ADATLAP
Ne engedj el
...
H Niki véleménye:
Valójában annak okán kezdtem el olvasni, hogy az író Nobel-díjas lett. Ez után a könyv után, pedig meg is értettem, hogy miért...Nagyon jó könyv. Végig letehetetlen volt, és nagyon titokzatos. Ráadásul abszolút aktuális témáról szól.
Névte Lenke véleménye:
Az orvostudomány rohamos fejlődése sokszor elgondolkodtat: Hol ér véget az emberségünk, és hol kezdődik az, hogy istent játszunk. A természet semmit sem alakít ki véletlenül. Mennyire állhat hatalmunkban megmásítani azt, amit kialakított?  Hiszen mindig egyensúlyra törekszik, és pont mi voltunk, akik ezt felborították. Ez a könyv kicsit továbbvitte ezeket a gondolatokat, és egy lány történetének keretén belül bemutatta az esetleges következményeket.
I Luca véleménye:
Teljesen mást vártam, bár nagyon rég terveztem, hogy elolvasom ezt a könyvet. Rémisztő volt, de nem izgalmas. Szörnyű kérdést feszeget, ami talán már valóság is valamilyen módon... Mindennek ellenére unalmas. Nem ez az a könyv, amiért Kazuo Ishigurot szeretem.
Marton Gabriella véleménye:
Egy nagyon durva és elgondolkodtató témát feszegető könyv, az egyik főszereplő elbeszélésében. Ruth egy igazi manipulátor, aki az igazi szerelmeseket távol tartja egymástól, de a végén mégis egymásra találnak, igaz csak rövid időre. Remélhetőleg a világ nem ebbe az irányba fog fejlődni.... Nem egy szívmelengető történet...
Kasza Dóra véleménye:
Megrendítő történet, hiszen olyan emberekről szól, akiket egy cél érdekében hoztak létre. A sztori nem lenne rossz, de nekem nem jött be az író stílusa. Unalmas volt, a végén valami ésszerű magyarázatra, vagy váratlan befejezésre számítottam. Ehelyett azonban csak beletörődnek a sorsukba a szereplők, s nem tesznek semmit az ellen, hogy elkerüljék a bevégzést.
Szász Brigitta véleménye:
Nem olyan volt, mint amire számítottam...Azt reméltem, hogy valami nagy fordulat lesz a végén, valami olyan magyarázat, amire nem számított senki, és hogy van esélyük a normális életre...de nem. Számomra lapos volt a vége, szomorú, és a szerelmi szálnak se volt túl sok értelme.
S Évi véleménye:
Tetszett a könyv. A nővérem húgát juttatta eszembe, ahol szintén azért született meg a húg, hogy a nővérén segítsen. Itt viszont a gyerekeknek nem voltak szüleik, testvéreik, csak a diáktársak. Először nem volt világos, hogy akik szintén a Kunyhókban vannak, honnan kerültek oda, ha nem Hailshamből, de aztán kikerekedett. Bár most sem világos teljesen, hogy miért különlegesebbek a hailshamiek, mint a többi donor.
Kulcsár Réka véleménye:
Azt hiszem, bizton állíthatom, hogy ilyen könyvet még nem olvastam. Ahogy a főszereplő emlékeiből kibontakozik a történet, az egyszerűen hihetetlen. Az elején nem tudtam mit hovategyek. Mintha a mesélő egy olyan valakinek mesélne, aki tudja, hogy mi a helyzet. Pont ezert az elején még nem tudhatjuk miről van szó. Aztan lassacskan megkapunk minden információt, és folyamatosan döbbenünk le. Fantasztikus könyv.
Balogh Vanda véleménye:
Durva. Megrázó…
Szomorú, hogy csak felhasználják őket, és a végéig megdöbbentett, hogy a halálukról úgy beszélnek: „bevégezte”… meg ilyenek. Szörnyű, hogy ezért nevelték őket. Szomorú, hogy végül ilyen vége lett mindennek. Ruth nem volt szimpatikus, szerintem legbelül nagyon magányos volt, és ezért állította maga mellé a többieket. Egyiküket sem szerette szerintem igazán, csak kellettek neki… hogy ne legyen egyedül.
A filmet megnéztem, de szörnyű. A könyvhöz képest… szörnyű. Felszínes, és rengeteg dolog másképp történik benne. A Madam karaktere is kissé más volt nekem, mint a könyvben, és ez különösen zavart.
K. Hajnal véleménye:
Számomra hihetetlen, hogy tárgyként bántak a nevelők, a Madame a gyerekekkel, akik nem tudták, hogy mi várja őket az "életben". Egy céljuk volt, hogy használják őket. Felháborító.
