ADATLAP
Pillangó a szélben
Simoda kis halászfalu Japánban, a 19. század második felében. A falu szegény lakóinak legfőbb gondja az évenként lecsapó tájfun. Most azonban a történelem vihara is rázúdul nyomorult lakóira, itt száll partra az amerikai hadiflotta, és az ország megnyitását követeli. Konzulátus nyílik, s az élére az idős vörös óriás, Towsend Harris kerül. Az anyák féltik leányaikat a hús örömeit követelő idegen ördögöktől. A túl szépnek született Okicsi meggondolatlanul a fő utcán megy haza a fürdőből, Harris megpillantja, és tűzön-vízen, vőlegényen átgázolva magának követeli. A sógun elfogatja a lányt, aki végül az erőszaknak engedve a konzul ágyasává lesz. Így Japán is előnyösebb feltételeket csikarhat ki Amerikától. A falu lakóit ez legkevésbé sem érdekli. Az ő szemükben Okicsi szajha, az idegen ágyasa. Az érzékeny Okicsi életét derékba töri, hogy néhány évig a konzul használja, majd hazaköltözésekor mint kidobható szemetet elhajítja. Távozása után becsületesen, önállóan szeretne élni élete nagy szerelmével. Egy nőnek azonban nem bocsátanak meg egykönnyen a férfivilágban, és a múlt szorítása mindennél erősebb. Pontos és alapos korrajz ez a regény is, akárcsak a 2010-ben megjelent Japán rózsa. Itt is nő a főhős, aki felőrlődik a viharos történelem, a merev konvenciók és saját háborgó érzelmei szorításában. Néha egy-egy finom hasonlat futama a sorok között, mintha Okicsi pengetné bánatosan szamiszenje húrjait. Megérzések, síron túli üzenetek, jósálmok, hiteles japán misztika, egy túlérzékeny, képzelgésre hajlamos lélek nem evilági fogódzói az olvasó lelkét is mindvégig megpengetik. ...
Kiss Réka véleménye:
Nagyon szomorú történet, egyszerűen képtelen voltam letenni. Fel voltam háborodva azon, hogy lehetnek az emberek ennyire igazságtalanok, közben nagyon helyesnek tartottam hogy Okichi ilyen tartással és büszkeséggel viseli a megpróbáltatásokat, abban a korban, olyan körülmények között más nők sokkal hamarabb összetörtek volna. Hatalmas tiszteletet érdemel mint hős, külön meglepődés volt számomra hogy a könyv mennyire hűen követi a valóságot, azt ami valójában történt akkor.