ADATLAP
Mrs. Dalloway
Egy ötvenes éveiben járó úrinő, Clarissa Dalloway, egy konzervatív politikus felesége London belvárosában sétálgat. Estélyt készül adni, amelyre meghívott jó néhány hírességet, köztük régi barátait, akikkel együtt töltötte vidéki birtokukon az ifjúkorát. – Egy fiatal hivatalnok, Septimus Warren Smith és felesége, Rezia is a belvárosban sétál, de ők sokkal fontosabb: terápiás céllal, Septimus ugyanis idegösszeomlást kapott a harctéren átélt borzalmaktól (nem sokkal az első világháború után vagyunk). – A belvárosban sétál, parkokban üldögélve eleveníti fel a régi időket, s rágódik házaséletének mostani válságán Peter Walsh, Clarissa régi hódolója, aki nemrég tért vissza Indiából. Az ő sorsuk – és még sokaké, ismerősöké, vadidegeneké – kapcsolódik össze ennek az érzésekből, érzékelésekből és emlékekből építkező regénynek sajátos világában, az ő egyéni, vissza-visszatérő s finoman változó dallammotívumuk olvad szinte zenei harmóniába, mire az utolsó mondat is elhangzik. A főtéma azonban Mrs. Dalloway – az ő alakja köré szerveződik a mű, ő az, aki mindenkinek másképp tűnik fel: hol régi reménytelen szerelemként, hol a konvenciók üresfejű rabjaként, hol felejthetetlen, noha sznob barátnőként, hol az életnek értelmet adó, sugárzó középpontként. Hangvilla ő, Clarissa, aki minden érintésre másképp rezeg, s a teljesség vágyva vágyott képzetét kelti az emberekben. Az írónőnek ez a műve ihlette Az órák című nagysikerű filmet....
Sári Csaba véleménye:
Lehet nem akartam szeretni ezt a könyvet, ez volt a bajom. Túlírt, sznobokról szól, sznoboknak lett írva. A szereplők lelkivilágába belefulladtam, és az a néhány megfogható pillanatot is gyorsan elillant. Woolf-tól nem hiszem, hogy bármit fogok még olvasni.
Vass Antónia véleménye:
Nagyon akartam szeretni, megérteni, amit ez a regény mondani akar. De annyira elveszett a szereplők belső világának ábrázolásában, hogy ebbe a világba engem mint olvasót már nem engedett be. Ráadásul ha fel is sejlik egy-egy karakter jelleme, ugyanaz a világ- és emberutálat húzza le őket egy szintre, és kreál belőlük passzív, élettelen figurákat. Kevésnek érzem, hogy félmondatokban elénk van tárva néhány jelzővel a szereplő jelleme, miközben ebből semmi nem látszik, pedig elvileg a gondolataikat látjuk kivetülni. Mégsem mondanám, hogy nincs hatása, mert vitathatatlanul hagy maga után valamit a regény, ami még nem enged elszakadni, de inkább tűnt ez egy őrült elme szabad asszociációs játékának, mint minden szempontból kidolgozott és pontosan eltervezett lélektani műnek.
Vajda Ágnes véleménye:
8 év kellett, hogy újra nekifogjak. És megérte, mert sokkal jobban élveztem, mint mikor először, majd másodszor is nekifogtam. Voltak részek amikor észbe kaptam, hogy elkalandoztam. A szereplők gondolatain és emlékein keresztül hömpölyög a könyv története.
Vajda Ágnes véleménye:
8 év kellett, hogy újra nekifogjak. És megérte, mert sokkal jobban élveztem, mint mikor először, majd másodszor is nekifogtam. Voltak részek amikor észbe kaptam, hogy elkalandoztam. A szereplők gondolatain és emlékein keresztül hömpölyög a könyv története.
Horváthné Gy. Szabina véleménye:
Sok éve kaptam a könyvet, s kezdtem el olvasni, de pár lap után abbahagytam. Utánaolvastam, többen is unalmasnak írták, így lényegében olvasatlanul állt a polcon.
Ezúttal nagy lendülettel kezdtem olvasni, hátha nem lesz unalmas. Biztos vagyok benne, hogy nem a cselekményéért fogok emlékezni rá.
Egy nap eseményei, rengeteg leírás, hasonlat, visszaemlékezések, kevés párbeszéd és cselekvés. A nyelvezete már-már lírai, mégis mintha az egész könyv egy nagy lélegzetvétel lenne. Szinte láthatatlanul vált a szereplők és helyszínek között. Mély mondandója van az életről, elmúlásról.