A folyamatos letargia, szomorúság, elmúlás lengi körbe az egész könyvet, de valahogyan mégis melegség és rengeteg szeretet és ismerős, igaz emberi érzés tükröződik benne. Elég hamar a végére értem a könyvnek. Ajánlom másoknak is!
Szőke Dorottya véleménye:
Annyira szépen vezeti végig az elmúlás témáját az író, hogy belefájdul az ember szíve. Különösen a harmadik rész tetszett, ahol a három főszereplő több év után újra találkozik és igyekeznek bepótolni azt, amit nem mertek megtenni akkor, amikor a legideálisabb lett volna. Rám az emberi kapcsolatok ábrázolása volt a legnagyobb hatással, de maga a kerettörténet is egészen eredeti volt. Elég sokáig nem is lehet érteni, hogy egyáltalán milyen világban vagyunk és hogy hús-vér emberekről van-e szó, de aztán nagyon szépen, és fokozatosan bontakoznak ki a részletek. Minden a maga idejében tárul fel előttünk, a megfelelő pillanatban. Ez a könyv pont úgy jó, ahogy. Elgondolkodtat. Mindenkinek ajánlani tudom!
Farsang Attiláné véleménye:
Minél tovább haladtam a történetben, annál dühösebb, idegesebb lettem. Még könyv ilyen érzést nem váltott ki bennem. Dühös voltam, hogy miért nem szöknek el, miért fogadják el a szereplők az előre, mások által megírt sorsukat. Aztán dühös voltam azokra az emberekre, akik a könyvben nem is jelennek meg, de elfogadják, hogy ezek a fiatalok, mint a tenyésztett állatok feláldozzák magukat mások tovább éléséért. Még a könyv olvasása után is sokszor eszembe jutottak a szereplők és a számukra, életük során megadott "lehetőségek".
Turóczi Diána véleménye:
Nagyon érdekes könyv, azt meg kell hagyni, és eléggé rémisztő, mert ha bele gondolunk akkor akár valós is lehetne, hogy létrehoznak "embereket" abból a célból, hogy donorok legyenek. Amikor a könyvben először utalnak rá, nem akartam elhinni, reménykedtem benne, hogy nem lesz olyan durva, de hogy az egész testéből bármelyik szervét felhasználhatják, ez ijesztő és az is ahogy kikerülnek az iskolából és felkészülnek arra, hogy gondozók legyenek, majd donorok, és nekik ennyi az élet. Nagyon vegyesek az érzelmeim a könyv iránt, kellett pár nap amíg megemésztettem.
Majoros Andrea véleménye:
Kazuo Ishiguro akkor lett a kedvencem, amikor először elolvastam a Napok romjai című könyvét. Valamiért megfogott a hangulata, megható volt, a maga rideg módján romantikus, talán kicsit szentimentális, de gyönyörű.
Ehhez a könyvhöz kicsit félve nyúltam hozzá, mert nem rajongok a sci-fiért. Végül kellemesen csalódtam. Persze nem ér a Napok romjai nyomába, ám 5 csillagból négyet még mindig simán megérdemelne.
Sok a hasonlóság közte és a Napok romjai között. Mindkettő egyes szám első személyben lett írva, mindkettő szubjektíven lett leírva, mindkettő egyfajta nosztalgiázás, és mindkettő az utazásról szól – mind fizikai értelemben az úton, mind átvitt értelemben, a múltban, az emlékek világában.
Mivel a főszereplő itt egy józan, intelligens, ám érzéseit nem szégyellő nő, Kathy, így nem kell annyira a sorok között olvasni. Kevésbé homályos, kevésbé szubjektív, és jobban áttekinthető. Ám megvan benne ugyanaz a precíz, kissé szentimentális stílus.
A kedvenc karakterem végül Ruth lett. A filmben Keira Knightley játszotta, és habár nem tartom rossz színésznőnek, szerintem nem kapta el teljesen a karaktert. Ruth látszatra egy parancsolgatós, zsarnokoskodó, hazug lány, aki mindig mindenáron a középpontban akar lenni, ám valójában egy félénk, a helyét nem találó, mindenáron beilleszkedni akaró "ember", aki szeretne „normális” életet élni, „valódi” emberek között addig, ameddig csak lehet.
