ADATLAP
Sehogy se jó! - Totál titkos naplóm
„Február ​12. – Tíz másodperc. Ennyi sem kell, hogy az ember tönkretegye az életét. Ha valaki, akkor én tudom. Egy perce sincs, hogy megtörtént. Épp odaértem a lépcsőházunk bejárati ajtajához – egyik kezemben egy átlagos bagettel, a másikban némi apróval –, amikor a semmiből egyszer csak ott termett előttem a Névtelen Szépfiú. Alig öt centiméter választott el bennünket egymástól (ő épp elhagyni készült az épületet, én pedig belépni az ajtón, úgyhogy majdnem össze is koccant a homlokunk). Igéző szemével derűs pillantást vetett rám, mire én lesütöttem az enyémet a tekintetem, mondhatni, a föld alá hatolt, jó mélyre, valahová a csatornarendszer és a gázvezeték közé. Egyszer csak barátságos hang csendült az esti levegőben: – Nahát! Aurore! Jól vagy? – Vagy ezer évig álltam ott tátott szájjal, mire nagy nehezen erőt vettem magamon, és a képébe üvöltöttem: – Vuá! Köci! – Igen. Szó szerint ez hagyta el a számat.” Egy kamaszlány viszontagságai, kesergései, kalandjai. Csípős, szúrós, maró. Fergeteges....
Katona M. Anita véleménye:
Érezhetően nem az én korosztályomnak íródott, így már nem is élveztem annyira. Viszont az jó volt, hogy végre egy olyan lány naplója, aki nem kitűnő tanuló. Sőt, még csak nem is jó. Ritka az ilyen, és talán pont ez az oka, hogy a többi részét is elolvasom majd.