ADATLAP
Sötétedés után
Leszáll ​​az éj Tokióra. A sötétedés beálltával pedig új törvények uralkodnak. Új dimenziók tárulnak föl: a tükrök még azután is megőrzik a beléjük tekintők arcát és alakját, miután azok már régen továbbálltak; a televízió képernyője egymásra nyíló világok határmezsgyéje lesz, olykor az átjárás is lehetséges. De jaj annak, akit az idegen világ foglyul ejt! Ahogy történik a regénybeli testvérpárral, Erivel és Marival. A szépséges nővér képtelen felébredni Csipkerózsika-álmából, míg húga bűntudattól gyötörten retteg az elalvástól. Az éjszaka árnyai pedig egyre csak sokasodnak körülöttük, és a neonreklámok villódzásától, a cigarettafüsttől és kávéillattól terhes levegő torokszorító érzetétől kísérve, úgy tűnik, mintha soha nem jönne virradat. Egy be nem álló szájú dzsessz-zenész, egy szexhotel vezetője, egy kínai prostituált vagy egy éjszaka túlórázó rendszergazda lép elő a sötétből – részvételükkel a félig szendergő metropolisz szórakozónegyede misztikus bűnesetek terepévé válik. A regény legtitokzatosabb szereplője azonban maga az elbeszélő....
Semegi Ágnes véleménye:
Az éjszaka egy másik világ. Mások a színek, erőteljesebbek az árnyékok, más a hangulat. Mások az emberek.

Leszáll az éj Tokióra. Van, aki képtelen aludni, van, aki képtelen fölébredni. Rendhagyó találkozások, nem várt beszélgetések egyvelege ez a könyv, első ránézésre kissé kusza, másodikra sokkal inkább elgondolkodtató. Érdekes volt, bár nem volt egyszerű követni az egymást keresztező szálakat. Tetszett a hangulata, ahogy egyik másik jelenet a valóság és egy szomszédos valóság határán egyensúlyozott.
Így, a végén két dolgot sajnálok. Egyrészt, hogy nem hosszabb. Másrészt, hogy éppen csak megkarcolgattuk a felszínt azzal kapcsolatban, hogy mi lehet a tükör mögött.
Annamária Szabó véleménye:
Először arra gondoltam, hogy azzal kezdem, hogy nem igazán tetszett a könyv. Aztán úgy döntöttem, hogy ezt nem írhatom le, hiszen folyamatosan kíváncsi voltam az eseményekre, mindenhol olvastam. Kicsit olyan érzésem volt, hogy Murakami elkezdett egy sztorit, aztán megállt egy pillanatra, és azt gondolta magában: hmmm...tegyünk ide valami furát, ami nem illik ide, aminek nincs sok értelme... Valahogy így épül fel a sztori, egyszer ilyen, egyszer olyan. Kicsit most úgy éreztem, hogy ez a misztikus része a könyvnek, nem ad hozzá sokat az egészhez. Na meg persze bennem állandóan ott marad az érzés Murakami könyvei után, hogy tök gáz, hogy nem értem. Aztán egyszer csak beérik, marad bennem valami emléknyom, valami érzéshullám, ami értelmet ad az egésznek vagy részleteknek. A Szputnyikot például a Norvég erdő olvasása után értettem meg, pedig a két könyvnek semmi köze egymáshoz.
Sós Angéla Krisztina véleménye:
Haruki a kedvenc íróm, így már alig vártam, hogy ezt a könyvét is a kezemben tartsam. Nem okozott csalódást, a tőle már megszokott stílusban íródik: több szálon futó cselekmény, romantika, erotika, alvilági élet, képzelet és valóság összemosódása. Nagyon kíváncsi voltam a végére hogyan fonódnak össze az események, de egy kicsit csalódnom kellett. Olvasod, olvasod, várod a végkifejletet, aztán csak az veszed észre, hogy elfogytak a szavak. Vége, ennyi volt, nincs tovább. De már meg sem lepődsz ezen. Tipikus Haruki.
I Luca véleménye:
Kicsit más mint a megszokott és mégis sok részletében ugyanaz. A hangulat körbevett, ott álltam az író mellett aki megfigyelője volt a történéseknek. Egy éjszaka története Tokióban.
Az egyik szál meglehetősen "japánosra" sikeredett - s bár sosem láttam japán horrorfilmet, a híre eljutott hozzám, a hozzá kapcsolt érzés megszállt...brrr..
Misztikus, de nem ezoterikus. Idegesítő, hogy az író sokszor "válaszra sem méltat", ugyanakkor megnyugtató, hogy minden megtörténhet. Hát ilyen.