Sokan feltehetik a kérdést: Miért nem menekültek el? A válasz: Mert ez volt a dolguk, a feladatuk, a küldetésük. Ez a mentalitás eredhet Kazuo Ishiguro japán gyökereiből is, meg abból is, hogy hiába az érzéseik, hiába a vágyaik, a klónok nem tekintik magukat egyenlőnek a többi emberrel, és mivel nem lázadnak, hanem beletörődnek a sorsukba, sosem lehetnek egyenrangúak.
Perjési Luca véleménye:
Fantasztikus történetírás. Hasonló élmény, mint amikor a gyerekeket a bábszínházban annyira magával ragadja az előadás, hogy hangosan bekiabálnak: "Vigyázz! Mögötted!". Végig azt kiabáltam magamban: "Szökjetek el! Miért nem szöktök el?!"
Dobi Heni véleménye:
Elég nehéz véleményt írnom egy ilyen összetett könyvről. Az elején még nem nagyon értettem a szituációt, ami egy kissé idegesítő volt, mert nagyjából az emlékek közepébe vágunk, minden előzmény nélkül. Érdekes, ahogyan ezekből az emlékekből aztán kiforr egy történet. Egyre jobbanmegismerjük a szereplőket, és azok személyiségét. Nekem kellett egy kis idő, mire rájöttem, hogy Ruth valójában mennyire rosszindulatú, és egyre jobban és jobban idegesített, hogy Kath ezt nem látja, és semmit sem tesz ellene. Igaz, az egész könyv egy passzívitás. A karakterekre a kezdettől fogva a halál vár, eleve ezért léteznek, mégsem tesznek semmit. Legfeljebb az enyhe kérdezősködésig mennek el, és úgy sem mélyen. Ha valami kényesebb téma merül fel, egyikük sem szól egy szót sem onnan kezdve.
De inkább nem írok többet, aki olvassa, rájön. Csak a végét sajnáltam. Nem arról van szó, hogy happy endet vártam volna vagy ilyesmi, de azért ennél egy kicsivel többet. Mondjuk megnyugodtam, amikor végre részletesebb magyarázatot kaptam a dolgok valódi mikéntjére.
Összességében érdekes volt. Nem bánom, hogy elolvastam, bár volt amikor már tényleg csak a kíváncsiság hajtott.
X D véleménye:
Ahogy Kathy felidézi a gyerekkori emlékeit, azon gondolkodtam, hogy ki-ki mennyire máshogy és másra emlékszik ezekből az időkből. Tudom, hogy ez nem egy kitalált történet, de mégis olyan érzésem volt, mintha igaz lenne. Olyan gyönyörűen van megírva, hogy nehezen hiszem el, hogy ez nem valaki valósága. Ahogy pedig bontakozik ki a történet, egyre kevésbé hisszük, hogy ez egy unalmas szerelmi történet és egyre jobban kezdjük félteni a főhőseinket. Ezután a könyv után elég nehéz visszazökkenni a hétköznapokba. Ugye nem én vagyok az egyetlen, aki Norfolkba akar menni?
Szatvári Eszter véleménye:
Az elején kicsit nehezen bontakozott ki a történet, kissé vontatottnak éreztem. Viszont a könyv témája, számomra nagyon érdekes és elgondolkodtató volt. Összességében tetszett a könyv. Sajnálom, hogy vége ilyen szomorúan ért véget. Örültem volna ha Tommy és Kathy kapott volna pár évet, hogy boldogok lehessenek.
Rebeka Fajcsi véleménye:
Na szóval. A könyv elejét elég vontatottnak éreztem, mintha nem haladnék vele. Néha úgy éreztem Kathy túl nagy feneket kerít pár dolognak gyerekkorukban amik igazából apróságok. Viszont végig sejtettem, hogy valami nem stimmel a storyban és az ösztönzött arra, hogy olvassam mivel kíváncsi voltam mikor üt be a krach (és persze, hogy mi lesz az). Történetet nem szeretnék leírni. A lényeg, hogy Kathy - és barátai - gyerekkoráról, felnövéséről, sorsáról szól a könyv, persze ez nagyon nagyon egyszerá és pontatlan így. A megfogalmazást volt, hogy nyersnek véltem (bár evvel semmi problémám). Viszont, miután mindenre fényderült ill. a könyv befejezése után nem tudom megfogalmazni mit éreztem. Talán a legpontosabb az, hogy DÜHÖS voltam. A könyv tárgyként kezeli ezeket az "embereket", és ők csöndben ülnek és elfogadják ezt mintha teljesen természetes lenni minden. Nem lázadnak fel, nem szöknek el csak beletörödnek a sorsukban. Ez nem egy szokványos könyv! Ez volt benne a legjobb. Az ember már unja a kliséket. Ez a könyv, felkavar, elgondolkodtat.