ADATLAP
Papíremberek
Kulcsregény a Nobel-díjas angol írónak ez a könyve: életrajz és életmű viszonya, az írói és az emberi integritás, az alkotói etika kérdései foglalkoztatják. A köztiszteletben álló, idős angol íróra mindenáron rá akarja tenni a kezét – hivatalos életrajzírójaként – egy jelentéktelen amerikai egyetem tanársegédje, Rick L. Tucker. Megírni szeretné, de közben óhatatlanul alakítja is ezt az életrajzot: erőszakos csetlésbotlásával ő idézi elő a Barclay-házaspár válását, majd azt, hogy Barclay világgá megy, s évtizedes földönfutás után csak akkor tér haza, amikor már késő. Tragikomikus versenyfutás zajlik kettejük között. Barclay nemcsak azért nem akarja Tuckerre bízni életrajzát és irodalmi hagyatékát, mert nem bízik neofita amerikai buzgóságában, illetve mindabban, amit képvisel, nemcsak az ellen tiltakozik, hogy bekebelezze az az irodalomtörténeti gyár, amelyet a milliárdos Mr. Halliday szponzorál, miután ökumenikus templommal, síugrósánccal és havaztatógéppel már megajándékozta az egyetemet. Nem, a „nagy” író egyszerűen fél nyilvánosságra hozni az életrajzát: embervoltát és íróvoltát egyaránt hamisnak érzi, s az életét egyetlen cirkuszi előadásnak, ahol neki, a bohócnak szabályos időközönkint lecsúszik a nadrágja....