Köszönök a könyvnek egy új szót: tohuvabohu.
Iffiu Anna véleménye:
Érdekes volt olvasni. Olyan kettős ez a könyv. Első ízben azt hittem sznobizmus az egész, de lassan elegánssá vált. A történet folyása, a mellékszálak, az összekacsolás. Olyan ez a könyv, mint Clarissa Dalloway: sznobnak tűnik, de ízig vérig érdekes. Talán az a valami is hiányzik belőle, ami Clarissából is, de ez is megbocsátható.
i d véleménye:
Ez az egész könyv egy nagy, elképzelt felhő, ami több szereplő gondolataiból és érzéseiből áll össze. Nem sok esemény történik a műben, (amúgy is csak egy nap alatt jászódik), mégis egész életeket, világokat ismerünk meg.
A főszereplő, Clarissa nem áll közel a szívemhez, pedig elég sok gondolkodnivalót ad. Érdekes, ahogy összehasonlítgatja ex-vőlegényét, Peter-t (aki mellett nem volt eléggé szabad), és a férjét, Richardot (aki mellett meg sokszor egyedül érezi magát). De igazából Sally-vel való régi „kis fellángolása” kísérti a mai napig, az a szenvedélyes, intenzív, de tiltott érzés, amiről lemondott egykoron.
Peter nagyon tipikus, „késő bánat”-szindrómában szenved; bár próbálja elhitetni magával, hogy majd ez a második házassága jobb lesz, még ennyi év után is Clarissa után kajtat. Vele nem sikerült együttéreznem.
Sally-t viszont kedveltem élettel teli, pezsgő, kissé botrányos személyisége miatt.
A leginkább azonban a Septimus-sal történtek foglalkoztattak. Mélyégesen együttéreztem vele, nehéz lehetett neki, hogy mind a felesége, mind az orvosok részéről csak lenézést kapott, és nem vették komolyan mentális betegségét.
Woolf-nak kiváló stílusa van, könnyed, mégis mély nyomot hagy, színes, mégsem mesterkélt. Előkelőnek hat az egész mű, pedig – a látszat ellenére – nem átlagos dolgokkal foglalkozik. Feminizmus, társadalmi és szerelmi kapcsolatok, mentális betegségek, kirekesztettség-érzés, mind-mind felszínre kerülő témák.
Nem könnyű olvasmány, de mindenképp érdemes belevágni. Szerintem ez olyan könyv, amit többször, több életkorban vagy -helyzetben is érdemes újra elolvasni.
Berlinger Natasa véleménye:
Egyszer már nekiálltam ennek a könyvnek, akkor kb. a 20. oldalig jutottam. És annyira emlékeztem, hogy virágot vesz a főszereplő.

Másodszorra már sikerült elkapnom a fonalat. Mert ehhez a regényhez ez kell: beleélés. És akkor nagyszerű és érdekes élményben lesz részünk. Olyan, mintha gondolatfelhőben lebegnénk. Vagy inkább szállnánk. Egyik ember fejéből a másikba. A mondatszerkesztése is ezt az érzést erősíti: sokszor egy bekezdés egy mondat, közbevetések, felkiáltások szaggatják. De nem szaggatott, hanem éppen hogy valósághű, ahogyan gondolkozni szoktunk: mélázunk valamin, de közben a környezetünkből ingerek érnek, teszünk-veszünk, elkalandoznak más irányba a gondolataink.

Érdekes, hogy több szereplő fejébe is belelátunk, főleg a könyv eleje olyan, mint a fogócska: Mrs. Dalloway találkozik valakivel, és már az ő szemszögéből látjuk a világot (és Mrs. Dallowayt), majd ő is találkozik másvalakivel és átugrunk ennek a másiknak a fejébe... és így tovább.

A végefelé tudatosult bennem, hogy egyetlen nap története, mégis rengeteg minden történik, megismerjük a múltat, a kapcsolatokat és végül minden szál összeér.