ADATLAP
Szindbád hazamegy
Szindbád, a hajós, író és úriember egy szép májusi reggelen elindult Óbudáról, mert estére hatvan pengőt kellett szereznie. Így indul Márai legköltőibb regénye és a legönzetlenebb is: a mesterének tartott Krúdy Gyulának állít benne emléket úgy, hogy ebben a regényben megéli és megélteti az olvasóval is a Krúdyvilágot.
Nem történik ugyan semmi, csak elmúlik egy élet miközben ízeiben, színeiben és szagában föléled egy varázslatos Magyarország, egy mesés világ. Közben pedig csak gőzfürdőbe látogatunk, csöndben borozgatunk egy étteremben, tokaszalonna és főtt tányérhús fölött emlékezünk valami kimondhatatlanul szépre. Kinek ajánlja Márai ezt a művét? Kéhliéknek, a kis Bródynak, a vörös bajszú főpincérnek, az íróknak, s mind a nőknek, zsokéknak, hajósoknak és úriembereknek, akik ismerték őt, s szerették, és gyászolják a világot, mely utánahalt....
Antal Margit véleménye:
Az egyik legzseniálisabb Márai regény, amit valaha olvastam.Nem véletlenül az egyik kedvenc íróm, mindig meg tud lepni, pedig már szinte alig akad valami, amit ne olvastam volna tőle.
Regény és esszé nehezen körvonalazható határterületén húzódik meg ez az írás. A Krúdy és Márai közti határt nem is említem, annyira elmosódik. Egybetűnik, összeszövődik a két alak, az utolsó útját járó Szindbádban egyesülve. Amennyire Krúdy-„regény” ez, pontosan annyira Márai is. Egy polgár krúdys vallomása. Nyelvi megformáltsága, plasztikussága, dallamossága elringatott, elzsongított. Szindbád könnyed, ráérős világa könnyen csapdába ejti az olvasót, pedig hamar felsejlik, hogy a nosztalgikus emlékezés tárgya valójában eszménykép, sosem volt álom, színes délibáb. Van itt minden a letűnt, vágyott békeidős múlt kelléktárából : kávéházak, színházak, színésznők, rajongó férfiak, török gőzfürdő, sértett-bukott percemberek, csetlőbotló jótétlelkek, éttermek,illatok, ételek...finomak, konflisok, vörös postakocsik(!) Budapest, "Csikágó", London... magyarság...
Izgalom, cselekmény... na az nincs, de van lélekmelegedés de az nagyon!!!!
Gyönyörű sorok, lélekemelő gondolatok.... Meg kell állni, szánni kell rá időt zajos világunkban ilyesmire is. Azt a személyes pár órát évente egyszer mindenki megérdemli!