csapata, Peder Rydh, és a csapat új tagja, Fredrika Bergmann egy zsúfolt vonatról eltűnt kislány ügyében nyomoznak, s a szálakat felgöngyölítve meglepő eredményre jutnak. Megismerkedünk közben a szereplők magánéletével is, mely személyesebbé, könnyebben érthetőbbé teszi a történetet.
Csepregi Gyöngyi véleménye:
Kicsit kiszámítható volt a történet, már az elején ki lehetett találni, hogy nagyjából mi lesz a vége. Így legtöbbször nem azt vártam, hogy olvashassam végre, hanem hogy legyen vége végre. Azért nem volt rossz, de nem olvasnám újra.